Kezdőlap Világgazdaság Fitch: bizonytalanok a feltörekvő gazdaságok kilátásai
No menu items!

Fitch: bizonytalanok a feltörekvő gazdaságok kilátásai

Az idén a tavalyinál jobb hitelpiaci kondíciókra számíthat a globális feltörekvő térség, de továbbra is nagyon bizonytalan, hogy a koronavírus-járvány milyen gazdasági hatásokat hagy maga után – áll a Fitch Ratings átfogó tanulmányában.

A nemzetközi hitelminősítő hangsúlyozta, hogy az általa besorolással ellátott feltörekvő gazdaságok szuverén adósminősítési mutatói meredeken romlottak tavaly.

A kimutatás szerint a Fitch osztályzati listáján szereplő feltörekvő térségi országok közül 2021 elején 29-nek az államdós-besorolására volt érvényben leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátás, miközben 2019 végén még csak 13 feltörekvő gazdaság szuverén osztályzati kilátása volt negatív.

A hitelminősítő kiemelte azt is, hogy a besorolási listáján szereplő államadósok közül tavaly öt került törlesztési csődbe, ami éves rekord.

A Fitch Ratings londoni elemzőinek előrejelzése szerint a globális feltörekvő térség hazai összterméke (GDP) az idén átlagosan 6,6 százalékkal – Kína nélkül számolva 5 százalékkal – növekszik a tavalyi évre valószínűsíthető 1 százalékos – Kína nélkül 4,7 százalékos – visszaesés után.

A 2021-re várt térségi növekedésben a tavalyi visszaesésből eredő bázishatások, valamint a járvánnyal szembeni orvosi eredmények hatásai egyaránt szerepet játszanak – áll a Fitch tanulmányában.

Mindehhez a nyersanyagárak emelkedése, a tőkebeáramlás gyorsulása és a dollár gyengülése is társul, és e tényezők együttes hatására a feltörekvő gazdaságok az idén a tavalyinál kedvezőbb hitelpiaci kondíciókra számíthatnak – hangsúlyozzák a Fitch Rarings elemzői.

A hitelminősítő szerint azonban a koronavírus-járvány dinamikája és gazdasági hatásai továbbra is nagyon bizonytalanok.

A legtöbb feltörekvő gazdaság közel sem rendelt annyi oltóanyagot, mint a fejlett ipari országok, ráadásul a tömeges oltások megkezdése után is jelentősebb logisztikai problémákkal lesznek kénytelenek szembenézni – áll a Fitch elemzésében.

A cég szerint a világjárvány következményei közé tartoznak a magasabb államháztartási hiányok és az ugyancsak megnövekedett államadósság-terhek.

A Fitch Ratings prognózisában közölte: becslése szerint a feltörekvő térség gazdaságaiban a GDP-arányos államadósság-ráták mediánértéke tavaly 62 százalékra emelkedett a 2019-ben mért 48 százalékról, a hazai össztermékhez viszonyított államháztartási deficitek mediánszintje pedig a 2019-es 2,8 százalékról 2020-ban 7,7 százalékra nőtt.

A Fitch londoni elemzőinek várakozása szerint csak fokozatos ütemű konszolidációra lehet számítani, így a feltörekvő gazdaságok GDP-arányos államadósság-rátája mediánértéken számolva az idei év végéig valószínűleg 64 százalékra emelkedik.

A hitelminősítő közölte: azzal számol, hogy a globális feltörekvő térség effektív kamatszintjének mediánja 2021-ben 3,9 százalékra csökken, a megemelkedett adósságteher azonban azt jelenti, hogy a bevételekhez mért kamatkötelezettségek mediánszintje valamivel 10 százalék felett marad. Ez több mint a kétszerese az előző évtized elején mért szinteknek.

A Fitch a tanulmányban megerősítette ugyanakkor azt az előrejelzését, hogy várhatóan jelentősen gyorsítja a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok kilábalását a koronavírus-járvány okozta sokkból az Európai Unió helyreállítási alapja, különösen jövőre.

A Fitch Ratings elemzői kiemelik, hogy a tizenegy közép- és kelet-európai EU-tagállam mindegyike a Next Generation EU néven meghirdetett 750 milliárd eurós helyreállítási alap térítésmentes juttatásainak nettó kedvezményezettje lesz, emellett ezek a gazdaságok új, olcsó hitelekhez is hozzájutnak a program keretében.

A Fitch közölte: modellszámításai ennek alapján arra vallanak, hogy a hazai össztermék reálértékével súlyozott átlagos gazdasági növekedési ütem 2021-ben 3,8 százalék, jövőre 5,5 százalék lesz a közép- és kelet-európai EU-térségben.

A cég friss elemzésben nem tért ki Magyarországra. A közép- és kelet-európai térségről néhány nappal ezelőtt külön összeállított előrejelzésében azonban azt valószínűsítette, hogy a magyar hazai össztermék 2020-ban 6,2 százalékkal visszaesett, az idén viszont 4,9 százalékkal, 2022-ben 6,9 százalékkal növekszik.

Ez azt is jelenti, hogy a Fitch a térségen belül a magyar gazdaságban várja a leggyorsabb éves növekedési ütemet jövőre.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás