Kezdőlap Gazdaság Folytatódik a béremelés a német-magyar kamara szerint
No menu items!

Folytatódik a béremelés a német-magyar kamara szerint

Továbbra is jelentős béremelésre készülnek a Magyarországon működő vállalatok, noha számítanak a gazdaság növekedési ütemének mérséklődésére  – derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK, Deutsch-Ungarische Industrie- und Handelskammer) és a kölni székhelyű Kienbaum tanácsadó cég által kiadott tájékoztatóból, amit Budapesten mutattak be.

Dirk Wölfer

A Bérezési tanulmány 2019/2020 bemutatóján Dirk Wölfer osztályvezető a DUIHK képviseletében elmondta, hogy a cégek a munkaerőköltségek növekedését nehezen tudják előteremteni, Magyarországon ugyanakkor valószínűleg még sokáig jóval olcsóbban termelhetnek, mint Németországban.

Hozzátette, hogy régiós összevetésben különösen a szlovák növekedés mérséklődhet jelentős mértékben, főképp az autóipar visszaesése miatt. A piaci kereslet szűkülését a magyarországi visszajelzések is jelentős kockázatként említik – tette hozzá. Véleménye szerint nemzetközi jelenség a szakemberhiány is, de a cégeket rendszerint nem egy szempont befolyásolja, hiszen a vállalati döntéshozók a munkaerő mennyiségét, minőségét és költségeit egyszerre mérlegelik.

Sághy András

Sághy András, a Kienbaum magyarországi irodájának vezetője az adatok alapján úgy látja, hogy a magyar munkavállalók bizakodók, hiszen sokuk készül munkahelyváltásra a magasabb fizetés reményében. Belföldön a képzett munkaerő továbbra is keresett, míg nyugaton már a munkaerőpiacot is elérte a kilátások romlása – tette hozzá. A visszajelzések szerint – mint mondta – különösen a szakmunkások elhelyezkedési esélyei kedvezőek.

Kérdésre válaszolva megjegyezte, hogy a felmérésük nem tér ki a külföldön dolgozókra, de úgy látja, hogy a más államokban élők egyre nagyobb arányban költöznek haza, és a külföldre készülők között is egyre kevesebben akarják végleg elhagyni az országot.

A tanulmány szerint tavasz óta 23 százalékról 41 százalékra nőtt azok aránya, akik a növekedés lassulására számítanak Magyarországon. 22 százalék ugyanakkor további javulásra, 37 százalék pedig változatlan helyzetre számít. Saját üzleti kilátásaikban 16 helyett 32 százalék vár visszaesést, míg 41 százalék nem számít romlásra, 27 százalék pedig javuló lehetőségekkel számol. A következő egy évben a beruházások bővítésére a válaszolók csaknem harmada, csökkentésre a negyede lát lehetőséget. Csaknem azonosak a cégek foglalkoztatási tervei is, 31 százalék számít új munkaerő felvételére, 20 százalék pedig ezzel ellentétes lépésre készül.

Dirk Wölfer A konjuktura kérdéseivel foglalkozó korábbi tanácskozáson

Az üzleti fejlődést leginkább a kereslet csökkenése, a munkaerőköltségek és a szakemberhiány veszélyezteti, mindhármat a cégek 59 százaléka jelölte meg fő kockázatként. A bérnövekedési kilátások kissé visszaestek az elmúlt évhez képest, hiszen tavalyról a legtöbben, a válaszolók 30 százaléka 9 és 12 százalék közötti emelésről számolt be, míg a következő 12 hónapra a válaszokon belül a legnagyobb arányt, majdnem 40 százalékot a 3 és 6 százalék közötti béremelés teszi ki. 27 százalék ugyanakkor most is 6 és 9 százalék közötti, 18 százalék pedig 9 és 12 százalék közötti béremeléssel számol.

A felmérés 80 vállalat visszajelzésén alapul, több mint háromnegyed részben gyártó cégektől, kisebb részben kereskedelmi és szolgáltató vállalatoktól. 46 százalékuk 250 munkavállalónál több alkalmazottat foglalkoztat, 20 százalékuk 50-nél kevesebbet. A fizetési igények alapján a munkavállalók 94 százaléka magasabb vagy jóval magasabb bérre számít. A munkaerő képzettsége a visszajelzések kétharmada szerint elégséges vagy kielégítő, 33 százalék szerint jó. A Kienbaum az adatok alapján jövőre is a szakképzett munkaerő iránti kereslet növekedésére számít.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.
Hirdetés

Hírek

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.