Kezdőlap Cégvilág JVSZ-konferencia: unikornis keltető és magyar innováció
No menu items!

JVSZ-konferencia: unikornis keltető és magyar innováció

„Innovációra Magyar!” címmel idén második alkalommal rendezte meg a Joint Venture Szövetség (JVSZ) azt a nagyszabású interaktív konferenciáját, ahol a nagyvállalatok első számú vezetői, kormányzati szakpolitikai szereplők és startup vállalkozások alapítói mutatták be kezdeményezéseiket, a legnagyobb magyar sikereket, támogatott programokat, aktuális hazai és nemzetközi finanszírozási lehetőségeket az innováció területén.

Mivel a mai, tudásközpontú világban minden cég sikerének titka a folyamatos fejlesztés, ennek számos aspektusát, értékeit és lehetőségeit járták körbe a JVSZ által a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon, több, mint 150 fő részvételével lezajlott eseményének előadásai és panelbeszélgetései.

Fábián Ágnes, a JVSZ elnöke

A rendezvény három fő téma köré szerveződött: az innovációs ökoszisztéma fontos szerepe – magyar és nemzetközi jógyakorlatok, sikeres magyar innovációk nemzetközi piacokon, innovációk a fenntartható gazdaság szolgálatában. A magas színvonalú eseményen a 35 kiemelkedő szakértő 10 előadáson és 6 panelbeszélgetésen keresztül hozta közelebb az érdeklődőkhöz az innováció rendkívül szerteágazó témáit, kihívásait és sikertörténeteit. A szervezők külön figyelmet fordítottak arra, hogy az előadók és a panelbeszélgetésen résztvevők között a nagyvállalatok első számú vezetői, szakértői, kormányzati szakpolitikusok, hivatali vezetők, szakértők mellett az innovatív fiatal vállalkozások alapítói egyaránt jelen legyenek, annak érdekében, hogy az innováció minden formájára rávilágíthassanak az eseményen.

Jöjjenek az unikornisok

Ahol köszöntőjében Fábián Ágnes, a JVSZ elnöke, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: krízishelyzetekben különösen fontos az innovatív megközelítés és a vállalatok minden területén fontos innovációk ösztönzése, mert csak ez adhatja sikereink alapját a mai, gyorsan változó időkben. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára, Magyarország 2030-ra kitűzött innovációs stratégiájának alapjait bemutatva kifejtette: miközben Magyarország célja az, hogy az EU tíz leginnovatívabb országa közé kerüljön, az is fontos, hogy ennek érdekében legalább egy magyar egyetem a világ száz, legalább három pedig az unió száz legjobbja közé kerüljön. Hozzátéve, miközben a k+f eredmények is azt mutatják, hogy a magyarok innovatívak, az, hogy 2010 óta duplájára nőtt a kutató-fejlesztők száma, az EU-n belül a legjobb eredménynek számít.

Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára

Elmondása szerint a kitűzött célok eléréséhez elengedhetetlen, hogy a mostani 1 millió lakosra jutó 6 ezerről 9 ezerre nőjjön a magyar kutatók száma és emellett az egyetemek szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki a gazdaság szereplőivel, amihez az is hozzájárulhat, hogy 2021-ben már 900 milliárd forint jutott az innováció támogatására. Ez is azt a célt szolgálja, hogy az évtized végéig valósággá váljon, hogy egy unikornissal szemben legalább 8-10 olyan nagyra nőtt hazai startup vállalkozás szülessen, amelynek tőkepiaci értéke legalább az egymilliárd dollárt eléri.)

Forradalmi startup ökoszisztéma

Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és adriai régiójának vezetője az Al Gore, volt amerikai alelnök által idézett afrikai mondásra hivatkozott, miszerint „ha gyorsan akarsz haladni, akkor menj egyedül, ha tovább akarsz érni, akkor keress társakat”. Hozzátéve: mivel a Boschnál a lehető leggyorsabban akarnak messzire érni, ehhez társakat keresnek. A vállalat ezért egyedülálló módon fejleszti azt az innovációs ökoszisztémát, amely az ipar, a kormányzat az egyetemek és a és startupcégek együttműködésével, jó például szolgálhat a gazdaság más szereplői számára is. A biológiai ökoszisztéma fogalmát elővéve beszélt arról, hogy filozófiájuk alapjává tették azt az elképzelést, amelyben a kis és nagy cégek képesek egymással egyszerre kooperálni, valamint versengeni is. Ennek eredményeit hasznosítva pedig együtt sokkal többre juthatnak, mint külön-külön. A cégvezető hozzátette: az innovációkkal egy-egy megoldatlan problémára keresnek adekvát válaszokat, technológiai megoldásokat, de mindehhez rengeteg időt, energiát és pénzt kell invesztálnunk.

Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és adriai régiójának vezetője

Nem minden ötlettől várunk piaci sikert, ez a fejlesztés velejáró természete” – folytatta a gondolatmenetet, azzal, hogy például a deep-tech startupok adhatnak megoldást az önvezető autózás és az elektromobilitás legmeghatározóbb kérdéseire is, viszont ezek a folyamatok hosszabb tudományos kutatást, mérnöki innovációt igényelnek, amihez a kormányzat és az ipari szereplők támogatása is elengedhetetlen.

Megvannak a kitörési pontok

György László gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos videoüzenetében a Dél-Koreában megvalósult digitalizációs átállás sikerét példaként véve beszélt arról, hogy milyen innovációs stratégiával törhet ki hazánk a közepes jövedelmű országok csapdájából. Szavai szerint a Makronóm Intézet friss, a közeljövőben megjelenő elemzésében 43 lehetséges kitörési pontot, élvonalbeli technológiát azonosított, amelyek közül 14 lehet releváns Magyarország számára. Ezek közül az elemzők hat élvonalbeli technológiát találtak a legígéretesebbnek. Például olyan agrár- vagy az élelmiszer-technológiát, amelyekhez a megfelelő humán erőforrás, a képzési kapacitás mellett az ipari hagyományok, mellett a nemzetközi piaci sikerre vitel lehetőségei is rendelkezésre állnak Magyarországon. Példaként az agrártechnológiát alapulvéve hangsúlyozta, hogy az ágazat fejlesztésébe fektetetterőforrásokkal már 2025-ben eredményeket lehet elérni. „Magyarországon arra törekszünk, hogy a felnövekvő generációk olyan klaszterekben legyenek képesek megvalósítani az álmaikat, amelyekben egymást segítő, rugalmas vállalkozások sikeresen és hatékonyan dolgoznak együtt” – fejtette ki György László.

Friss JVSZ konjunktúra-index a tisztánlátásért

A JVSZ új konjunktúra index megalkotásával segíti a magyar gazdaság teljesítményének mérését. Csorbai Hajnalka, a JVSZ elnökségi tagja, az Opten stratégiai igazgatója kifejtette: a szövetségnél úgy gondolták, hogy miközben fontos az az innováció, ami előreviszi a gazdaságot, a tisztán látás érdekében mérni is kell a gazdasági folyamatokat.

Csorbai Hajnalka, a JVSZ elnökségi tagja, az Opten stratégiai igazgatója

Így született meg az az új, negyedévente frissülő, 26 részarányszámot tartalmazó kompozit mutató, amely kizárólag a hazai vállalatok szemüvegén veszi górcső alá, hogy milyen gazdasági környezetben kell folytatni a tevékenységüket. A magyar vállalkozói kör véleményét jól tükröző index a JVSZ tagságára alapoz, amely a teljes hazai gazdaság több mint 15 százalékát teszi ki.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás