Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Fontos, hogy Közép-Kelet-Európa a 2020-as évtizednek is nyertese legyen
No menu items!

Fontos, hogy Közép-Kelet-Európa a 2020-as évtizednek is nyertese legyen

Virág Barnabás

A Közép-Kelet-Európának folytatnia kell az előző évtizedben tapasztalt gazdasági felzárkózási pályát, ennek érdekében fontos a komoly hagyományokkal rendelkező regionális együttműködés kihasználása – hangsúlyozta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke pénteken Varsóban.

AA növekedési kilátások a technológiai forradalmak és a mesterséges intelligencia korában című, a magyar és a lengyel jegybank által szervezett konferencián vett részt pénteken.

Az értekezlet résztvevői megegyeztek, hogy a közép-európai régió a 2010-es évtized nyertesei közé tartozott, országai folyamatos gazdasági felzárkózást mutattak, fejlettség tekintetében pedig megelőztek több mediterrán országot is – mondta el Virág Barnabás az MTI-nek.

A 2010-as évtized komoly változásokat hozott a világban, egyszerre kell megküzdeni a koronavírus-járvány következményeivel, energetikai válsággal és az ukrajnai háborúval, valamint annak következtében kialakult geopolitikai konfliktussal.

“Ennek ellenére a régió országai megőrizték stabilitásukat” – szögezte le az alelnök. Rámutatott: a közép-európai országokban a járvány előtti szint felett alakul a bruttó hazai termék (GDP), a munkanélküliségi ráta mindenütt alacsony, az infláció, bár megemelkedett, az utóbbi időszakban csökkenő pályára állt, és az év végéig a régió minden országában egyszámjegyűvé válhat a “határozott jegybanki és kormányzati lépések nyomán”.

A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy az infláció csökkentését jövőre is folytatni kell, “ez lehet az egyik legfontosabb pillére a 2024-ben újrainduló erőteljes gazdasági növekedésnek” – tette hozzá az alelnök.

A régió gazdaságai előtt ebben az évtizedben álló legfontosabb kihívásoknak Virág Barnabás az infláció kezelése mellett a demográfiát, a klímaváltozást, a geopolitikai feszültségek hatását és az adósságok magasabb szintjét nevezte. Mindent meg kell tenni a demográfiai fordulat fenntartásáért, a klímapolitikában fontos a zöld átmenet felgyorsítása, valamint az energetikai területen megkezdett regionális együttműködés folytatása – mondta.

A geopolitikai feszültségek az ellátási láncok rövidítését okozza majd és erősödik a régiós önellátás igénye. E téren fontos a közép-európai régió kedvező adottságainak kihasználása – húzta alá. Az adósságok kapcsán elmondta: a gazdaságpolitikának folyamatosan fókuszban kell tartania az adósságpálya csökkentését.

Fontosnak nevezte az új technológiai forradalom megoldásaik széles körű elterjesztését, amelyben hangsúlyos szerepet kell kapnia a digitális technológiának, a mesterséges intelligenciának. E téren fontos, hogy a gazdaságpolitika időben kezelje az esetleges negatív hatásokat is, például a veszélyeztett munkakörök terén – figyelmeztetett.

Az alelnök kiemelte a regionális együttműködés fontosságát, amelynek – mint felidézte – komoly hagyományai vannak. Példaként említve a Visegrádi együttműködést vagy a Három tenger kezdeményezést. Az energiaellátásban, az infrastruktúrák összekapcsolásában tovább kell lépnünk. “Olyan területeken pedig, ahol hagyományosan erősségeink vannak, mint a feldolgozóipar, az IT-tudás, ki kell használniuk a méretgazdaságosságból adódó kooperációt” – tette hozzá.

“A cél az, hogy a közép-kelet-európai régió a 2010-es évek után a 2020-as évtizednek is a nyertese maradjon, és képes legyen folytatni azt a dinamikus felzárkózási pályát, amit az előző évtizedben láttunk” – jelentette ki Virág Barnabás.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.