Sipőcz Győző, a Goodyear kelet-európai kiskereskedelmi operatív vezetője váltotta a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöki székében Tokaji Vilmost, aki az elnökség tagja marad.
Több mint 3 millió gumiabroncsot értékesítettek 2018-ban Magyarországon, az elért eredmény rekordnak számít - mondta a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke, aki kiemelte, hogy a havas, jeges utak miatt télen célszerűbb a téli időszakra fejlesztett abroncsokat használni a négyévszakos abroncsok helyett.
Az szinte már unalomig ismert, hogy plusz 7 Celsius-fok alatt a biztonságunk érdekében érdemes téli abroncsra váltani. Azt már kevesebben tudják, mi áll a jó tanács mögött: a MARSO szakembere szerint a szó szoros értelmében életbevágó a különbség.
Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.
A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.
Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.
Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.
Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek