Kezdőlap Címkék PM

PM

PM-államtitkár: befektetési célpont lett Magyarország

Amellett, hogy szeretnénk mielőbb elérni, hogy a multinacionális vállalatok is fizessék meg az államkasszát megillető adókat, a kötelezően alkalmazandó nemzetközi adószabályokat úgy vezetnénk be, hogy az a lehető legkedvezőbb adózási környezetet biztosítsa a vállalkozásoknak, és még több külföldi befektető válassza székhelyéül Magyarországot - mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

Diplomamentés – folytatódik a program

Több ezer egykori hallgató diplomájának megszerzéséhez járult hozzá a tavaly decemberben zárult diplomamentő program, novemberben pedig újabb nyelvi képzések indultak azok számára, akik államvizsgájukat már teljesítették, de nem rendelkeznek a diploma átvételéhez szükséges nyelvvizsgával.

Államháztartás ’18. Decemberi többlet, 1445 milliárdos hiány

Tavaly decemberben az államháztartás 397,3 milliárd forintos többlettel zárt, így az éves pénzforgalmi hiány 1445,1 milliárd forint lett, erősítette meg a részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM). A hiány 388,3 milliárddal kisebb az előző évinél, de 84,5 milliárd forinttal, 6,2 százalékkal meghaladja a törvényben előirányzott összeget.

PM: januárban már igénybe vehetők az adókedvezmények

A Pénzügyminisztérium azt szeretné elérni, hogy minden érintett már januárban igénybe tudja venni a neki járó adókedvezményeket, és így a fizetése már januárban is több legyen a kedvezmény összegével - mondta Izer Norbert, a tárca adóügyekért felelős államtitkára.

PM: folytatódik a Pest megyei kkv-k támogatási programja

Több mint 4,5 milliárd forintot nyert el 87 Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozás a telephelyének fejlesztésére - mondta el Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára, aki hozzátette, a program 2019-ben is folytatódik.

Családi adókedvezmény. Ideje nyilatkozni!

A gyermeket nevelőknek és a fiatal házasoknak célszerű még januárban nyilatkozniuk munkáltatójuknál az adókedvezményekről, mert a kedvezmények hatása így már a januári jövedelemben jelentkezik.

Kedvezőbbé váltak a kis- és középvállalkozások adózási formái

Az alacsony társasági adó mellett a kormány több speciális adózási formát is kínál a vállalkozásoknak, amelyek idén még kedvezőbbé válnak.

Pályázat Pest megyei kkv-k támogatására

4,5 milliárd forint keretösszeggel jelent meg a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásait támogató pályázati felhívás második üteme.

PM: az államháztartás hiánya 1842,4 milliárd forint volt január-novemberben

A 2018. januártól-novemberig terjedő időszakban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 1842,4 milliárd forint volt. A központi költségvetés devizaadóssága november végéig 34,7 milliárd forinttal 5747,9 milliárd forintra csökkent - közölte a Pénzügyminisztérium.

Önkéntes pénztári befizetések. Az adókedvezmény 280 ezer forint lehet

Az öngondoskodást adókedvezményekkel segíti a kormány. Idén mintegy 710 ezren vettek igénybe adókedvezményt az önkéntes pénztári megtakarításaik után, az érintettek összesen több mint 28 milliárd forintnyi adót spóroltak meg - írták. 

PM: béremelés, családtámogatási intézkedések készülnek

A béremeléseknek  folytatódniuk kell, a magyar GDP  növekedése többszöröse az EU átlagának a legújabb adatok szerint, amelyben szerepe volt a hatéves bérmegállapodásnak, több családtámogatási elképzelés is a Pénzügyminisztérium napirendjén van - nyilatkozta Gion Gábor államtitkár megemlítve a "falusi csok" bevezetését és a kétgyermekesekre kiterjesztett támogatást.

Magyar nem az önálló eurózóna-költségvetésre

Magyarország érdekeivel ellentétes egy különálló eurózóna-költségvetés létrehozása, ezért Magyarország nem támogatja a tervezetet - hangsúlyozta Varga Mihály az eurózóna pénzügyminisztereinek kibővített értekezletén Brüsszelben. 

Tudatosan a pénzügyekben – várják a non-profit pályázókat

Már pályázhatnak a nonprofit szervezetek a Tudatosan a pénzügyekben címmel meghirdetett felhívásra, a pénzügyi tudatosság erősítését szolgáló programok támogatására  - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

Varga Mihály: Az adósságmutató idén a GDP 72,9 százalékára csökkenhet

A magyar gazdaság tavalyi teljesítménye felülmúlta a korábbi számításokat: az előzetes, tavaszi adatközlésnél is 0,1 százalékponttal magasabb, 4,1 százalék volt a gazdasági növekedés, miközben a GDP 73,3 százalékára csökkent az államadósság.

Pénzügyminiszter: Az elektronikus fizetés aránya még alacsony

A bankkártyás tranzakciók értéke nőtt. Az elektronikus fizetés részaránya viszont még mindig csak 25 százalék.

Szeptembertől drágább lesz a cigi, a kisösszegű átutalás ingyenessé válik

Még 2018-ban hatályba lépnek egyes adóváltozások, emelkedik a cigaretta, a dohány jövedéki adója - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.

PM: az első félév hiánya 1420,5 milliárd forint

Az államháztartás központi alrendszere az idei első hat hónapban 1420,5 milliárd forint hiánnyal zárt, ezen belül a központi költségvetés hiánya 1476,3 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok 15,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás - közölte a Pénzügyminisztérium.

Egy új munkahelyért 3,4 milliós támogatás a KKV-knak

Hatmilliárd forintból idén második alkalommal hirdet a Pénzügyminisztérium (PM) a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő beruházásainak támogatására pályázatot. A vállalkozások új létrehozott munkahelyenként akár 3,4 millió forintot is kaphatnak. A pályázati felhívás keretében a kkv-k továbbra is új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, illetve a támogatási összeget ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják.

KSH: a nettó átlagkereset májusban 215 ezer forint volt

A bruttó átlagkeresetek 2018 májusában 327 500, a nettó átlagkereset 215 000 forint volt 12,1%-kal több mint tavaly - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentésében. Bodó Sándor, a PM államtitkára jövőre újabb bérnövekedést prognosztizál.

Összehasonlító adatbázison a bankszámlák költségei

A jelek szerint a Pénzügyminisztérium megelégelte a bonyolult és a laikus számára összehasonlíthatatlanul kuszává tett bankszámla díjakat. Legalábbis a PM reményei szerint összehasonlíthatóbbá és...

Friss

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Egy bizonyos cégméret felett a megszokásalapú könyvelés már nem biztonság, hanem kockázat. Ilyenkor a váltás már elengedhetetlen.

Hírek

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...