Kezdőlap Gazdaság Csaknem 10 százalékra ugrott a diákhitel kamata a nulla százalékos munkáshitellel szemben
No menu items!

Csaknem 10 százalékra ugrott a diákhitel kamata a nulla százalékos munkáshitellel szemben

2025 elejétől jóval magasabb kamattal vehetnek fel szabad felhasználású diákhitelt az egyetemre, főiskolára járók. A csaknem 10 százalékra emelkedő kamattal szemben a tovább nem tanuló fiatalok számára éppen most nyílt meg a kamatmentes munkáshitel lehetősége – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

A kormány a munkáshitel 2025-ös bevezetését azzal indokolta: igazságtalan a tovább nem tanuló fiatalokkal szemben, hogy ők nem jutnak kedvezményes hitelhez, miközben a főiskolán, egyetemen tanulók diákhitelt kaphatnak. Januártól viszont már a diákhitelre jogosultak érezhetik úgy, hogy ők vannak hátrányban a többi fiatallal szemben. Míg ugyanis azok 26 éves korukig kamatmentesen kaphatnak azonnal 4 millió forintot, addig a diákhitelt az idén igénylők számára a tanulmányi félévenként maximum 750 ezer forintos és eddig sem kamatmentes szabad felhasználású kölcsön kamata még meg is emelkedett csaknem két százalékkal.

 A Diákhitel1 új kamata 9,65 százalék

A kormány az elmúlt években a változó kamatozású jelzálogkölcsönökhöz hasonlóan a szabad felhasználású Diákhitel1-re is kamatstopot alkalmazott. Ez alapján 2023 januárjától előbb 4,99, majd júliustól 7,99 százalék volt a kamat. Ezt az értékét hosszabbították meg egészen 2024 végéig. A december 23-án megjelent kormányrendelet azonban már csak részlegesen engedi tovább a kamatstopot 2025. június 30-ig. A jogszabály alapján ugyanis a 7,99 százalékos kamat csak azokra a diákhitelekre érvényes erre a hat hónapra, amelyeket 2024. december 31-ig megkötöttek.

A 2025-ben felvett új Diákhitel1-nek ezzel szemben már 9,65 százalék az induló kamata a kölcsönt nyújtó Diákhitel Központ közzététele alapján. A Bank360.hu szakértői szerint ez már csaknem annyi, mint a jelenleg elérhető legolcsóbb személyi kölcsönöké, így egyre kevésbé tekinthető kedvezményesnek. Már a 7,99 százalék sem számít alacsony kamatnak az államilag támogatott egyéb hitelekéhez képest. Ennél a vállalkozások is olcsóbban kapnak támogatott Széchenyi Hitelt a kormány jóvoltából, az ingatlanfedezet nélküli babaváró kölcsön nulla százalékáról nem is beszélve. (A nem szabad felhasználású Diákhitel2 és a Képzési Hitel továbbra is kamatmentes marad.)

Ilyen áron a munkáshitel törlesztője is sokkal magasabb lenne

Különösen nagy különbséget érezhetnek mostantól a Diákhitel1-re újonnal szerződő továbbtanulók azokhoz a fiatalokhoz képest, akik velük szemben januártól már jogosultak az új munkáshitelre, amihez kamatmentesen juthatnak hozzá. A Bank360.hu kiszámolta, hogyha a munkáshitelnek is 9,65 százalék lenne a kamata, akkor a 10 éves futamidejű, 4 milliós kölcsönt után havi 52 ezer forintot fizethetnének az adósok, míg most a 0,5 százalékos kezességvállalási díjat is figyelembe véve csupán 35 ezer forint a törlesztőrészlet. Arról már nem is beszélve, hogy a 4 millió forintot ők rögtön a szerződéskötés után megkapják teljes összegben, szemben a diákhitelesekkel, akik félévente maximum 750 ezer forinthoz juthatnak.

Igaz ugyanakkor az is, hogy a munkáshitelt igénylőknek meg kell felelniük a bankok hitelbírálatán, amihez meghatározott rendszeres havi jövedelemre van szükségük. Ilyen a diákoknak még érthetően nincs, ezért nem is várják el tőlük, ahogyan törleszteniük is csak később kell, szemben a munkáshitelesekkel, akik rögtön elkezdhetik fizetni a részleteket.

Abban mindkét konstrukció hasonló, hogy gyermekvállalás esetén kedvezményeket ad a nőknek. A gyermekek megszületésekor egyaránt több éves törlesztési moratórium jár, a második gyermeknél elengedik a tartozás felét, a harmadik gyermeknél pedig a teljes összeget – emlékeztetnek a Bank360.hu szakértői.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Hirdetés

Hírek

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.