Kezdőlap Edukáció Itt a nagy diákmunka-körkép
No menu items!

Itt a nagy diákmunka-körkép

Már csak néhány hét és itt a nyári vakáció, ami több ezer diák számára a felhőtlen szabadsággal és a tanulásmentes hétköznapokkal járna. Ám vannak, akik a pihenés mellett szeretnék a bankszámlájukat is feltölteni. Körbejártuk, milyen lehetőségek közül választatnak a dolgozni vágyó tanulók idén nyáron.

A dolgos hétköznapok leginkább a felnőttekre jellemzőek, diákként elsődleges célunk a tanulás, a fejlődés és persze a pihenés. Sokszor azonban diákként is szeretnénk kipróbálni magunkat a munka világában, hogy tapasztalatokra és természetesen némi bevételre tegyünk szert, hiszen a diákoknak is vannak céljaik: akár egy új telefon, egy divatos bringa vagy éppen egy külföldi nyaralás a barátokkal. Az ilyen rövid távú vagy szezonális munkavállalásra a legalkalmasabbak a tanulmányi szünetek, ezek között is elsősorban a hosszabb, összefüggő nyári szünetben kínálkoznak a legjobb lehetőségek.

„A fiatalokat elsősorban a pénzgyűjtés motiválja, a felelős szülőkben viszont az is felmerül, hogy az alkalmi munkavégzés egyúttal segítség a gyermekek pénzügyi tudatosságra való nevelésében is. Nagyon fontos tudatosítani, hogy az első munkával kapcsolatos élmény rendkívül meghatározó lesz a továbbiakban a fiatal életében, ezért kiemelten fontos, hogy az pozitív élmény legyen és a fiatal, jövőbeni munkaerő motivációját építse. A munkavégzésre való kizárólagos ösztönzője nem szabad, hogy csak a pénz legyen, legalább ennyire fontos a bennünk rejlő képességek megélése, az alkotni vágyás és az értékteremtés is, mint lehetséges motiváció.” – árulta el Katkics Attila, HR szakember.

A munkaerőhiány miatt több a lehetőség

Jelenleg több ezer álláslehetőség között válogathatnak a diákok országos szinten. A fiatalok munkavállalásának legegyszerűbb módja a diákszövetkezeteken keresztül kínálkozik, ahol a dolgozni vágyókat egyszerűsített, online regisztráció, adminisztráció és mindenfajta segítség várja.

„Komoly munkaerőhiány mutatkozik minden szakmában, ezért a diákokat nyáron sok helyütt szeretettel várják. A legtöbb helyen asszisztenseket, adminisztrátorokat, kisegítőket, recepciósokat, felszolgálókat, árufeltöltőket keresnek, de lehetőség nyílik számos szakirányú pozícióra is: leginkább marketing, ellátási lánc, IT és HR területen helyezkedhetnek el, amivel a diákok adott esetben a tanulás utáni visszatérés lehetőségét is megalapozhatják, betekinthetnek a vágyott szakmába és kapcsolatokat építhetnek. Idén egyébként jellemzően 1500-2500 forintos bruttó órabér között válogathatnak a tanulók. Nagyon fontos, hogy 18 éves kor alatt mindenképpen szülői beleegyezésre van szükség.

A nyári szünetben 15 éves kortól lehet munkát vállalni, 16 éves kortól viszont már van lehetőség az év közbeni, maximum napi 8 órás munkavállalásra is, a szülői beleegyezés azonban ebben az esetben is elengedhetetlen. Túlóra nem szabható ki és nem is vállalható, valamint éjszakai műszakban sem szabad dolgozni. 25 év alatt természetesen él az SZJA mentesség, ami nem csak a diákok számára, de a munkáltatóknak is jelentős könnyítés” – összegezte a HR szakember.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jött Trump és bedobta a törülközőt a globális banki klíma-szövetség.

A szövetség, amely egykor több mint 140 tagot foglalt...

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot.

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

A Trump féle vámcsavar felforgathatja az autóspiacot

Donald Trump amerikai elnök jelentős vámcsökkentést fontolgat az amerikai...
Hirdetés

Hírek

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot.

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.