Az Európai Bizottság 2019-ben jelentette be a fenntarthatóság szempontjából korszakváltást jelentő zöld tervét, a Green Dealt azzal, hogy 2050-re az EU-ból ne kerüljön több CO2 – vagy más üvegház hatású gáz – a légkörbe, mint amennyit az európai erdők és egyéb rendszerek el is tudnak nyelni. A közös európai célkitűzés a Green Deal előtt az volt, hogy 2030-ra az 1990-es szinthez képest 40 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, ezt a köztes célt azonban az uniós tagállamok egyetértésével 55 százalékra emelték, hogy 2050-re valóban elérhető legyen a klímasemlegesség. 2021. július 14-én az Európai Bizottság újabb fontos lépést tett: az Európai Zöldmegállapodás újabb mérföldköveként megérkezett a Fit for 55 elnevezésű klímacsomag, amely konkretizálta, hogy az EU tagországok karbonkibocsátása az 1990-es referenciaszinthez viszonyítva hogyan érje el 2030-ig a célul kitűzött 55 százalékos csökkenéstig. Az írás kiadónk Sikeres zöldmegoldások című, a fenntarthatóság gyakorlati kérdéseit és megoldásait bemutató magazinjában jelent meg.
Azzal kapcsolatban ma már egyre kevesebb a kétely, hogy a manapság szokásossá váló szélsőséges időjárás és a vele járó katasztrófák a klímaváltozáshoz is köthetők, és ennek kapcsán mindenképpen tenni kell valami. De miközben a mit és hogyan kérdése még gyakran megosztja az átlagembereket, az Európai Unió vezetői egyértelműen a változás élére álltak, amikor meghírdették a Green Dealt. Jó hír, hogy a zöld elkötelezettségben Joe Biden elnökké választásával az USA is osztozik.
Szakértők szerint az átlagemberek kételyeit nem csak az indokolja, hogy a megszokott komfortjukat féltik a zöld változástól, hanem az is, hogy az elmúlt évtizedekben az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdések még nem szerepeltek az iskolai tananyagokban. Így, mivel az alap ismeretek és vele az alapfogalmak megismerése is elmaradt, a kérdéskör kapcsán mindenféleképpen érdemes visszatérni a legendás kályhához, vagyis először határozzuk meg a kiindulási pontot.
A klímaváltozás szempontjából pedig a legfontosabb kiindulási pont az üvegházhatás, ami a Föld természetes jelensége, ami viszont az emberi tevékenység következtében az elmúlt 200 évben felerősödött. A üvegházhatás éppen úgy működik, mint ahogyan az üvegház: miközben a napfényt átengedi, a földről visszaverődő hőhullámokat bizonyos mértékben visszatartja. Az, hogy milyen mértékben, a légkör összetételétől függ. A légkör azonban az elmúlt 12 ezer évben, tehát amióta az ember a földművelésbe belefogott, nagyjából stabil volt: 260-280 PPM között mozgott. (PPM = Parts per Million. Azt mutatja, hogy egymillió levegőmolekulában mekkora a szén-dioxid tartalom.) A levegő szén-dioxid tartalma a XIX. század közepétől kezdve indult egyre meredekebb emelkedésnek, jelenleg 415 PPM, ami azért baj, mert ezáltal most megbomlik-megbomlott az a korábban viszonylag stabil éghajlati rendszer, amiben az emberi civilizáció ki tudott alakulni.
Mégpedig azért, mert a Föld légkörében egy fontos paramétert megváltoztatunk a tevékenységünk során. Egész konkrétan a szén-dioxid szint ma már közel a másfélszerese annak, mint ami az iparosodás előtt volt. Szakemberek szerint ezért is fontos tisztán látni mindezt, mert így nyer értelmet az Európai Unió által célul tűzött nettó zéró elv. Ugyanis csak akkor fog megállni a szén-dioxid szint további emelkedése a légkörben, amikor kialakul egy olyan helyzet, amikor a Földről már csak annyi szén-dioxidot bocsátunk ki a levegőbe, amennyit a földi rendszerek el is tudnak nyelni. Ezt szolgálja az Európai Bizottság által 2050-re kitűzött nettó zéró célkitűzés. Ami nem egy úri huncutság vagy hóbort, hanem természettudományos alapja van. Ameddig bármilyen kis mértékben is, de évről évre több szén-dioxidot juttatunk a légkörbe, mint amennyit a természet elnyelni képes, addig egyre jobban távolodunk attól a korábban természetes állapottól, ami az emberi civilizáció kialakulását lehetővé tette.
