Kezdőlap Pénzvilág Kereskedelmi háború - Trump szerint óriási az előrehaladás
No menu items!

Kereskedelmi háború – Trump szerint óriási az előrehaladás

Méltatta és óriási előrehaladásnak nevezte az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat Donald Trump elnök, aki a Fehér Házban fogadta a kínai delegációt és bejelentette, hogy újabb találkozóra készül Hszi Csin-ping kínai elnökkel. 

Az amerikai elnök ugyanakkor leszögezte: még lényeges kérdés vár megtárgyalásra ahhoz, hogy végleg lezárható legyen a két ország közötti vita.

A kínai delegáció vezetője, Liu Ho miniszterelnök-helyettes a Fehér Házban reményét fejezte ki, hogy még március elseje előtt sikerül tető alá hozni a kereskedelmi megállapodást. Bejelentette továbbá, hogy Kína napi ötmillió tonna amerikai szója vásárlására készül.

Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója, az amerikai küldöttség vezetője nagyon intenzív tárgyalásról beszélt, és a közelebbről nem részletezett strukturális kérdések és ellenőrzési mechanizmusok megtárgyalását emelte ki. A Huawei-ügyről a tárgyalásokon nem esett szó. Mint Lighthizer elmondta: a Huawei pénzügyi igazgatója, Meng Van-csou letartóztatása nem befolyásolta a tárgyalások hangulatát.

Liu Ho – akit Trump a barátjának nevezett – az ovális irodában felolvasta Hszi Csin-ping Donald Trumphoz címzett levelét. Ebben a kínai vezető a többi között azt hangsúlyozta, hogy a kínai-amerikai kereskedelmi kapcsolatok fordulóponthoz érkeztek, és egyúttal reményét fejezte ki, hogy a két fél továbbra is a kölcsönös tisztelet jegyében folytatja a munkát.

Trump nagyszerűnek minősítette Hszi levelét és az amerikai küldöttség vezetője, Robert Lighthizer felé fordulva bejelentette, hogy február elején amerikai tárgyaló küldöttség indul Pekingbe.

Az amerikai elnök közölte, hogy még nem szervezték meg következő találkozóját Hszi Csin-pinggel, de felvetette, hogy ismét a floridai klubjában láthatja vendégül a kínai elnököt. Korábban a Twitteren arról írt, hogy a találkozóra a közeljövőben sor kerül.

Az Egyesült Államok és Kína tavaly nyáron vetett ki kölcsönösen 50-50 milliárd dollár értékű importárura 25 százalékos pótvámot.

Szeptember 24-én további, összesen 260 milliárd dollár értékű árura vezetett be pótvámot a két ország. Az Egyesült Államok mintegy 200 milliárd dollár értékű kínai termékre vetett ki az év végéig 10 százalékos pótvámot, amelynek mértékét januártól emelte volna 25 százalékra. Kína 5, illetve 10 százalékos pótlólagos vámot vetett ki 60 milliárd dollárnyi amerikai árura. A januárban esedékes emelést mindkét ország felfüggesztette. /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás