Kezdőlap Gazdaság Elemzők: tetőzhetett az infláció, de lassú csökkenés várható
No menu items!

Elemzők: tetőzhetett az infláció, de lassú csökkenés várható

Novemberben tetőzhetett az infláció – vélekednek elemzők, akik azonban csak lassú csökkenésre és a monetáris szigorítás folytatására számítanak.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Utoljára 2007 decemberében volt legalább ekkora az infláció. A maginfláció 5,3 százalékos volt, 0,6 százalékponttal magasabb az előző havinál.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kiemelte, hogy a novemberi inflációs adat aligha nevezhető meglepetésnek. A széles inflációs nyomást egyértelműen jelzi, hogy a KSH által számszerűsített 140 termékkör közül 129-ben nőttek az árak, vagyis a fogyasztói kosár 92 százalékban drágulást mértek.

Virovácz Péter

Az infláció októberhez mért gyorsulásának egyik legfőbb oka az üzemanyagok rendkívüli drágulása. A szolgáltatások inflációja is jelentősen gyorsult, ami szintén erőteljesen gyorsította az általános inflációs mutatót.

 

A vezető elemző kitért arra, hogy a vállalatok árazási ereje egyre erősödik, hiszen az aggregált kereslet továbbra is felfutóban van, miközben a kínálat még mindig korlátos. Aligha várható, hogy ebben érdemi változás következik be a következő hónapokban.

A kínálati zavarok 2022 első felében is fennmaradnak, eközben a fiskális politika tovább élénkíti majd az aggregált keresletet, a munkabérek jelentős növekedésével együtt. Virovácz Péter szerint szinte borítékolható, hogy a decemberi infláció is 7 százalék felett marad, de még a jövő év első negyedévében is bőven 6 százalék feletti inflációval lehet számolni. Az ING elemzőjének várakozása szerint az effektív kamat legalább 4,25 százalékra emelkedik majd a következő év első felére.

 

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője hangsúlyozta, hogy az egyre tartósabbnak ígérkező magas infláció miatt szükséges volt a kamatemelési ciklus elindítása, ráadásul még számos felfelé mutató kockázatot jelentenek a nyersanyagárak másodkörös hatásai, az újranyitás miatt felrobbanó kereslet, amit a kínálat lassabban tud követni, a munkaerőhiány miatt várhatóan érdemben megugró bérek – így az MNB a kamatemelési ciklus gyorsítására kényszerülhet.

 

Még nem jelentkezett a novemberi inflációs adatban az üzemanyagárak maximálása, ami a következő hónapokban némileg mérsékelheti az inflációt, ugyanakkor a tőzsdei gázárak elszállásának még beláthatatlan következményei lehetnek.

A vártnál jóval szélesebb körű, és meredekebb áremelkedések hatására a Takarékbank az idei inflációs várakozását 5 százalékról 5,1 százalékosra, jövőre évit pedig 4,7 százalékról 5 százalékra emeli, továbbra is érdemi felfelé mutató kockázatokkal, közölte Suppan Gergely.

Németh Dávid

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint az idén 5 százalékos, jövőre pedig 4,8 százalékos lehet az éves átlagos infláció. A jelenlegi kilátások szerint jövő év végén is csak 3,5 százalék körüli szintre lassulhat az éves infláció. Az inflációs nyomás miatt a jegybank folytatja a kamatemelési ciklust, a további szigorítások eredményeként várhatóan 4 százalék körüli szintre növekedhet az egyhetes betéti kamat, amely jelenleg az irányadó rátának felel meg.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint is a dráguló üzemanyagoknak van érdemi szerepe a magas inflációban, ami szerinte az inflációból több mint 2 százalékpontot magyaráz. Az ársapka bevezetése majd csak decemberben jelenik meg, így akkor már valamelyest fékezheti az inflációt.

Regős Gábor

Novemberben dinamikusabbá vált az élelmiszerek, a ruházkodási cikkek és a szolgáltatások drágulása is. Ezt részben az inflációs várakozások erősödése, részben a növekvő energiaárak magyarázzák – mutatott rá. A tartós fogyasztási cikkek gyorsuló árnövekedésében szerepet játszhattak a gyártási nehézségek, az alapanyagok hiánya.

Az infláció emelkedésében tehát több, Magyarországtól független ok is szerepet játszik, ám azt felfelé húzzák belföldi okok is, mint például a magas kereslet és a gyenge forintárfolyam. Regős Gábor arra számít, hogy monetáris politika várhatóan tovább szigorít, de a korábbinál nem gyorsabb ütemben.

Jövőre az infláció 5 százalék körül alakulhat, melyben nagy szerepe lesz a már megtörtént áremelések áthúzódó hatásának. Kérdés, hogy az év elején a vállalkozások mekkora áremelésről döntenek, illetve kockázatot jelent az ellátási láncok tartós sérülése és a magas energiaárak tartóssá válása is.

Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője szerint az infláció elérhette csúcspontját novemberben, decemberben eddig az üzemanyagárak is mérséklődni látszanak, és a bázishatás is kedvezőbben alakul. Januártól kifut a jövedéki adó és az üzemanyagár-emelkedés hatása a bázisból. Ugyanakkor mindent egybevetve az inflációs cél elérése a korábban előrejelzettnél több időt vehet igénybe, várhatóan csak 2022 után következhet be.

Bár a lakossági rezsiárakat egyelőre nem befolyásolja az energiaárak száguldása, a vállalati szektor még nincs védve, így a következő hónapokban beépülhet a drágulás a fogyasztói árakba. Másrészt több ágazat, például az élelmiszeripar és építőipar is alsó hangon 10-20 százalékos áremelést vetített előre 2022-re.

Harmadrészt az elkövetkezendő hónapokra előirányzott expanzív fiskális politika is felfelé mutató kockázat az árdinamika tekintetében – sorolta a Erste Bank szakértője. Ezek eredményeként az elmúlt hónapokban tapasztalt kínálati oldali áremelkedés mellé egyre erőteljesebb keresletoldali is nyomás is társul – tette hozzá.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

A Trump féle vámcsavar felforgathatja az autóspiacot

Donald Trump amerikai elnök jelentős vámcsökkentést fontolgat az amerikai...

A Prosperitati programja új korszakot nyitott vajdasági magyarok szülőföldön maradásának támogatásában

A vajdasági magyar közösség gazdasági megerősödésének és helyben maradásának...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.
Hirdetés

Hírek

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.