Kezdőlap Gazdaság KATA: nem megszüntetni, átalakítani kellene
No menu items!

KATA: nem megszüntetni, átalakítani kellene

Négyszázezernél is több egyéni vállalkozó katázik, az ő megélhetésüket nagyban átalakítaná az adózási forma megszüntetése. A tíz éve bevezetett adózási forma azonban megérett a felülvizsgálatra és az átalakításra.

A magyar adórendszer követése és értelmezése nemcsak a vállalkozóknak, de még a könyvelőknek is gyakran összetett feladat. Nemzetközi összehasonlításban igen rosszul áll hazánk, hiszen a Paderborni Egyetem az adózási egyszerűségét mérő listáján Magyarország az 53. helyen áll a 69 mért országból. Ezért jelentett óriási előrelépést a kisadózó vállalkozások tételes adója, azaz a kata bevezetése majdnem egy évtizede.

A kata legnagyobb előnye és érdeme a mai napig az egyszerűsége” – emelte ki Harkai István, a Minősített Könyvelők Egyesületének elnöke. Tapasztalataik szerint ez az adózási mód nagyban segítette a gazdaság fehérítését és tette vonzóvá és egyszerűvé a vállalkozások működését.

Az elmúlt hetekben számos nyilatkozat jelent meg a hazai médiában, hogy a katát másra használják a vállalkozók, mint amire kitalálták, túl sok a visszaélés. Emiatt a kritikusok szerint jelentősen szigorítani kellene szabályain, vagy akár meg is kellene szüntetni.

Harkai István szerint azonban mindenképpen érdemes megőrizni a katát, a részletek finomítása mellet. „A kata 2013-as bevezetése óta nem változott az adó mértéke, főállású egyéni vállalkozó esetében ez továbbra is havi 50 ezer forint. Ezalatt a minimálbér összege több, mint a duplájára emelkedett, az átlagbér 2,3-szorosára növekedett” – mutatott rá a katával kapcsolatos talán legfontosabb problémára Harkai István.

Fenyegető nyugdíj

Nem csak a költségvetésben jelenthet hiányzó bevételt, hogy immár egy évtizede nem változott a kata összege. Ez a vállalkozóknak sem előnyös: mivel a befizetett adó utáni ellátási alap, például táppénz, nyugdíj, alig haladja meg a minimálbér felét, félő hogy a katások alig 30 ezer forint körüli nyugdíjra számíthatnak csak, ami nem biztosíthatja az időskori megélhetést.

Mivel ma már többszázezer olyan vállalkozó van, akinek a katás egyéni vállalkozásán kívül nincsen más bevétele, nem csak egyéni problémát jelent ez. Társadalmi szinten is kihívás, ha ilyen sokan nem tudnak majd nyugdíjasként megélni.

Ugyan van lehetőség a főállású katásoknak arra is, hogy 50 ezer forint helyett 75 ezer forintot fizessenek havonta. Ezzel a nyugdíj számításakor 108 ezer forint helyett 179 ezer forintos nettó jövedelmet vesznek majd figyelembe, de még ez is alacsonyabb a jelenleg 200 ezer forintos minimálbérnél.

Szigor helyett növelés lehet a helyes irány

A kata szabályai már 2021-ben jelentősen változtak: ekkortól legfeljebb 3 millió forintnyi bevétele lehet egy egyéni vállalkozónak egy kifizetőtől, az e feletti összegek után a belföldi kifizetőnek 40 százalékos adót kell megfizetnie.

Ezek után már nem éri meg a munkajövedelmet katásként fizetni. Korábban sem volt azonban ez igazán jellemző. Még a szigorítás előtt, 2020 októberében a Minősített Könyvelők Egyesülete egy felmérését készített 300 könyvelőiroda részvételével, akik közel 5 ezer katás vállalkozó könyvelését végezték. Csupán 8 százalékára volt tehető azok aránya, akiknél felmerülhetett a gyanú, hogy a foglalkoztatási jogviszonyt próbálták részben vagy teljesen megkerülni.

A NAV-nak minden jogszabályi háttere meg van már ma is ahhoz, hogy ellenőrizze, hogy egy katás legálisan vállalkozik, vagy bújtatott foglalkoztatásról van szó. A kötelező online számlázás bevezetése ezt tovább erősítette, így a meglévő jogszabályok betartása elengedő lehet a katás vállalkozóknál az esetleges visszaélések kiszűrésére.

Egyszerű, de segítséggel a biztos

A kata ugyan valóban egy igen egyszerű, bárki számára követhető adózási forma, mégis ajánlott könyvelő segítségét igénybe venni.

Tudni kell, hogyan kell a számlázóprogramot a NAV rendszereivel összekötni, illetve a helyes számlázás – annak bonyolultsága miatt, mint a határozott idejű elszámolás, kapott előleg számlázása, végszámla kiállítása – is hozzáértő szakember útmutatását teheti szükségessé. Különösen jellemző, hogy a helyi iparűzési adó szabályok választásánál sokan nincsenek tisztában azzal, hogyan tudnak akár több tízezer forintot is megtakarítani évente. A 3 milliós szabály miatt, fokozott figyelmet kell fordítani a partnerek érdekében a számlák kiegyenlítésének nyomon követésére is.

Emellett számos egyéni vállalkozó nincsen tisztában azzal, hogy kata mellett milyen pénzbeli egészségügyi szolgáltatások járnak számukra, illetve milyen bevallási kötelezettségeik vannak” – emelte ki Harkai István.

A katás egyéni vállalkozók is mehetnek táppénzre betegség idején, de a könyvelői segítséget igénybe nem vevők közül kevesen élnek vele. A táppénz, csed és gyed számításakor is szembesülniük kell azonban azzal, hogy immár a minimálbér felét sem éri le az 50 ezer forintos kata alapján számított járulékalap. Már csak ezért is előnyösebb lenne a vállalkozóknak és az államnak is, ha a kata havi összegét emelnék meg, és nem az egyszerű adózási formát szüntetnék meg.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás