Kezdőlap Fogyasztóvédelem Ez lehet a terjeszkedő olcsó kínai webshopok ellenfele
No menu items!

Ez lehet a terjeszkedő olcsó kínai webshopok ellenfele

A főként kínai termékeket kínáló webáruházak rekordforgalma annak köszönhető, hogy elképesztően alacsony áron vehető meg rajtuk szinte bármi azok számára, akiket inkább a termék ára, mint a minősége érdekel.

A sokszor tolakodó, pszichésen megterhelő hirdetési stratégia révén legtöbbször olyan kacatok vásárlására vesznek rá, amire valójában nem is feltétlenül volt szükségünk. Ezt azonban elfedik az olcsó árak, és csak akkor tűnik fel, milyen sok felesleges holmit vásároltunk, amikor rájövünk, hogy ez az összeg egy az egyben a zsebünkben maradt volna, ha nem csábulunk el az áruk láttán. Számtalan vásárlói komment számol be arról, hogy néhány termék már a kicsomagolás után sem használható, vagy pár napon belül azzá válik, és végül egyszerű műanyaghulladék lesz belőle. Az egyik legnépszerűbb ilyen platform, a Temu kapcsán a rabszolgamunka vádja is felmerült, sőt, a Grizzly Research az adatlopás veszélyére is rámutatott velük kapcsolatban. A mérgező hulladék közben tömegével özönlik be a kontinensre, nemcsak a piacot, de a bolygót is megterhelve, amitől a globális klímasemlegesség elérése lehetetlen lesz.

Egy kereskedelmi innovációnak köszönhetően a prémium kategória is elérhető hasonló áron

2024-ben azonban ezekre a problémákra és piaci igényekre már van megoldás, ami egy technológiai újítás miatt még jobb eredményt is kínál az online vásárlások során. A magyar születésű, de mára többségében nemzetközi üzleti érdekeltségű Joe Bitter, azaz Bitter József 2006 óta üzemel kimagasló sikerrel e-kereskedelmi hálózatot.

Az egyik legnagyobb tévhit, hogy az internet elérhetővé tette a világ összes termékét. Nem tette elérhetővé, csupán kényelmesebben hozzáférhetővé. Sőt, az internet elterjedésével még szembeötlőbbek lettek az anyagi és egzisztenciális különbségek, amiken a közösségi média még erősített is. Az olló azóta is nyílik, a kisebb pénzűek a kínai dömpingen vigasztalódnak, a tehetősebbek pedig egyre eszementebb összegeket fizetnek luxusmárkák túlárazott termékeiért. Előbbiek a nyílt és kegyetlen árháborúval megölik a piaci versenytársakat, utóbbiak pedig a kimagasló profit-árrést nem termék- és bérfejlesztésre, klímasemlegességre költik, hanem szívesebben gazdagítják befektetőiket osztalék formájában, így a minőségi javulás elmarad.” – magyarázta a jelenséget Joe Bitter.

Joe, akit hazai körökben elismert kripto-milliárdosként is számon tartanak 2012-es korai Bitcoin-felismerése és portfóliója miatt, egyik szívügyének és izgalmas küldetésének tartotta az online kereskedelem innoválását és azt, hogy megoldást nyújtson erre a problémára.

A sok más helyen már bevált közösségi finanszírozáshoz fordultunk segítségként, amire az alapokat építettük. Megalkottunk egy közösségi platformot, ahol a legismertebb világmárkák és hazai vállalkozások listázhatják az akciós termékeiket, de a legdrágább és luxuskategóriás termékeiket is. Erre a közösségi platformra a megszokott módon regisztrálhatnak profilt a vásárlók is, akik az általános bevásárlási tételeket is megtalálják, de a prémium és luxustermékek is elérhetőek külön listázva. A feltűnő különbség, hogy a luxustermékek pontosan a magas áruk miatt nem vásárolhatók meg egyedül, csak együtt, tehát közösségi finanszírozás keretein belül” – tette hozzá Bitter.

Az érdeklődő tetszőleges összeggel vehet részt, annyival száll be a közös vásárlásba, amennyit neki valóban megér mondjuk álmai autója, egy új lakás, a legújabb csúcstelefon, esetleg játékkonzol. A felhasználói igények miatt még Cinema City páros mozijegy és tálcás HELL is összedobható korlátlan mennyiségben. Ez az eladókat és vásárlókat webáruházak helyett egy közösségi platformra terelő megoldás lett a Közösségi Vásárlás, aminek piacvezető úttörője az Allyos – SocialStore mobilapplikáció. A Közösségi Vásárlás technológiai védjegy. Egy vásárlási alternatíva, ahol prémium és luxuscikkeket vehetünk meg közösségi finanszírozás keretein belül, és kizárólag levásárolható kuponnal vehetünk benne részt.

20 év klasszikus nemzetközi e-kereskedelem megtanította, hogy az árverseny senkinek sem jó, a kereskedők számára főleg veszélyes. Mindenki profitért van az üzletben. Hosszútávon a fogyasztók érdekeit sem biztosítja, hiszen a szolgáltatás folyamata és minősége károkat fog elszenvedni, a jelen robotizálási folyamatokkal pedig az állásuk, így a megélhetésük is veszélybe kerül. Ha megszűnik a megélhetésük, nem lesz miből vásárolni sem. Olcsó kínai termékeket sem. Mi a Steve Jobs-féle Apple-megközelítést preferáltuk mindig. Adjunk mást, exkluzív értéket az ügyfeleinknek, hogy ne szimplán a vételár alacsony számai alapján döntsenek. Adjunk többet, egy vonzó életstílust, amivel kiemelkedhetnek az átlagból. Az Allyos elérhetővé tette a prémium szegmenst. Havonta 3600 forinttal már az elitklub tagja lehetsz, nálad a lehetőség. Mindez teljesen interaktív, közösségi és 0-24-ben zajlik.” – fejtette ki Joe Bitter.

Az eredmények döbbenetesek: a SocialStore használatával átlagosan 76 százalékkal jobb vásárlási eredményt tudnak elérni a tagok a közösségi finanszírozásnak köszönhetően. 100 ezer forint elköltésével Xiaomi e-roller, PlayStation 5 konzol, Tefal airfryer, 30 ezres Douglas parfümutalvány és Apple Watch 9 is megvehető, szinte mindennaposak az ehhez hasonló beszámolók a vásárlóktól. Vannak, akik egy év alatt 1,3 millió forintot költve 3,4 millió forint összértékű prémium terméket vittek haza. Természetesen ingyenes kiszállítást biztosítanak a platformon értékesítő előszűrt kereskedők egész Európán belül.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Hírek

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.