Kezdőlap Világgazdaság Hangulatindex. Csúcs a németeknél és az eurózónában
No menu items!

Hangulatindex. Csúcs a németeknél és az eurózónában

A várakozásokra messze rácáfoló mértékben javult a befektetői hangulat Németországban és az euróövezetben januárban. A ZEW németországi mutatója négy és fél éves, az euróövezeti pedig közel kétéves csúcsot ért el.

A németországi gazdasági hangulatindex januárban az előző havihoz képest 16,0 ponttal 26,7 pontra, 2015 júliusa óta a legmagasabb értékre emelkedett.

A piac kisebb mértékű emelkedést várt, 15,0 pontot a decemberi 10,7 pont után.

A mutató sorban a harmadik jelentősebb mértékű emelkedése volt a januári. Októberben még mínusz 22,8 ponton, novemberben pedig mínusz 2,1 ponton állt az értéke.

Az aktuális üzleti környezet megítélésének mutatója szintén jelentős mértékben, 10,4 ponttal mínusz 9,5 pontra emelkedett a decemberihez képest.

A piac csekélyebb javulást várt, mínusz 13,5 pontot a decemberi mínusz 19,9 pont után.

A mutató tavaly július óta tartózkodik negatív tartományban. Akkor mínusz 1,1 ponton állt a júniusi 7,8 pont után.

Achim Wambach

A gazdasági szereplők aktuális helyzetről és jövőbeni kilátásokról alkotott véleménye alapvetően az amerikai-kínai ellentétek rendezése felé tett jelentős előrelépés, az első fázisú megállapodás megkötésének köszönhetően javult – foglalta össze a felmérés eredményét Achim Wambach, a ZEW (Zentrum für Europäische
Wirtschaftsforschung) elnöke.

Hasonló okból javultak az euróövezet hangulati mutatói is a ZEW felmérésében.

Az euróövezet gazdasági hangulatindexe januárban 14,4 ponttal 25,6 pontra emelkedett az előző hónaphoz képest, 2018 februári 29,3 pont óta a legmagasabbra.

A piac csökkenést, 5,5 pontot várt januárra a decemberi 11,2 pont után. Decemberben a piac mínusz 17,7 pontot várt az októberi mínusz 1,0 pont után.

Az eruóövezeti gazdasági hangulatindex a 2018 júniusi mínusz 12,6 pont óta – egy hónap, az áprilisi plusz 4,5 pont kivételével – októberig negatív tartományban tartózkodott.

Az aktuális helyzet megítélése is javult az euróövezetre vonatkozóan: a mutató januárra a decemberihez képest 4,8 ponttal mínusz 9,9 pontra emelkedett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás