Kezdőlap Egészség-ügy Covid, gyorsteszt. 77 Elektronika - az orvoslást segítő innováció
No menu items!

Covid, gyorsteszt. 77 Elektronika – az orvoslást segítő innováció

Új műszerük gyors választ ad arra, van-e gyulladás a páciens testében, fennál-e a trombózis veszélye és a koronavírus tesztek leolvasására is alkalmas. A 77 Elektronika Kft. ma is magyar, családi vállalkozásként működő sikercég. Megalakulásakor speciális kört célzott meg, mára milliárdos forgalmú, száz országba szállító vállalattá fejlődött. 

A saját fejlesztésű orvoselektronikai termékeket gyártó cég sikertörténetének az is különlegessége, hogy a cég alapításában részt vevő tulajdonos ügyvezető igazgató, Zettwitz Sándor, aki lányával, Zettwitz Gabriellával közösen vezeti a céget, a nyolcadik X-en is túl, aktívan részt vesz a Covid tesztek piacán is megjelenő cég munkájában.

A számok önmagukért beszélnek: a magyar egészségipar egyik meghatározó vállalkozásává vált, a vércukormérő és vizeletvizsgáló berendezéseivel világszintű ismertséget szerzett 77 Elektronika Műszeripari Kft.

2019-ben – a Covid járvány helyzet ellenére is folyamatosan növekedve -, úgy ért el 30 milliárd forintot meghaladó árbevételt, hogy ebből 24,5 milliárd forintot tett ki a világ száz országába irányuló exportja.

Zettwitz Sándor

A jóval a nyolcvanadik életéve felett, ma is aktívan dolgozó Zettwitz Sándor, azt mondja: sosem várta a nyugdíjkorhatárt. Mindig az vezette, hogy addig dolgozik, amíg a munka örömöt nyújt és fizikailag, szellemileg nem jelent számára megterhelést, valamint a környezete is visszaigazolja, hogy szerepvállalása hasznos a cégnél.

– Ha az ember részt vesz egy nulláról épülő cég alapításában, és sikeressé tesz egy családi vállalkozást, azt csak nagyon nehéz szívvel tudná otthagyni, amire én nem is vállalkozom, mert már az is inspirációt ad, hogy a folyamatos innováció és a külföldi terjeszkedésünk eredményeként a cég forgalma 2013 és 2020 között több, mint háromszorosára nőtt. Ráadásul az árbevétel növekedése innovációs alapon nyugszik és a fejlesztéseink többségét önerőből finanszírozzuk.” Számomra azért is természetes, hogy részt veszek a cég irányításában, mert lányom személyében, aki a sikeres ügyvédi irodáját feladva csatlakozott a céghez és már a műszaki területen is alapos tudást szerzett, a megfelelő utódlásról is gondoskodtam – teszi hozzá.

Zettwitz Sándor azt is jóleső érzéssel konstatálja, hogy a szakmán kívülről érkezett lányához több olyan rossz beidegződés és gazdaságtalan folyamat korrekciója is kötődik, amit ők korábban nem érzékeltek. Eredményes lépésnek tartja, hogy – a műszaki egyetemet támogatva – mindig nagy hangsúlyt fektettek a fiatal szakemberek felvételére, integrálására, aminek hatására kialakult az a rendkívül felkészült második vezetői réteg, amely a cég tovább fejlődésének motorja.

Az üzletember szerint, miközben a cég folyamatos fejlődése önmagáért beszél, a sikernek legalább ennyire fontos eleme az adódó piaci rések felismerése és a lehetőségek kihasználása. Egy ilyen felismerés alapozta meg a 77 Elektronika máig tartó sikerét. Az induláskor, a rendszerváltozás előtt, csak nyugatról lehetett beszerezni a vércukormérőket, amihez így csak csillagászati áron lehetett hozzájutni. A cég ezt felismerve jelent meg 1986-ban az első, saját fejlesztésű Dcont® készülékével, amelynek fejlesztésével azóta sem áll le.

A fejlesztések gyártásba ültetését biztosító beruházások sem álltak le. A 77 Elektronika 2019-ben, a cégcsoport balatonfüredi leányvállalatának telephelyén 1,5 milliárd forintos beruházással (350 milliós vissza nem térítendő támogatással), közel megháromszorozta az egyszer használatos műanyag laboratóriumi edények (küvetták) gyártóterületét, új gyártósorokkal és gépekkel bővítette gyártókapacitását.

Tisztában vagyok azzal, hogy a mai fiatalok már számítógéppel a kezükben nőttek fel. Technikai téren nem is akarom velük felvenni a versenyt. De pontosan tudom, hogy a szakmánkban merre halad a világ, miként lehet folyamatosan elöl menni. Ezért veszek részt ma is a stratégia alkotásában, miközben a gyakorlati megvalósítást már a csapatra és természetesen utódomra, a lányomra hagyom – magyarázza a cégvezető.

Szerinte már csak az elektronika világában tapasztalható rendkívül gyors fejlődés miatt sem lehet leállni a fejlesztéssel, mert aki ezt teszi, az leragad egy olyan technikai színvonalon, ami hamarosan eladhatatlanná válik, ami pedig egyértelműen a visszafejlődés irányába hat.

„Nálunk pillanatnyilag a cég létszáma kerek hétszáz, és közülük 102 szakemberünk csak a fejlesztéssel foglalkozik. Ők mind felső képesítéssel rendelkező, egy vagy két nyelvet beszélő kollégák. Van köztük matematikus, fizikus, gépészmérnök, villamosmérnök, informatikus. Szóval a teljes tudástár rendelkezésre áll, ami a fejlesztéshez kell, amire a teljes árbevétel 6-7 százalékát forgatjuk vissza éves szinten.”

A kutatás-fejlesztési tevékenység ugyanakkor nem korlátozódik a már sikeressé vált termékek további értéknövelésére.

„A fejlesztés kétfelé van osztva. Az egyik irány, hogy a meglévő készülékeinket folyamatosan tovább fejlesztjük. Például ma a cég legfontosabb exportterméke, az UriSed technológián alapuló vizelet-üledék analizátor laborautomata, ami az exportunk 83 százalékát biztosítja. Ez egy nagy gép, amit 28 ezer eurós értéken forgalmazzuk és már a negyedik generációját fejlesztjük. A vércukormérőinkben is két új típust hoztunk ki 2020-ban, ami már a  hetvenedik generáció.”

SmarTTester

 – A másik irány, ami tulajdonképpen 2020-ban került alaposabban előtérbe, új technológiák fejlesztéséhez kötődik. Eddig ugyanis a saját termékeink fejlesztéséből is olyan forgalomnövekedésünk volt, ami szinte teljes egészében lekötötte a fejlesztési kapacitásunkat. De tavaly például kifejlesztettünk egy olyan gyorstesztleolvasót, ami különböző, olyan fontos paramétereket mér, ami mondjuk egy háziorvosnak, azonnal választ ad olyan fontos kérdésekre, hogy van-e gyulladás a páciens testében, esetleg fennál-e a trombózisveszély, vagy más egyéb veszélyeztetettség. Ez az új berendezés a koronavírus tesztek leolvasására is alkalmas – magyarázza.

Zettwitz szerint az új készülék további erénye, hogy miként minden berendezésük, ez is Magyarországon készül. Egy korábbi, ázsiai próba után ugyanis eldöntötték, némi árelőnyért nem kockáztatják a termék kiválóságait. Bővítik inkább folyamatosan a magyarországi termelést, mondván: a 77 Elektronika műszereinek értéke a magas technikai színvonal mellett a tökéletes megbízhatóságban rejlik, amit a jól kontrolált magyarországi termelés tud maximálisan garantálni.

 

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
Hirdetés

Hírek

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...