Kezdőlap Élelmiszeripar Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val
No menu items!

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Viorel Gutu FAO főigazgató-helyettest.

A tárcavezető a megbeszélés elején gratulált Viorel Gutu főigazgató-helyettesi kinevezéséhez. Hangsúlyozta, hazánk nagyon büszke arra, hogy az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetnek Budapesten van a regionális központja, ami nagyon fontos Magyarország számára. A meglévő együttműködést ezért tovább szeretnénk erősíteni – tette hozzá a miniszter.

Kifejtette, hazánk soros uniós elnöksége keretében a FAO Regionális Irodájának közreműködésével magas szintű nemzetközi konferenciát szervez idén októberben az élelmiszer-pazarlás témakörében. Ennek során célunk elősegíteni az EU és nem uniós országok közötti együttműködést és lehetőséget adni a jó gyakorlatok bemutatására. Nagy István szerint az nem lehet, hogy míg Európában élelmiszerpazarlás van, addig a világ más térségeiben éheznek. Rá kell döbbenteni a világot arra, hogy komoly feladatunk és további dolgunk van, ezért hallható és hangsúlyos üzenetet kell küldenünk. Ebben a munkában hazánk számít a FAO szakmai és anyagi segítségére is – fűzte hozzá.

A tárcavezető arra is emlékeztetett, hogy hazánk eddig is számos hozzájárulást adott például Afrika felé, ami a migráció megállításához járul hozzá. Az az alapelvünk, hogy oda kell vinni a segítséget, ahol szükség van rá, éppen ezért is küldött gabonát Magyarország a Világélelmezési Programon keresztül Afrikába.

A megbeszélésen oktatási kérdések is szóba kerültek. Nagy István elmondta, a FAO-ösztöndíjnak köszönhetően diplomát szerzett fiatalokat hazájukban tovább kell támogatnunk, mert nemzetközileg fontos tudással és tapasztalattal rendelkeznek. (Agrárminisztérium)

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Hirdetés

Hírek

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.