Kezdőlap Edukáció Először került magyar egyetem a világ 250 legjobb felsőoktatási intézménye közé
No menu items!

Először került magyar egyetem a világ 250 legjobb felsőoktatási intézménye közé

A világ 250 legjobb felsőoktatási intézménye közé került a Semmelweis Egyetem (SE) a Times Higher Education (THE) világrangsora szerint.

A Semmelweis Egyetem közölte: magyar egyetem először szerepel a világrangsor 250-es mezőnyében. Az intézmény a tavaly közzétett, 250-300. tartományba sorolt helyén tudott javítani, és a most nyilvánosságra hozott, 2023-as világrangsorban már az első 250 között tartják nyilván – fűzték hozzá.

A világrangsor készítői hagyományosan öt terület – oktatási környezet, kutatás, idézettség, az üzleti partnerektől származó kutatás-fejlesztési bevételeket magukban foglaló ipari bevételek és nemzetközi orientáció – mutatói alapján mérik az intézményeket. Az SE a legtöbb indikátorban javítani tudott, legjelentősebbet az idézettség és a kutatás terén. Az Európai Unió tagállamai között a Semmelweis Egyetem a 64. helyen áll, jellemzően német, francia és belga egyetemek előzik meg a listán – tudatta az intézmény.

Merkely Béla

Merkely Béla, az egyetem rektora elmondta: a Semmelweis Egyetem Magyarország és Közép-Kelet-Európa legjobb felsőoktatási intézménye, amely leginkább a tudományos teljesítményének, a világszinten is elismert oktatási minőségének, a nemzetközi vérkeringésben való részvételének, nagy arányú külföldi hallgatói létszámának, valamint a Covid-járványban való kiemelt szerepvállalásának köszönheti kimagasló eredményét a felsőoktatási rangsorokban.

Elődeink nyomdokain járunk, az elmúlt négy évben pedig rendkívül intenzív munkát végeztünk, amelyet az eredményeink is tükröznek. Immár a nyugat-európai egyetemek komoly versenytársának számítunk, célunk, hogy bekerüljünk a világ száz legjobb felsőoktatási intézménye és Európa top 5 gyógyító szakegyeteme közé” – fogalmazott a rektor.

Az SE az elmúlt négy évben folyamatosan javított pozícióján a THE világranglistáján: 2019-ben még a 491. helyre sorolták, majd 2020-ban a 457., 2021-ben pedig a 426. helyre lépett elő. A 2022-es listán már a 277. volt, innen lépett előre most a 236. helyre – ismertette az egyetem.

A listára 11 hazai felsőoktatási intézmény került fel. Az összesített rangsor élén az Oxford, a Harvard, valamint harmadik helyen, holtversenyben a Stanford és a Cambridge szerepel – olvasható a közleményben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori...

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás