Kezdőlap Hírek Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten
No menu items!

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt péntekihez képest 2,91 százalékos emelkedéssel 69 879,43 ponton, történelmi csúcson zárta a hetet.

A részvénypiac összforgalma 93,818 milliárd forintról 50,213 milliárd forintra mérséklődött heti összevetésben. A vezető részvények árfolyama emelkedett a héten.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, hogy nem változtatott a Moody’s Magyarország adósbesorolásán. A hitelminősítő múlt pénteken közölte, hogy megerősítette a Baa2 besorolást stabil kilátással.

Levágták a Richterről az osztalékszelvényt: szerdától osztalékszelvény nélkül forog a részvény. A gyógyszeripari vállalat 432 forintot fizet részvényenként, a kifizetés kezdőnapja június 13-án lesz.

Az OTP folytatta a sajátrészvény-vásárlásokat, a hétfői kereskedésben 19 ezer, kedden 52 684, szerdán 36 023, csütörtökön 30 ezer darab saját részvényt vásárolt a bank.

Felidézték, hogy azeri gázmezőben vásárolt részesedést az MVM-csoport. Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Az elemzésben kitértek arra is, hogy megvásárolta a magyar állam a ferihegyi repülőteret. A június 6-án aláírt szerződés értelmében 3,1 milliárd euróért az állami tulajdonú Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. 80 százalékos, a francia VINCI Airports pedig 20 százalékos részesedést szerez a reptérben. Sikeres volt a megegyezés a reptér hitelezői konzorciumával is, akik belegyeztek a korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurós hitel meghosszabbításába – összegezte az Equilor.

A héten a legnagyobb mértékű, 4,48 százalékos emelkedéssel a Magyar Telekom zárt 1026 forinton, 3,018 milliárd forintos forgalom mellett.

Az OTP 0,58 százalékkal, 100 forinttal emelkedett, árfolyama ezzel 17 410 forint lett, összforgalma meghaladta a 25,3 milliárd forintot.

A Mol jegyzése 1,79 százalékkal, 50 forintos emelkedéssel 2840 forinton zárt pénteken, 7,134 milliárd forintos összforgalom mellett.

A Richter 4,12 százalékkal, 375 forinttal emelkedett, 9475 forinton zárta a hetet. A gyógyszeripari vállalat részvényeinek összforgalma 12,260 milliárd forint volt.A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6223,98 ponton, a múlt péntekinél 0,20 százalékkal, 12,40 ponttal alacsonyabban zárt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Kelet-Európába érkeznek a biztonságpolitikai innovációk

Ősszel két jelentős biztonságipari csúcstalálkozónak ad otthont a térség: október 8–9-én Skopjében rendezik meg a 10. Adria Security Summitot, november 5–6-án pedig Bukarest látja vendégül először a Romanian Security Summitot. A rendezvények célja, hogy bemutassák a legújabb biztonságtechnológiai és kiberbiztonsági megoldásokat, valamint előmozdítsák a fenntartható városfejlesztést.
Hirdetés

Hírek

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.