Kezdőlap Hírek Euró Csehországban? - A lakosság ragaszkodik a koronához
No menu items!

Euró Csehországban? – A lakosság ragaszkodik a koronához

Továbbra is nagyon megoszlanak a vélemények az euróról Csehországban: a helyi vállalkozók többsége támogatja az európai közös pénz bevezetését, ám a lakosság kétharmada ragaszkodik a cseh koronához  – írta a Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap.

A tekintélyes újság elemzése szerint míg a vállalkozók több mint 80 százaléka támogatja az euró bevezetését, mert az megkönnyítené a külfölddel való kapcsolataikat és elszámolásaikat, addig a cseh lakosság 73 százaléka ellenzi az euró bevezetését, és továbbra is koronával akar fizetni.

“A cseh gazdaság nagymértékben exportfüggő, ezért az euró bevezetése könnyítést jelentene a vállalkozói szférának minden területen” – indokolta a vállalkozók álláspontját Petra Macková Jurásková, a Trinecké zelezárny vasművek szóvivője. Jelenleg ugyanis az exportra dolgozó cégeknek üzleti tevékenységükről párhuzamos, koronás és eurós kimutatást is vezetniük kell – magyarázta.

A Hospodárské Noviny ankétjában részt vevő cégek közül csak mintegy 10 százalék nem tartotta szükségesnek az euró bevezetését.

A cseh politikai vezetés nem tartja időszerűnek az euró bevezetését. Andrej Babis kormányfő és Milos Zeman államfő több ízben is kijelentették, hogy Csehország csak akkor vezeti be az eurót, amikor az számára kedvező lesz.

A mostani koalíciós (ANO-CSSD) kormány programjában az euró bevezetése nem szerepel, és több mint egy évtizede már céldátum sincs meghatározva.

A cseh pénzügyi szféra többsége a Hospodárské Noviny szerint úgy véli, nem kell elsietni az euró bevezetését. A lap rámutat: ennek az álláspontnak a legfőbb oka, hogy a bankok jól profitálnak a korona-eurós tranzakciókból. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,