Kezdőlap Mozaik Európai szintre emelik a hazai bírák és ügyészek fizetését
No menu items!

Európai szintre emelik a hazai bírák és ügyészek fizetését

A kormány három részletben emeli a bírák és az ügyészek illetményét.

Az emelés 2020 január 1-jétől a bíráknak 32 százalékos, az ügyészeknek 21 százalékos illetménynövekedést jelent, majd 2021-ben és 2022-ben 12, illetve 13 százalékos lesz a növekedés – jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter.

Közölte: az EU-ban a második legalacsonyabban fizetett ágazat a magyar igazságszolgáltatás, legutóbb 2004-ben volt átfogó illetményrendezés az igazságügyi területen; 2016-ban a bíróságoknál volt többlépcsős, “apró emelés“, az ügyészeknél pedig 2018-ban volt pótlékrendezés.

Varga Judit felidézte: miniszteri kinevezésekor ígéretet tett az igazságügyi dolgozók illetményének rendezésére, most a jól teljesítő gazdaságnak köszönhetően ez megtörténhet.

Polt Péter legfőbb ügyész, Varga Judit miniszter és Répássy Árpád, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese a bírák és ügyészek illetményét bejelentő tájékoztatón Fotó! MTI/Illyés Tibor

A tárcavezető kiemelte: 2020-tól a 32, illetve 21 százalékos illetményemeléssel “egy szintre hozzák” a bírák és ügyészek fizetését, majd 2021-ben és 2022-ben együtt emelik tovább.

Polt Péter legfőbb ügyész a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kormánydöntéssel európai uniós szintre emelkedik a javadalmazás a bíróságokon és az ügyészségeken, ez pedig megfelel annak a felelősségteljes munkának, amit a bírák és ügyészek végeznek.

Fontosnak nevezte, hogy a két szervezetben azonos szinteken azonos jövedelmek legyenek. Mint mondta, a döntés nem egyszerű illetményemelés, hanem az igazságszolgáltatás korszerűsítéséről, a jogszolgáltatás teljesebbé tételéről szól. A legfőbb ügyész úgy vélte, az illetményemelés jó hatással lesz a két szervezet közötti átjárhatóságra is.

Répássy Árpád, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese felidézte: az alaptörvény és a bírák jogállásáról szóló törvény is úgy rendelkezik, hogy a bírói függetlenség egyik legfontosabb pillére a méltó bírói illetmény. Úgy értékelt: az illetményemeléssel “minden eddiginél erősebbé teszi a kormány a bírói függetlenséget“.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy nem csak a bírák illetménye fog emelkedni, de korrigálják a jelenlegi illetményrendszer számos problémáját is. Példaként említette, hogy az új rendszer jobban fogja ösztönözni a fiatal jogászokat a bírói hivatás vállalására. A sokéves gyakorlattal rendelkező bírák munkáját és a vezetői felelősséget is jobban elismeri, így várhatóan többen fognak pályázni a felsőbb fokú bíróságokra.

Az elnökhelyettes történelmi jelentőségűnek nevezte az illetményemelést, mondván, “alapvető és elvi jelentősége van” annak, hogy a bíró és az ügyész ugyanolyan illetményben részesüljön.

Az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a döntés közel háromezer bírát és kétezer ügyészt érint. A bírák illetményemelése 2020-ban 9,5 milliárd forintot tesz ki, az ügyészeké pedig 4,5 milliárdot. Az előbbiből az OBH 3 milliárdot, az utóbbiból az ügyészség 1,5 milliárdot biztosít, a fennmaradó összeg pedig a központi költségvetést terheli.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás