Kezdőlap Cégvilág Gyula vezetése eladná a Gyulahús felét
No menu items!

Gyula vezetése eladná a Gyulahús felét

Gyulahús
A fejlesztéssel 2200 tonnáról 4000 tonnára nőne az éves termelési kapacitás. Illusztráció: MTI/Rosta Tibor

Jelentős fejlesztésre készül a Gyulahús Kft., de a szükséges forrás előteremtése érdekében szükség van szakmai vagy pénzügyi partner bevonására és a tulajdoni hányad maximum 49 százalékának értékesítésére – közölte Görgényi Ernő polgármester.

A városvezető a képviselő-testület szerdai, zárt ülésen tárgyalt napirendjéről legutóbbi Facebook-bejegyzésében írt. Közölte, a gyulai húsüzemben az elmúlt 30 évben nem volt épületfelújítás. Nemrég megnyílt egy pályázati lehetőség nagyvállalatok számára, amelyen 5 milliárd forint nyerhető el.

A jelenleg két telephelyen működő Gyulahús Kft. 13 milliárd forintos fejlesztést tervez, új szárazáru üzemet építene fel a jelenlegi Kétegyházi úti telephelyen. “Ezt az ágazat többi szereplőjének tervezett nagyberuházásai is indokolttá teszik” – jegyzi meg a polgármester.

A pályázaton elnyerhető támogatás mellett azonban szükség van még mintegy 8 milliárd forint önerő biztosítására.

Görgényi Ernő

A képviselő-testület elvi támogatását adta ahhoz, hogy a Gyulahús Kft. új szárazáru üzemének felépítése érdekében pályázatot nyújtson be a cég, és szakmai vagy pénzügyi befektetőt vonjon be a hiányzó önerő biztosításához – írta Görgényi Ernő.

A tőkebevonás érdekében nyílt, nyilvánosan meghirdetett, transzparens eljárást fogunk lefolytatni” – húzta alá, hozzátéve, hogy a cég maximum 49 százalékát hirdetik meg.

Elsősorban magyar befektetőt várnak, ám feltételeket is támasztanak:

a termelés Gyulán marad; a gyulai kolbász és a gyulai májas termékek gyártása folyamatos lesz; nem lehet minőségromlás; a védjegyek az önkormányzat tulajdonában maradnak; a menedzsmentet érintő döntésekhez a képviselő-testület felhatalmazása szükséges.

Görgényi Ernő beszámolt egy külső szakértő által készített véleményről, miszerint ha az új üzem felépülne a jelenleg használaton kívüli vágóhíd helyén, akkor 2200 tonnáról 4000 tonnára nőne az éves termelési kapacitás, hatékonyabbá válna a gyártás, csökkennének az energetikai, szállítási és logisztikai költségek költségek, megszűnne a biztonsági kockázat. (A jelenlegi szárazáru üzem – ahol 3,3 tonna ammóniát tárolnak a hűtéshez – a város központjához közel, lakóházas övezetben, óvodához, iskolához valamint a helyi rendőrséghez közel helyezkedik el.)

A befektető bevonására kiírandó nyilvános felhívás tervezetét a következő, nyilvános testületi ülésre állítják össze.

A Gyulai Húskombinát utódját, a Gyulahús Kft.-t 2013-ban alapították, minden évben nyereséges volt, amelynek jelentős részét – az alapítás óta mintegy 1,5 milliárd forintot – fejlesztésre fordítottak, az évek során számos korszerű gépet szereztek be – emlékeztet a polgármester.

A Gyulahús Kft. 2019-ben mintegy nettó 6,8 milliárdos árbevételt ért el, ami 2020-ban a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 7,66 milliárdra nőtt. Adózott eredménye 213 millióról 392 millió forintra nőtt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás