Kezdőlap Hírek Ezentúl nem zöld a zöldkártya
No menu items!

Ezentúl nem zöld a zöldkártya

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) meglétét igazoló zöldkártyát ezután fekete-fehérben bocsátják ki a biztosítók – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Az erről szóló pénzügyminisztériumi rendelet pénteken lépett hatályba. Megszületett ugyanis az a nemzetközi megállapodás, amely lehetővé teszi, hogy tagállamok, illetve biztosítóik a jövőben fekete-fehér alapon bocsássák ki a fedezetigazolást.

A zöldkártya-rendszer magyarországi szervezete, a Mabisz által működtetett nemzeti iroda péntektől a kgfb-vel foglalkozó valamennyi biztosítótársaság számára engedélyezte a fekete-fehér alapszínű zöldkártyák kibocsátását.

A járványhelyzet miatt ugyanakkor átmeneti időszakot biztosítanak az átállásra.

Szeptember 30-ig zöld alapszínű zöldkártyák kibocsátására is marad lehetőség mind papír alapon, mind elektronikus úton. Október 1-jétől viszont már csak fekete-fehér zöldkártyák adhatók ki.

A Mabisz közölte: a Magyarországon megkötött gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés kiterjed az Európai Gazdasági Térség tagállamainak területére, Svájcra, valamint azokra az országokra, amelyekkel erről kétoldalú megállapodás született. Ennek keretében egyes országok – köztük az összes uniós tagállam – külön megállapodás alapján a fedezet igazolásául elfogadják a gépjármű forgalmi rendszámtábláját.

Azokba az országokba azonban, amelyek csak a zöldkártya rendszerben vesznek részt, a rendszámegyezményben nem, a biztosító által kibocsátott, a fedezet meglétét igazoló zöldkártya szükséges a határátlépéshez.

A magyar autósoknak jelenleg a szomszédos országok közül csak az Ukrajnába való belépéshez kell zöldkártyával rendelkezniük. Vannak azonban olyan országok, ahová a Mabisz annak ellenére javasolja a zöldkártya elvitelét, hogy azok a rendszámegyezmény részesei.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás