Hirdetés
Kezdőlap Építőipar ÉVOSZ: a kormány építőipari intézkedései segítik a tisztán látást
No menu items!

ÉVOSZ: a kormány építőipari intézkedései segítik a tisztán látást

A folyamatosan emelkedő építőanyagárak miatt hozott kormányzati intézkedések az egész építőipari értékláncban segítik a tisztán látást – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a miniszterelnök bejelentésére reagálva.

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban elmondta: a kormány októbertől kiviteli korlátozást rendel el építőipari termékekre. Hozzátette: részben azért “szaladtak el” az építőipari anyagok árai néhány terméknél, mert megnőtt az országból kivitt mennyiség. A korlátozást először be kell jelenteni Brüsszelben, az Európai Uniónak azt engedélyeznie kell, a notifikáció négy hónapig tart. Addig a kivitel esetében kötelező bejelentést és állami elővásárlási jogot vezetnek be, “megpróbáljuk Magyarországon tartani az építkezések szempontjából kulcsfontosságú anyagokat” – mondta.

Koji László

Koji László közölte: az építőanyagipari termékek mozgását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ekáer (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) segítségével ugyan nyomon tudja követni, de a mostani helyzetben főként a kritikus építőanyagipari termékeknél (fa, vas és acél ipari, valamint réz és alumínium termékek, kőzet gyapot) teljes körű információra van szükség az értékesítést és az árakat tekintve is. Ennek megvalósítását segíti, hogy a kormány kötelezővé teszi az építőanyagok kivitelének bejelentését – tette hozzá.

A kormányfő azt is bejelentette: az áremelkedések megfékezéséért néhány építőanyag esetében extraprofitadót fognak bevezetni. Mint mondta, ezt a kavicsnál és a sódernél mindenképpen megteszik, de más termékeknél is megnézik a lehetőségét. Ezt azzal indokolta, hogy egyes építőanyagoknál olyan extraprofitot akarnak realizálni a cégek, amely nem fogadható el, ezért ha bizonyos árszint fölötti eladási árat tapasztal a kormányzat, akkor az a fölötti ár 90 százalékát el fogja vonni.

Koji László jelezte: “a magyarországi építésgazdaságban kibújt egy szög a zsákból, ami azt jelzi, hogy az építőipari értékláncban döbbenetesen nagy eltérő profitrátával – 5 és 35 százalék közötti kulccsal – dolgoznak a cégek“. Az ÉVOSZ elnöke fontosnak tartja, hogy az értéklánc a jövőben kiegyenlítettebben működjön.

Szarka László

A Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) elnöke, Szarka László azt közölte, hogy a szövetség tagjai nagyrészt belföldi értékesítésre gyártanak, hazai munkaerővel és ahol csak lehet, hazai anyagokból.

Az importból származó vagy világpiacon jegyzett nyersanyagoknál elszenvedett árrobbanás viszont sosem látott módon és már több hónapja növeli az építőanyag gyártás költségeit, ahol ilyen alapanyagokat is fel kell használni – leginkább az építőkémia- és EPS szigetelőanyagoknál. E költségnyomás a világpiaci folyamatokkal mozog együtt és várhatóan idén fennmarad.

Megjegyezte, hogy a szövetség tagságában acél- és faipari, valamint bányászati nyersanyag-termék kitermelők nincsenek, és az elnökség bízik benne, hogy az intézkedések ezekben a termékkörökben szélesítik a belföldi kínálatot, ezzel csökkentik a piaci hiányjelenségeket.

Fontosnak nevezte, hogy az exportkorlátozás alá olyan termékek kerüljenek, amelyekből belföldön hiány van; és indokoltnak a gyártók bevonását a részletszabályozás kialakításába.

A főleg importból származó és a hazai gyártók által felhasznált egyes acéltermékek (például nyílászáró vasalatok alapanyagainak) kiváltotta drasztikus költségnövekedést az intézkedések csökkenthetik majd, azonban a zömmel szintén importált faanyagok kiviteli korlátozásának hatását nehéz egyelőre megbecsülni – írták.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás