Kezdőlap Gazdaság Fitch: kétezer milliárd dollár felett az államadósok idei kamatfizetési kötelezettsége
No menu items!

Fitch: kétezer milliárd dollár felett az államadósok idei kamatfizetési kötelezettsége

Meredek emelkedéssel kétezer milliárd dollár fölé növekszik az idén az államadósok globális kamatfizetési kötelezettsége – áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban ismertetett tanulmányában.

A legfrissebb adatok szerint több mint hat évtizede először száz százalék fölé emelkedett a GDP-arányos brit államadósság-ráta.

A nemzetközi hitelminősítő közölte: számításai szerint az általa államadós-besorolással ellátott gazdaságok portfoliójának tagjai 2023 egészében várhatóan 2300 milliárd dollár körüli kamatköltséggel számolhatnak szuverén adósságállományuk után.

A Fitch szektorelemzése szerint ez annak a következménye, hogy a fejlett ipari gazdaságok kamatkiadásai 2020 óta 47 százalékkal, a feltörekvő gazdaságok szuverén kamatterhei 40 százalékkal emelkedtek.

A cég hangsúlyozza: ez a növekedési folyamat azt jelzi, hogy vége az alacsony infláció és – legalábbis a magasan fejlett gazdaságok esetében – a kivételesen alacsony kamatok korszakának.

A hitelminősítő felidézi, hogy az általa államadós-besorolással nyilvántartott fejlett gazdaságok éves kamatköltsége a 2007-2021 közötti időszakban meglehetősen stabilan a 900 millió-ezermilliárd dollár közötti sávban volt, azzal együtt is, hogy ebben a csoportban a hazai össztermékhez (GDP) mért államadósság-ráta mediánszintje ugyanebben az időszakban hozzávetőleg 20 százalékponttal emelkedett.

A Fitch Ratings várakozása szerint a globális inflációs nyomáshoz társuló tavalyi kamatemelkedések a világ legtöbb szuverén adósára hatással lesznek.

A fejlett gazdaságok kamatköltsége ugyanakkor jelentősebb ütemben növekszik, mint a feltörekvő gazdaságoké, mivel a fejlett ipari térség korábban nagyobb mértékben kihasználta az alacsony hitelköltségek előnyeit – áll a hitelminősítő csütörtöki szektorelemzésében.

A Fitch szerint a különbséget az is magyarázza, hogy a feltörekvő térségben számos jegybank várhatóan a jelenlegi szinten tartja alapkamatát az idei év második felében, mivel ezek a jegybankok a fejlett régió központi bankjainál korábban kezdtek jelentős monetáris szigorítási ciklusokat.

A fejlett térség kamatköltség-folyamatait erőteljesen befolyásolja az Egyesült Államok, a világ legnagyobb államadósság-kibocsátója. Az amerikai szövetségi kormány kamatkiadása a júniussal zárult mozgó tizenkét havi időszakban 616 milliárd dollár volt, és éves szinten most először lépte át a 600 milliárd dollárt – áll a Fitch Ratings tanulmányában.

A hitelminősítő hangsúlyozza, hogy az amerikai államadósság mozgó tizenkét havi kamatköltsége alig nyolc hónappal korábban, tavaly novemberben haladta meg első ízben az 500 milliárd dollárt.

A fejlett ipari térségen belül ugyanakkor a brit államadósság kamatterhének növekedése számít különösen kirívónak. A brit szuverén kamatköltség 117 milliárd font (51 ezer milliárd forint) volt a májussal zárult tizenkét hónapban, kétszer magasabb, mint a 2021 szeptemberével véget ért egy évben – áll a Fitch szektorelemzésében.

A brit statisztikai hivatal (ONS) a minap közölte, hogy május végén a nettó államadósság-állomány 2567,2 milliárd font volt, és ez 100,1 százalékos GDP-arányos nettó államadósság-rátának felel meg.

Az ONS visszatekintő adatsora szerint a brit közszféra adósságterhe a hazai össztermék arányában mérve legutóbb 1961 márciusában volt ennél magasabb: akkor 102,5 százalékos nettó államadósság-rátát mértek. (MTI)

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar modellel lehetne sikersztori a toronyház építés itthon és a régióban

Fotó:Freepik Zentai Péter ingatlanfejlesztő szerint az építőipar ismét a magyar...

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.