Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Infláció - Elemzők: a célsávban maradáshoz forinterősödés kell
No menu items!

Infláció – Elemzők: a célsávban maradáshoz forinterősödés kell

Bár az inflációs mutató a jegybank célja alatt volt tavaly decemberben, a maginfláció tartósan a célsáv felső szélén maradt, így a monetáris lazításra belátható ideig nincs esély – kommentálták elemzők a fogyasztói árakról kiadott KSH-jelentést.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál és 0,3 százalékkal az előző havinál. 2020-ban az előző évhez képest átlagosan 3,3 százalékkal nőttek az árak. A maginfláció a novemberi 3,9 százalékról az év végére ismét 4,0 százalékra, a jegybanki inflációs célsáv felső határára emelkedett.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője azt emelte ki, hogy decemberben megállt az infláció mérséklődésének több hónapja tartó folyamata. Felfelé húzta az inflációt az üzemanyagok havi áremelkedése -, amelynél magasabb legutóbb júliusban fordult elő -, valamint a dohánytermékek áralakulása, ami pedig azt jelezheti, hogy a gyártók már decemberben elkezdtek igazodni a január 1-jén életbe lépő adóváltozásokhoz.

Virovácz Péter

Ezzel szemben az infláció mérséklődésének irányába hatott az élelmiszerek árváltozása, amely  2019 januárja óta nem látott alacsony ütemet mutatott. Többségében a feldolgozatlan élelmiszerek áremelkedése lassult, amelyeket  a maginflációs mutató nem tartalmaz. Talán ennek is köszönhető, hogy némi meglepetésre a  maginfláció emelkedett, veti fel az ING Bank vezető elemzője.

Mindezek fényében Virovácz Péter meglehetősen aktuálisnak találja a jegybank alelnökének legutóbbi nyilatkozatát, amelyben Virág Barnabás gyakorlatilag óvva inti a piacot attól, hogy bármilyen kamatvágásban is gondolkodjon. A cél alatti fő inflációs adat (ami a jegybank prognózisánál is alacsonyabb) ezt akár még lehetővé is tenné, de a maginfláció jól láthatóan makacsul beragadt 4 százalék körül.

A jegybank a közeljövőben nem tervezi a kamatok bármilyen irányú elmozdítását, így marad az óvatos, megfontolt, kivárásra alapozó monetáris politika – hangsúlyozta Virovácz Péter.

Regős Gábor

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője is azt emelte ki a decemberi inflációs adatokat kommentálva,  hogy az infláció egyedi hatások – alacsony olajár, ingyenes parkolás – miatt kismértékben a jegybanki cél alatt maradt,  míg az alapfolyamatokat leíró maginfláció továbbra is erős.

Érdemi lassulás következett be az élelmiszerek áremelkedésében. Az áremelkedést felfelé hajtja a gyenge forintárfolyam, míg fékezi a bizonytalan belső kereslet és az alacsony importált infláció.

2020-ban az pénzromlás üteme összességében kismértékben a jegybanki cél fölött, de a célsávon belül alakult. Hasonló folyamatokra számít a Századvég Gazdaságkutató szakértője idén is, amikorra – a bázishatásokat, azaz az olaj árának 2020 tavaszán tapasztalt bezuhanását is figyelembe véve – 3,5 százalékos inflációt valószínűsít.

Az infláció célsávon belül maradásához azonban szükséges a forint árfolyamának stabilitása, esetleg kismértékű erősödése – hangsúlyozta a szakértő.

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzőjének véleménye szerint a várakozásoknál alacsonyabb lett a decemberi infláció, a maginfláció azonban 3,9 százalékról 4 százalékra emelkedett, jórészt a dohánytermékek áremelkedése miatt. Az MNB által kiemelt adószűrt maginfláció 3,4 százalékra gyorsult, így a közeljövőben nem várható további kamatemelés az egyhetes betétben, ugyanakkor az infláció tavaszai hónapokban várható megugrása miatt az MNB óvatos maradhat a lazítással.

A következő hónapokban 3 százalék alatt maradhat az infláció, áprilisban azonban az üzemanyagárak egy évvel azelőtti alacsony bázisára miatt felpattanhat 5 százalékra vagy fölé is. Azt követően majd gyorsan visszaesik a tolerancia sávba, a maginflációs mutatókat pedig nem befolyásolja. Így idén 3,6-3,7 százalékos átlagos inflációra számítanak a Takarékbank szakértői a tavalyi 3,3 százalék után.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás