Hirdetés
Kezdőlap Zöld üzlet Három nap a világ - Kezdődik a FöldŐrző Fesztivál Pécelen
No menu items!

Három nap a világ – Kezdődik a FöldŐrző Fesztivál Pécelen

Pécelen augusztus 25-én,kezdődik a háromnapos, környezet-fókuszú fesztivál. A rendezvényt idén először, hagyományteremtő céllal rendezik meg a Kilenc bokor völgyben. A péceliek kedvenc piknikező helyére esett a terület választása, a tágas tér ugyanis remek helyszínt biztosít a különleges programok számára.

A fákon természetes mászókák és hinták várják majd a kicsiket. A fesztiválon szakemberek is segítik majd az érdeklődőket előadásaikkal. Tóth Zoltán, a fesztivál főszervezője elmondta, a céljuk, hogy színes és izgalmas módon mutassanak be mindent, ami a környezettudatossághoz kapcsolódik.

Ez tulajdonképpen egy hagyományőrző, ökotudatos rendezvény, ahol tematikus tisztások várják majd a látogatókat. Minden olyan területet, módszert és eszközt igyekszünk lefedni a programkínálattal, amely Földünk optimális működését segíti. Interaktív programjaink közül kiemelném az aero-jógát és az ehető vadnövények bemutatóját. Aki kedvet kap, újrahasznosított szobrokat készíthet magának PET-palackokból. A gyermekekre is gondoltunk: ők népi játékokkal, barkácseszközökkel ismerkedhetnek és benevezhetnek a zsákban futó versenyre, a szülők pedig közben specifikus pedagógiai előadásokon vehetnek részt” – tette hozzá. A tisztásokra  előadásokat szerveznek, ezeket később ingyenesen közzé teszik majd az interneten.

A három nap alatt környezettudatos építészeti módszereket is bemutatnak az érdeklődőknek: lesz vályogépítészet, szalmaház-bemutató, és olyan alternatív energetikai megoldásokkal is megismerkedhetnek a látogatók, mint a gravitációs energia vagy a komposztkazán. A vályogvetést is bárki kipróbálhatja majd, sőt, a legkisebbek mini vályogépítő-játékkal is játszhatnak: a vályogkockákból apró vályogházak születhetnek.

A Out-izm! projekt tisztásán az autizmussal érintett családok kézműves portékáiból válogathatunk majd kedvünkre. A Hagyományőrző Tisztáson áll majd a Hungarikum-sátor, ahol kürtős kaláccsal készülnek a vendégek számára, akik autentikus magyar kutyafajtákkal is megismerkedhetnek, mint például az erdélyi kopó és társfajtái. A rendezvényre az interaktív programok és a főzőverseny mellett, repülni is lehet , és látványos bemutatókkal is készülnek:

Tóth Lajos világrekorder tart majd lovas show-t, Mónus József távlövő íjász világrekorder lövi át a völgyet, lesz ismeretterjesztő vadász-előadás őzekkel és rókákkal, de szürke marha és csikós show, illetve  traktoros bemutató is lesz. Szombaton Földőrző koncert emeli az est fényét. Akinek ez nem elég, részt vehet a Paraszt fitness edzéseken, de művészetekbe is belekóstolhat.

A helyszínen a szállás is megoldott, aki kedvet kapna a sátrazáshoz, eszményi természetes közegben teheti ezt meg. A rendezvény belépőinek bevételét jótékony célokra fordítják a szervezők.

Bővebb információ: https://www.foldorzofesztival.hu/

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.