Miközben az Unió klímacsomagjában, a Green Dealben megfogalmazott 2050-es nettó zéró célkitűzés az alapokat fektette le, a 2021 nyarán bejelentett Fit for 55 a nagy terv megvalósításának ütemezését szolgálja egy, a korábbinál ambíciózusabb részteljesítést lehetővé tevő intézkedéseket konkretizálva. Mégpedig azért, mert a fentiek alapján az éghajlatváltozás szempontjából koránt sem mindegy, mikorra és milyen sebességgel érünk el a nettó zéró elv megvalósításához, és közben milyen szinteket érünk el. Mert ha évekig nem csinálunk semmit, és évről évre egyre több szén-dioxidot bocsátunk a légkörbe (ahogy az az elmúlt évtizedekben globális szinten többnyire történt), akkor nemcsak lehetetlen lesz majd hirtelen varázsütésre 2049 után ezt a káros tevékenységet megszüntetni, de mindez nem is lenne elég: 2050–re már így veszélyesen magas szintre emelkednea szén-dioxid szintje a légkörben.
Bennünk európaiakban persze jogosan merül fel a kérdés: mitől jó az, ha mi a kellemetlen érzetet keltő papírszívószálra váltjuk a megszokott műanyagot és közben hosszan várakozunk a drága elektromos autóinkkal az e-töltő állomáson, ha a Föld többi részén lakók vígan élik megszokott életüket? Az általunk megkérdezett szakértők erre azt mondják, miközben tény, hogy az Európai Unió valóban csak az emberiség szén-dioxid kibocsátásának alig 10 százalékát képviseli, viszont kontinensünk az egyik legnagyobb vásárlóerővel bíró piac. Ezért azon kívül, hogy mi, konkrétan itt Európán belül mennyi szén-dioxidot bocsátunk ki, mások kibocsátására is hatással lehetünk.
Például szolgálhat az EU energiahatékonyság növelését célozó politikája. Ennek keretében egyes termékek esetében meghatározott szabványokat kell teljesíteniük a gyártóknak, egyes termékeket (pl. hűtők, mosógépek, TV-k stb.) pedig energiacímkékkel kell ellátani energiahatékonysági mutatóik könnyű érthetősége és átláthatósága érdekében. Ez utóbbi ugyan csak egy plusz információszolgáltatás a fogyasztó számára, hogy könnyebben tudjon eligazodni a kínálatban, mégis nagy hatása van, mivel arra ösztönzi a gyártókat, hogy energiatakarékosabb technológiák alkalmazásával felgyorsítsák az innovációt. Korábban pl. a hűtőgyártók nemigazán voltak érdekeltek abban, hogy csökkentsék a berendezéseik energiafogyasztását, mert az egyes vásárló ritkán számolja ki, hogy ezzel vagy azzal a berendezéssel mennyit spórolhat az áramszámlánál. Az új rendszerben viszont a vásárlók is azonnal láthatták, hogy az adott készülék milyen megtakarítást jelenthet számára és ez mit jelenthet az árához képest. Ennek az intézkedésnek aztán az Európai Unión kívül is jelentős hatása volt, mert attól kezdve, hogy pl. a hűtőgépgyártók az EU piacára kifejlesztették az energiatakarékosabb hűtőket – amihez a legfontosabb dolog egy vékony hőszigetelés beépítése volt -, már a világ többi táján is jellemzően ezeket a hűtőket értékesítették. Tehát ilyen értelemben az Európai Unió akárcsak a szoft eszközökkel is orientálni tudja a világpiacot. Ugyanígy, amikor az Európai Unió szabványt hoz az autók szén-dioxid-kibocsátása kapcsán, az előbb-utóbb az iparág globális egészére is hatással bír, hogy milyen irányba fejlesztik tovább az új modelleket.
A megújuló energiák terén elért sikerek is azt mutatják, hogy Európának egyedül is érdemes ambiciózusnak lennie. Mert azzal, hogy Európában jelentős támogatást kaptak a különböző megújuló áramtermelési módok, jelesül a nap- és a szélenergia, olyan mértékű tanulási folyamat és fejlődés indult el ezen a területen, ami egyre korszerűbb berendezések megszületéséhez és egy erőteljes olcsósodási folyamathoz vezetett. A gazdaságossági robbanásnak köszönhetően pedig mára már világszerte megfizethetők lettek ezek a korszerű technológiák: például a napenergia bekerülési ára 2009 óta nagyjából 90 százalékkal csökkent. Ezért ez is egy olyan siker, amit mindig érdemes szem előtt tartani akkor, amikor azon gondolkozunk, hogy mennyire érdemes Európának önmagában előre mennie. Mert ez a folyamat bizonyatottan olyan egy olyan technológiai fejlődést is magával hoz, amit utána nem kell másokra kényszeríteni, mert azt örömmel alkalmazzák mások is.
A névtelenségüket kérő szakértők ugyanakkor azt sem titkolták, hogy a közbenső részelvárások megfogalmazására azért is van szükség, mert bizonyos értelemben könnyű olyan ambiciózus célokat meghatározni, amelyeket csak majd a távoli jövőben, 2050-re kell megvalósítani. A 2030-ra vonatkozó közbenső célkitűzés ellenben már nyilvánvalóan azonnali lépéseket igényel. Így például közvetlen hatása van az emisszió-kereskedelmi rendszerre, amely az áramtermelő cégek és a nehézipari szektor szereplői esetében határoz meg a szektorok egészének szén-dioxid kibocsátására vonatkozó maximumot. (A rendszer az egyes szereplők számára lehetővé teszi, hogy egymás között adják- vegyék a kvótákat. Az éghajlatváltozás szempontjából ugyanakkor az a legfontosabb, hogy ez a maximális éves mennyiség milyen mértékben csökken évről évre, és erre közvetlen hatással van a 2030-ra vonatkozó célkitűzés.)
A nettó zéro kibocsátási tervek megvalósítását szolgálja a 2021 nyarán a Fit for 55 javaslatcsomag keretében bejelentett – sokak által bírált – javaslat is, ami egy második emisszió-kereskedelmi rendszert hozna létre, ami a lakások fűtéséhez használt energiafelhasználásra, illetve a közlekedésre vonatkozna, és – ami a bírálatokat kiváltja –, nyilvánvalóan valamelyest megdrágítaná az üzemanyagokat a fogyasztók számára. (Mivel a javaslat még nem jogszabály, a tagállamok illetékesienek és az Európai Parlament szava határozza majd meg ezen a területen is a végső irányt.) Fontos azonban megjegyezni, hogy a Bizottság javasolja egy új éghajlat-politikai szociális alap létrehozását az energiaszegénység által leginkább érintett vagy veszélyeztetett uniós polgárok támogatására, ami segít majd csökkenteni a változásoknak leginkább kitett személyekre háruló költségeket, ezáltal biztosítva, hogy az átállás méltányos legyen, és senki ne maradjon ki belőle.
A zöld megállapodás jelentősége azonban nemcsak abban áll, hogy a köztes célok megvalósítását részletezi, hanem abban is, hogy egy olyan csomag, amely az energiahatékonyság kérdésétől a megújuló energiákon át több területet átfogva tesz javaslatokat a károsanyag-kibocsátás csökkentésére. Ezek közé tartozik például a tengeri szélenergia-termelés növelésére tett javaslat, ami azt irányozza elő, miként lehet az óceánban is újabb szélerőműveket elhelyezni (és Európa tengeri szélenergia-termelési kapacitását a jelenlegi 12 GW-os szintről 2030-ig legalább 60 GW-ra növelni). A tengeri szélenergia egyébként szintén a megújuló energia termelés egyik sikertörténete, a szakembereket is meglepte, hogy milyen gyorsan fejlődött ez a technológia és ehhez kötődően milyen mértékben esett a techológia beekerülési költsége.
A szélerőművek elterjedése emellett azt is visszaigazolta, hogy aki ebben a fejlesztésben vagy a gyártásban még a technológia felfutásának az elején részt vállalt, hosszútávú piaci előnyre tehetett szert. A szélerőművek esetében például Dánia úttörő szerepet játszott, és miközben az egész világ profitál abból a technológiai fejlődésből, amibe ők jó néhány évtizeddel ezelőtt invesztáltak, a dán szélturbinagyártók továbbra is élvezik ennek előnyeit és a mai napig jelentős részesedéssel bírnak a világ szélturbina piacából.
Ugyanakkor az is jogosan vetődik fel, hogy az európai autógyártásban nagyhatalomnak számító Németország miért engedett a zöld lobbi nyomásának és hagyta, hogy olyan gyorsan váltson az iparág zöldre, ami amerikai térnyeréshez vezetett a saját elektromos piacukon is. Szakértőink ezzel kapcsolatban azokat a kritikus hangokat említik meg, amelyek szerint, mivel a fejlődést nem lehet megakadályozni, a német autógyártók pont annak a hátrányát “élvezik” most, amiért az autógyárak lobbitevékenysége korábban hosszú időn keresztül túlságosan is sikeresek volt abban, hogy visszatartsa az erőteljesebben progresszív szabályozást. (2013-ban például az autók emissziós normák szigorítására vonatkozó bizottsági javaslatot a tagállamok nem támogatták, a javaslatot a hírek szerint Merkel kancellár asszony vezetésével buktatták el).
Erre mondják utólag sokan, hogy nem biztos, hogy ez a német autógyártók hosszútávú érdekeit szolgálta, mert így egyszerűen az eletromobilitás terén kicsit elment mellettük a világ, és most kezdik utolérni magukat. Ide tartozik az is, hogy a világ akkumulátorgyártásából Európa mindössze 4 százalékkal részesedik, ezért a Bizottságnak az elektromos autókhoz szükséges akkumulátorok európai gyártásának felfutatására is konkrét javaslata van.
Ezért is érdemes elgondolkodni azon, hogy miközben a károsanyag kibocsátás csökkentése önmagában is hasznos, mert a fenntarthatóságot és az egészséget szolgálja, az új technológiák meghonosodása, a régiek helyett újfajta munkahelyeket teremtve, az egész kontinens versenyképsségét növeli.
Érsek M. Zoltán
