Kezdőlap Címkék Növekedés

növekedés

Az Európai Bizottság javított az idei magyar növekedési mutatón

Javította a magyar bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság, a korábban várt 3,2 százalékkal szemben idén 3,4 százalékos, jövőre pedig 2,6 százalékos gazdasági növekedésre számít. 

Elemzők: meglepően lelassult a kiskereskedelem decemberi növekedése

Meglepően lelassult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme tavaly decemberben - állapították meg kedden az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a KSH reggel kiadott első becslését kommentálva. Arra következtetnek, hogy a bérkiáramlás egyre kevésbé a bolti forgalomban, inkább a szolgáltatásokban csapódik le.

OECD – Prosperál a magyar gazdaság, erőteljes növekedés várható

A magyar gazdaság prosperál, és a következő években is erőteljes, bár valamelyest lassuló ütemű növekedés várható: a GDP a tavalyi 4,6 százalékos bővülést követően az idén 3,9 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal bővülhet - állapította meg a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).

Lakásárak. A divatos helyeken 10 százalékos lesz a drágulás

A nem panel társasházi lakásoknál a fővárosban a pesti belvárosban, illetve a budai zöldövezetben számíthatunk a legnagyobb mértékű  áremelkedésre.

Óriásit ugrott az épitőipari termelés novemberben

Az építőipar termelése tavaly novemberben 27,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ami július óta a legélénkebb növekedés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Lakossági állampapírok: stabilan nő a kereslet

A lakossági állampapír-állomány tavaly 713 milliárd forinttal emelkedett és ezzel az év végén elérte a 7516 milliárd forintot, ami több mint 10 százalékos növekedést jelent egy év alatt

Román gazdaság: csökkenő növekedési ütemre számít a Világbank

A Világbank 1 százalékponttal csökkentette a román gazdaság idei és jövő évi várható növekedési ütemét legfrissebb előrejelzésében.

Világbank: lassulóban a világgazdaság növekesési üteme

A lefelé módosított tavalyi GDP-növekedési becsléséhez képest a világgazdasági növekedés további lassulását jelzi a Világbank legfrissebb prognózisában a világkereskedelmi forgalom és az ipari termelés csökkenésére, a kereskedelmi feszültségek éleződésére, valamint a fejlődő térségekben jelentkező pénzügyi turbulenciákra hivatkozva.

Novemberben nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Tavaly novemberben a nyers adat szerint 5,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbihoz mérve.

Kevésbé nő a holland gazdaság idén és jövőre

Hollandia idei és jövő évi gazdasági növekedése kisebb lesz az eddig vártnál, részben az exportpiacok beszűkülése és a munkaerőhiány növekedése miatt. A holland kormány legfontosabb...

Lufthansa. Nőtt a magyarországi utasforgalom, Debrecenben bővít a cég

Hét százalékkal növelte utasforgalmát a Lufthansa-csoport Magyarországon az első háromnegyedévben az egy évvel korábbihoz képest, és jövőre is jelentős bővülésre számítanak.

Légiközlekedés – visszafogott növekedés mellett további csődök jöhetnek

Visszafogott, az előző évektől elmaradó mértékű fejlődésre számít a légiközlekedési iparág pénzügyi helyzetében a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

Légiforgalom Európában: egymilliárdnál is több utas repült tavaly

Az európai légi utasforgalom átlépte az egymilliárdot, Magyarországon  pedig több mint 13 millió légiutas fordult meg 2017-ben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat közzétett kimutatása szerint.

Fellendült az ipari termelés októberben

Az év tizedik hónapjában 5,9 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján 3,3 százalékos a növekedés. Az elektronikai ipar mellett a járműgyártás is megélénkült októberben.

Elemzők: még kitart a gazdaság dinamikus növekedése

A harmadik negyedévi részletes GDP-adatok ismeretében nyilatkozó elemzők szerint a következő hónapokban tartós lehet a gazdaság dinamikus  növekedése, de már a közelgő lassulásra is figyelmeztetnek.

Várakozások felett, 5,2 százalékkal nőtt a harmadik negyedévi GDP

A bruttó hazai termék 4,9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit a harmadik negyedévben, a gazdaság teljesítménye 5,2, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Duna House: az ingatlanárak tovább nőnek 2019-ben

Jövőre is erős ingatlanpiac várható, a forgalom bővül, az árak országszerte tovább nőnek a Duna House előrejelzése szerint.

Nőtt a hosszabb távra rögzített kamatozású lakáshitelek súlya

Októberben a háztartások által felvett új lakáshitelek átlagos hitelköltség mutatója enyhén emelkedett, a szerződések értéke kismértékben csökkent az előző hónaphoz képest - jelentette hétfőn a Magyar Nemzeti Bank. Előbbit részben az éven túli kamatfixálású hitelek növekvő súlyával magyarázza az MNB. Az októberben kötött új lakáscélú hitelek kamatfixálásának átlagos hossza 92 hónap volt, míg csak az éven túl rögzített kamatozású hiteleké 99 hónap.

OECD a magyar növekedésről. A reálbérek őszig 12 százalékkal nőttek, a GDP év végéig 4,6-ig juthat

A magyarországi növekedés legfontosabb motorját, a lakossági fogyasztást a reálbérek növekedése és a rekordmagas foglalkoztatás erősíti, a beruházásokat pedig az építőipari növekedés és a vállalatok kapacitásnövelő aktivitása mellett az uniós strukturális alapok beáramlása is támogatja.

Nőttek a befizetések az önkéntes pénztárakban

A tagok bizalma továbbra is töretlen az önkéntes pénztárakban, amit mutat, hogy a harmadik negyedévben is nőttek a befizetések az előző év azonos időszakához képest, ráadásul az egyéni befizetések aránya meghaladja a munkáltatói hozzájárulást - mondta Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (Pénztárszövetség) elnöke.

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,