Kezdőlap Közlekedés Hetente kétszer menetrendszerinti légijárat a kínai Sencsen városából
No menu items!

Hetente kétszer menetrendszerinti légijárat a kínai Sencsen városából

Megérkezett az első menetrend szerinti légijárat a kínai Sencsen (Shenzhen) városából Budapestre pénteken, a Hainan Airlines hetente kétszer szállít majd utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között.

Antal Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára, egyben a Budapest Airport igazgatóságának tagja szerint  a meglévő Kína-Budapest járatok hozzájárultak a kapcsolatok erősödéséhez. Sencsen a külföldi befektetések központja Kínában – hangsúlyozta.

Gong Tao, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete elmondta: Magyarország és Kína idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját, a járatnyitás a fontos kínai városba 21-re növeli a heti járatok számát az országok között, és két hónapon belül ez a harmadik járatnyitás.

Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese elmondta: ebben az évben már 430 ezer utasnak lesz lehetősége Kína és Magyarország között repülni, a régió legkiterjedtebb hálózatát biztosítják a két ország között.

Csendes Olivér, a Visit Hungary vezérigazgatója úgy vélekedett, hogy ez a magyar EU elnökségi félév egyik nyitóeseményeként megszervezett nagysikerű EU-Kína Turizmus Dialógus rendezvényével is kifejeződött.

Az üléskapacitások bővülése azonnal megjelenik a vendégéjszakák számának növekedésében is. Ezt igazolja a kínai turisztikai forgalom alakulása is: csak az idei év első hat hónapjában csaknem két és félszer annyi vendéget fogadott Magyarország Kínából, mint egy éve. A kínai utazók által eltöltött, immár vidéken is örvendetesen növekvő vendégéjszakaszám pedig több mint megduplázódott 2023 első félévéhez képest. Ezzel Budapest immár 10. legfontosabb küldőpiacává lépett elő Kína.

Yan Bo, a Hainan Airlines alelnöke elmondta, hogy hetente kétszer szállítanak majd utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás