Kezdőlap Címkék Németország

Németország

Német infláció – drágább lett az energia

A vártnál erősebb ütemben emelkedtek a fogyasztói árak februárban Németországban - jelentette a Destatis.

Koronavírus – Németország. Lazították a korlátozásokat

Bár az új fertőződések száma újra növekedésnek indult, hétfőn lazították a koronavírus terjedésének lassítását szolgáló korlátozások rendszerét Németországban.

Németország: a fogyasztók már ocsúdnak a sokkból

Várakozáson felüli mértékben javult a GfK gazdaságkutató intézet márciusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe. A fogyasztók javulásra számítanak mind a konjunkturális környezet, mind pedig jövedelmük alakulásában, valamint kiadási hajlandóságuk is erősödött.

Hangulatindex. Tisztult az ég Németország felett

Februárban a vártnál nagyobb mértékben javult az üzleti hangulat a németországi vállalatok körében - jelentette a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete.

Január – Jelentős termelőiár növekedés Németországban

A vártnál jóval nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak Németországban januárban, ami tovább erősítheti az inflációs aggodalmakat.

Csökkent a reálbér Németországban

A felmérések kezdete óta tavaly csökkentek első alkalommal a nominálbérek Németországban. Ennek folyományaként a reálbérek is estek - jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

Németország. Nyárra várnak fellendülést a befektetők

Vegyesen alakult a ZEW németországi befektetői hangulatindexe februárban: a jelenlegi helyzetet jelző mutató romlott, a kilátások indexe viszont erőteljesen javult.

Merkel: újra robbanhat a járvány Németországban

A fertőződések számának robbanásszerű emelkedésével járó újabb járványhullám elindulásával fenyeget Németországban a koronavírus új mutációinak megjelenése - mondta Angela Merkel német kancellár a Bundestagban. A...

Németország zár alatt – a növekedés rovására?

Megsemmisítené Németország idei GDP-növekedési reményeit, ha a koronavírus-járvány miatt bevezetett lezárásokat március végéig, esetleg húsvétig meghosszabbítanák - véli a Landesbank Baden-Württemberg (LBBW) gazdasági szakértője.

Hókáosz Németországban – a hókotrók is kezdik feladni

Súlyos közlekedési fennakadásokat okozott Németországban a havazás és a hideg, keddi sajtójelentések szerint több autópálya-szakaszon egész éjjel állt a forgalom.

Havazás és jégeső – közlekedési korlátozások Németországban

Számos településen nehezen járhatók az utak, sok helyen egy méter magas hótorlaszok alakultak ki, közlekedési fennakadásokat okozott a havazás és a jégeső Németország több tartományában.

Fellendülésre számít a német autóipar

Bár aktuális üzleti környezetüket gyengének ítélték meg januárban a német autóipari vállalatok, óvatos optimizmussal tekintenek az elkövetkező néhány hónapra - áll az ifo gazdaságkutató intézet felmérésében.

Németország. A minimálbér-emelés is gyorsította az inflációt

A vártnál jóval erősebb ütemben emelkedtek a fogyasztói árak januárban Németországban, aminek egyik magyarázata a minimálbér emelése lehet.

Lassabb kilábalásra készül a Merkel-kormány

Lefelé módosította gazdasági előrejelzését a német szövetségi kormány: az új prognózis szerint Németország GDP-je a korábban valószínűsített 4,4 százalék helyett 3 százalékkal növekedhet az idén.

Németország – zárlat. Szabadesésben a vásárlási hajlandóság

A koronavírus-járvány terjedését fékező korlátozások miatt már a negyedik egymást követő hónapban romlott a német fogyasztók hangulata januárban - derül ki a GfK felméréséből.

Németország. Hathavi mélypontra esett az üzleti hangulat

A koronavírus-járvány miatt kialakult súlyos helyzet következtében januárban a vártnál is erősebb mértékben romlott az üzleti hangulat Németországban - derül ki az ifo gazdaságkutató intézet felméréséből.

Német kilátások. Merkelék rontanak a prognózison?

Jelentős mértékben csökkenteni készül az idei GDP-növekedési előrejelzését a német kormány a Spiegel beszámolója szerint.

Németország betiltja a kakascsibék élve darálását

Megtiltják a hím naposcsibék leölését Németországban 2022-től - döntött a szövetségi kormány.

Hangulatindex. Óvatosan derűlátók a német befektetők

A koronavírus-járvány miatti bizonytalanságok dacára januárban tovább javult a ZEW németországi befektetői hangulatindexe.

Elismerte a Gazprom: veszélyben az Északi Áramlat-2

Először ismerte el az orosz Gazprom gázipari vállalat, hogy meghiúsulhat az Oroszországból Németországba tartó Északi Áramlat-2 földgázvezeték építésének befejezése.

Friss

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

Hírek

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...