Kezdőlap Hírek Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága
No menu items!

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes Erzsébet-táborban, biztonságuk kiemelt fontosságú – mondta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke pénteken Zánkán, ahol egy vízből mentési sajtónyilvános gyakorlatot is tartottak.

Hornyák Tibor közölte: idén az ottalvós Erzsébet-táborokban 110 ezer táborozó tud részt venni, és a nyári hónapokban mintegy ötvenezen vakációznak a magyarországi és az erdélyi táborhelyeiken.

Hornyák Tibor arról is beszélt: táboraikat az elmúlt években mintegy 40 milliárd forintos kormányzati támogatás segítségével fejlesztették, Zánkán például egy korszerű egészségházat is építettek.

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elmondta: a zánkai táborban kialakított egészségházban nyáron három orvossal biztosítanak folyamatos egészségügyi szolgálatot, de a fonyódligeti és a zalaszabari táborokban is vannak orvosaik.

A zánkai egészségházban orvosi vizsgálószoba, fektetőkórtermek és számos diagnosztikai eszköz áll rendelkezésre – tette hozzá.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója kiemelte: egy-egy esetkocsijuk folyamatosan jelen van a nyári táborok helyszínein, és részt vesznek a szerdánkénti Hősök napi programokon is, ahol a mentőszolgálat munkáját mutatják be a táborozóknak. A tábor strandján vízimentőik is szolgálatot teljesítenek.

Az Erzsébet Alapítvány tájékoztatása szerint Zánkán a tábori szezon kezdetétől, május 6-tól augusztus 10-ig a Bethesda Gyermekkórház szakemberei 764 beteget, az Országos Mentőszolgálat tábori egysége 52 táborozót – köztük négy felnőtt kísérőt -, a vízimentők pedig 131 könnyű sérültet láttak el.

A rendőrök szezonálisan a tábor területén is szolgálnak, a környéken pedig sűrűbben járőröznek.

A zánkai Erzsébet-tábor előtt két sebességmérő eszközt is elhelyeztek a balesetek számának csökkentése érdekében.

Molnár Gábor, Somogy vármegyei rendőrfőkapitány az Erzsébet-táborokban dolgozók munkáját méltatva úgy fogalmazott: nincs élmény biztonság nélkül, és a táborokban kiemelt figyelmet fordítanak a szervezők a gyermekek biztonságára. Ismertette: a vízirendészet munkatársai tavaly 218 esetben 416 embert mentettek ki a tóból, több esetnél a vízimentők is közreműködtek.

A beszédek és az egészségház megtekintése után a strandon egy vízből mentési sajtónyilvános gyakorlatot tartottak a vízimentők, a rendőrség, a mentőszolgálat, az Erzsébet Alapítvány biztonsági és gyermekvédelmi igazgatósága, valamint a tábor vészhelyzeti parancsnoka részvételével, bemutatva a tábori vízi testkereső szonár működését is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás