Kezdőlap Mozaik Jövő év elején indulhatnak az Interreg program pályázatai
No menu items!

Jövő év elején indulhatnak az Interreg program pályázatai

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán közölte, hogy az Európai Bizottság a közelmúltban jóváhagyta a határmenti fejlesztéseket támogató Interreg program tervét, így jövő év elejétől indulhatnak a pályázatok.

Az úgynevezett Interreg programok kiemelt jelentőséggel bírnak Magyarország számára. Még ha uniós összevetésben viszonylag szerényebb európai költségkeret is társul hozzá, mégis ezen együttműködés keretében 2215 kilométer hosszú határszakaszon, 7 országban, 19 különböző megyében valósulnak meg fejlesztések a régiónkban.

Magyar vezetéssel három szomszédos országgal, Szlovákiával, Romániával és Ukrajnával működünk szorosan együtt, ami azt is jelenti, hogy a Kárpát-medencei magyarságnak mintegy felét érintik az Interreg program keretében meghozott döntések – mutatott rá.

Hozzátette: kisebb költségvetése ellenére mindennek meghatározó szerepe van a határ menti térségek fejlesztésében és jószomszédi viszony fenntartásában a szlovák, a román és az ukrán relációban egyaránt.

Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország most ismét élére állt az együttműködésnek, és mint a program irányító hatósága 2022. április 1-én benyújtotta a következő 7 éves időszakra vonatkozó programtervet az Európai Bizottságnak, amelyet most októberben végül jóvá is hagyott a bizottság belső döntéshozó fóruma.

Ez azt jelenti – ismertette -, hogy 2029 végéig mintegy 60 millió euró uniós keretösszeg áll rendelkezésünkre, hogy a szlovákokkal, a románokkal és az ukránokkal közösen fejlesszük a számunkra fontos határmenti projekteket.

A magyar vezetésű program az első ezen kezdeményezések sorában, amelyben Ukrajna is részesül, és ez talán mindennél többet elmond a magyar szomszédságpolitikáról.

Tájékoztatása szerint az Európai Bizottság a program előlegét az év végéig kiutalja, ezáltal a jövő év elején megnyílhatnak a pályázati lehetőségek. Magyarország esetében ez Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét érinti, ami különösen fontos, hiszen a határmenti települések lakóinak különösen sok kihívással kellett szembenéznie az elmúlt időszakban.

A program tehát rövidesen megnyílik, és mi azon fogunk dolgozni, hogy a jószomszédság jegyében a lehető legtöbb magyar projekt valósulhasson meg határainkon innen és túl – szögezte le Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésében.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás