Kezdőlap Gazdaság EKB: egyik aspiráns ország sem áll készen az euróra
No menu items!

EKB: egyik aspiráns ország sem áll készen az euróra

Az euró bevezetésére európai uniós tagságuk okán kötelezett hét ország egyike sem felel meg valamennyi belépési feltételnek, egyesek pedig még távolodhatnak is a rég lefektetett szabályoktól – állapította meg az Európai Központi Bank (EKB).

Az EKB kétévente teszi közzé konvergenciajelentését, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli EU-tagállamok – Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Románia és Svédország – által elért haladást az euróbevezetéshez való közeledés terén.

Ezúttal megnehezítette az értékelést az új koronavírus által okozott világjárvány. Az EKB jelezte, hogy tekintettel a felhasznált adatok gyűjtésének záró dátumaira, a járványnak a konvergenciapályára gyakorolt hatását teljes körűen csak a következő, 2022-ben esedékes jelentésben lehet majd elemezni.

Friss jelentésében az EKB rámutatott, hogy a hét ország euróövezethez való gazdasági konvergenciájában 2018 óta elért eredmények vegyesek. A világjárvány előtt a gazdaságok erőteljes ütemben bővültek, a legtöbb országban sikerült eredményeket elérni a fiskális egyensúlyi problémák kezelésében.

Bulgária és Horvátország több olyan gazdaságpolitikai kötelezettséget vállalt, amelyek jelentős lépésnek tekinthetőek afelé, hogy a két ország a közeljövőben csatlakozzon az euróövezet “előszobájának” tekintett ERM-II árfolyam-mechanizmushoz.

A hét ország közül jelenleg egyik sem tagja az ERM-II rendszernek, Bulgária és Horvátország 2018-ban, illetve 2019-ben hivatalosan is jelentkezett a mechanizmusba való felvételre.

Ami az árstabilitási kritériumot illeti, a legtöbb vizsgált ország rontott a követelményeknek való megfelelésben. A Bulgáriában, Lengyelországban, Romániában, Csehországban és Magyarországon mért inflációs ráta jóval meghaladja ugyanis az 1,8 százalékos referenciaértéket, míg Svédországban kisebb, Horvátországban pedig jóval kisebb volt. A következő években az infláció a legtöbb vizsgált országban várhatóan visszaesik.

Tavaly egy kivétellel az összes vizsgált országban a 3 százalékos referenciaértéken belüli államháztartási fiskális egyenlegről számoltak be. Romániával szemben 2020 áprilisában elindult a túlzott hiány esetén követendő eljárás. Horvátországban és Magyarországon az adósságmutató meghaladja a GDP 60 százalékában meghatározott küszöbértéket, de a mutató 2019 végéig csökkenő pályát követett. Várhatóan a hiány- és az adósságmutató egyaránt megemelkedik mind a hét országban, úgy a gazdasági teljesítmény markáns lassulása, mint a világjárvány miatt tett fiskális válaszlépések következtében.

A hosszú lejáratú kamatlábak konvergenciáját illetően a hét vizsgált ország közül csak Romániában mértek a 2,9 százalékos referenciaérték fölötti kamatot. A legalacsonyabb hosszú távú kamatlábakat Bulgáriában és Svédországban tapasztalták.

A konvergencia időbeli fenntarthatóságának szempontjából továbbra is fontos tényező az intézményi környezet szilárdsága. Az intézmények és a kormányzás minősége a vizsgált országokban Svédország kivételével viszonylag gyenge, különösen Bulgáriában, Romániában, Horvátországban és Magyarországon. Ez kockázatokat jelenthet a gazdaság rugalmasságára és a konvergencia fenntarthatóságára nézve.

Összességében egyik vizsgált ország jogi keretrendszere sem egyeztethető össze maradéktalanul az euró átvételéhez előírt valamennyi követelménnyel

– állapította meg az EKB.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás