Újabb szakaszhatárhoz érkezünk a járvány elleni küzdelemben: szombattól a kijárási tilalom kezdete éjfélre módosul, este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyek - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Várhatóan június elejétől lehet majd használni az Európai Unióban a 12-15 éves korosztályban a Pfizer és a BioNTech közös vakcináját - mondta a német cég vezérigazgatója.
Megnyílt a lehetőség időpont foglalására május 3-tól 7-ig az AstraZeneca-oltásra is - jelentette be a Miniszerelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.
Megvan a 3,5 millió beoltott, így a teraszok szombat reggeltől kinyithatnak. A jövő hét közepén meglehet a négymillió beoltott is, akkor megnyitják a szolgáltatások széles körét azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az Európai Bizottság jogi eljárást indít az AstraZeneca ellen, mivel a gyógyszercég nem teljesítette az unióval kötött szerződésekben vállalt kötelezettségeit a koronavírus elleni oltóanyag gyártására és kiszállítására - közölte a Reuters egy uniós tisztségviselőre hivatkozva, aki közvetlen kapcsolatban áll a vállalattal.
Elismerően nyilatkozott a magyar intézkedésekről Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet európai regionális igazgatója, aki üdvözölte a határozott lépéseket és a példaértékű oltási kampányt.
A Pfizer koronavírus elleni vakcináját beadatóknak valószínűleg egy harmadik adagra is szükségük lesz az elsőt követő 6-12 hónapon belül a védettség fenntartása érdekében - közölte a vállalat elnök-vezérigazgatója a CNBC-nek nyilatkozva.
Az oltás mellett a koronavírus elleni gyógyszer, a favipiravir is ingyenes, azt azok is megkapják, akiknek érvénytelenítik a TAJ-számát - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
A koronavírus-fertőzésen három hónapja bizonyítottan átesetteknél egy vakcina elégséges a védettség kialakulásához - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió új, Vírusinfó című műsorában, amelyben a hallgatók is feltehetik kérdéseiket.
Hivatalból indított eljárást a fővárosi kormányhivatal egy magán-egészségügyi szolgáltató ellen, amely ötezer forintért vesz fel előjegyzést a koronavírus elleni vakcinák beadására.
A vírusmutánsok egyre több embert fertőznek meg, sokan kerülnek kórházba, ezért a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elképzelhetőnek tartja, hogy szigorítani kell a koronavírus-járvány elleni védekezésért hozott intézkedéseken.
A jelenlegi jogszabályi környezet nem teszi lehetővé a munkáltatók számára, hogy kötelezővé tegyék dolgozóiknak a koronavírus elleni védőoltást - hívták fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda szakértői.
A decemberi 24 százalékról 34 százalékra nőtt azoknak a száma, akik biztosan élnek majd az oltás lehetőségével - közölte felmérése adatait a Századvég.
Senki ne dőljön be az internetes bűnözők vakcinahirdetéseinek, mert azok biztosan hamisak - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kiemelt főreferense.
Három nap múlva megérkezik a koronavírus elleni első adag oltóanyag Magyarországra. A csata döntő fázisába léptünk - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az operatív törzs szerdai ülése után.
A világ kockázatvállalási hajlandósága javult, miután az Egyesült Államokban is engedélyezték a Pfizer és a BioNTech Covid-vakcinájának forgalmazását - a dollár harminckét havi mélypontra gyengült a főbb devizákkal szemben.
Péntektől minden 60. életévét betöltött nyugdíjas megkapja a Nemzeti Népegészségügyi Központ levelét, amelyben egy regisztrációs lap és egy válaszboríték található. Visszaküldésével regisztrálhatnak a koronavírus elleni védőoltásra.
Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.
Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny,
Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.
Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.
Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg.
Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.
Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.
Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.
A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.
A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek