Kezdőlap Pénzvilág Devizahitelek - A Kúria új szempontokat adott
No menu items!

Devizahitelek – A Kúria új szempontokat adott

A Kúria két megoldást javasolt a bíróságoknak azokban a devizahiteles perekben, amelyekben a fogyasztónak sikerült bizonyítania, hogy az árfolyamkockázatról nem vagy nem megfelelő módon kapott tájékoztatást.

A Kúria konzultációs testületének nyilvánosságra hozott – a bíróságokra nem kötelező – állásfoglalása szerint a tájékoztatás elmulasztása miatt érvénytelenné váló szerződéseknél előbb kiküszöbölik az érdeksérelmet, majd ismét érvényessé nyilvánítják a szerződést.

Tisztességtelenül szerzett pénz visszajár?

Ennek két módja is lehet, az egyik szerint a szerződést a bíróság forintkölcsönként nyilvánítja érvényessé, a kölcsön összegét a ténylegesen a fogyasztó rendelkezésére bocsátott forintösszegben határozzák meg, ügyleti kamatként pedig a forintra vonatkozó pénzpiaci kamat (BUBOR) szerződéskötés-kori értékének kamatfelárral növelt mértékét kell figyelembe venni. Ha a szerződésben a felek a kamatfelár mértékét kifejezetten nem jelölték meg, annak mértéke a szerződéskötés-kori ügyleti forintkamat és az akkori deviza irányadó pénzpiaci kamat különbsége.

A másik lehetséges mód, ha a szerződést a bíróság úgy nyilvánítja érvényessé, hogy a deviza/forint átváltási árfolyamot maximálja, miközben változatlanul hagyja a szerződésben rögzített kamatmértéket a forintosítási fordulónapig.

Annak meghatározása, hogy a fogyasztó milyen mértékű árfolyamkockázat viselésére
köteles (maximált árfolyam), bírói mérlegelés tárgya a konkrét szerződés alapján, szükség esetén szakértő bevonásával.

Elsődlegesen annak van jelentősége, hogy a devizaalapú szerződés alacsonyabb kamatmértéke által nyújtott előnyök meddig ellensúlyozták – az adott szerződési tartalom mellett – az árfolyamváltozásból eredő hátrányokat. Jelentősége van továbbá a felvételkori árfolyamnak, az alkalmazott kamatmértéknek.

Meg kell vizsgálni, hogy tisztességtelenség hiányában milyen helyzetben lenne a fogyasztó.

Figyelembe vehető az is, hogy tájékoztatás hiányában vagy nem megfelelő tájékoztatás mellett is tudnia kellett az átlagos fogyasztónak, hogy az árfolyam akár számára kedvezőtlen irányban is változhat, különösen, ha csak annak mértékéről nem kapott megfelelő tájékoztatást – írták.

Az átlagos fogyasztó által előrelátható árfolyamkockázat meghatározása során az általa elérhető ismeretekre kell figyelemmel lenni, így euróhitelek esetén ki lehet indulni az intervenciós sávokból, hiszen ezek léte a sajtóból jól ismert.

Most kiderülhet, mennyit ér a nem kötelező érvényű állásfoglalás

Bonyolultabb a helyzet a svájci frank és a japán jen alapú hitelek esetén, hiszen az MNB e valutáknál nem határozott meg sem irányadó forint-középárfolyamot, sem intervenciós sávokat. A későbbi jogalkotás is adhat a bírói mérlegeléshez bizonyos támpontokat.

A fogyasztó által viselt árfolyamkockázat felső határaként elvben figyelembe vehető a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítésénél meghatározott árfolyam (180 HUF/CHF, 250 HUF/EUR, 200 HUF/100 JPY) is, mint amit a magyar jogalkotó alkalmas
határértéknek tekintett. Figyelembe vehető akár egy uniós rendeletben szereplő 20 százalékos mértékű árfolyamkockázat, mint amit az uniós jogalkotó olyannak tekint, amelyet a fogyasztó tájékoztatás hiányában viselni köteles.

A bíróság által maximált árfolyam a forintosítás során is irányadó. A forintosítás fordulónapjától a forintosítási törvényekben meghatározott kamatszabályok az irányadóak.

A fogyasztó tartozását, vagy a részére esetleg visszajáró összeget ennek megfelelően kell kiszámítani.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar modellel lehetne sikersztori a toronyház építés itthon és a régióban

Fotó:Freepik Zentai Péter ingatlanfejlesztő szerint az építőipar ismét a magyar...

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.