Kezdőlap Kül-hon Kitüntette Karikó Katalin biokémikust az Emberi Méltóság Tanácsa
No menu items!

Kitüntette Karikó Katalin biokémikust az Emberi Méltóság Tanácsa

Karikó Katalin

Az Emberi méltóságért kitüntetéssel ismerte el Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, az egyik koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinát kifejlesztő BioNTech cég alelnöke munkásságát pénteken Budapesten az Emberi Méltóság Tanácsa.

A díjazottat Bajkai István országgyűlési képviselő méltatta, aki beszédében emlékeztetett: hasonló méretű világjárványra legutóbb száz éve, a spanyolnátha idején volt példa. Az a járvány több embert vitt el, mint az első világháború. De amilyen hirtelen érte a ma emberét a koronavírus – folytatta -, olyan gyorsan derült ki, hogy a tudósok már hosszú ideje keresik a hasonló betegségek gyógyításának lehetőségeit.

Bajkai István kiemelte: az emberiség ugyanolyan hálával tartozik a kórházakban helyt álló egészségügyi dolgozóknak, mint azoknak, akik a laboratóriumokban kutatták éjt nappallá téve a vírus ellenszerét. “Büszkeséggel és reménységgel tekinthetünk a magyar alkotószellem egyik legnagyobbikára” – méltatta Karikó Katalint, hozzátéve: a kutatóbiológus olyan elődök nyomdokaiba lépett, mint Semmelweis Ignác, Heim Pál vagy Szent-Györgyi Albert.

A politikus felidézte, hogy Karikó Katalin a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban kezdett el a vírusokkal foglalkozni, majd munkahelye 1985-ös megszűnése után döntött úgy, hogy külföldön folytatja pályafutását. A Pennsylvania Egyetemen kezdett mRNS kutatással foglalkozni, amit először még nem akart elfogadni a szakma. Mégis sikerre vitte és az egyetem szabadalmaztatta is a módszerét, amelyet Karikó-Weissmann technikának hívnak és számos koronavírus-vakcina fejlesztésének alapja – emlékeztetett.

Azt a kutatót tüntetik ki, aki “meglátta azt, amit mások nem láttak, és gondolt arra, amire senki nem gondolt. Nem kétséges: Karikó Katalin a magyar tudomány legnagyobbjai között van és az egyetemes tudomány legnagyobb elismerésére is méltó” – fogalmazott Bajkai István.

Idősebb Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke kiemelte: Karikó Katalin jelenleg a világban az egyik legismertebb magyar, aki egy szörnyű időszakban olyan kutatási eredményt tudott felmutatni, amely reményt ad az emberiségnek.

Hozzáfűzte, az emberi méltóság még fontosabb ezekben a nehéz hónapokban, amikor az emberiség még mindig küzd a koronavírussal, Indiában például most is milliók élete van veszélyben.

Sajnos egy ilyen világjárványnak kellett bekövetkeznie, hogy megértsük a tudósok munkájának fontosságát – emelte ki Lomnici Zoltán. Hozzátette: fontos a tudósok megbecsültségének további erősítése, hiszen minden Magyarországról távozó kutatóval rengeteg szellemi tőke is elmegy.

Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsának főtitkára azt mondta: Karikó Katalinnak az egész világon nagyon sokan köszönhetnek nagyon sokat. Egész életével, tudományos tevékenységével, hazaszeretetével is méltó arra, hogy példakép legyen – méltatta a kutatót.

Karikó Katalin beszédében hangsúlyozta, hogy nagy megtiszteltetés számára megannyi neves előd után ezt a kitüntetést megkapni.

A biokémikus felidézte, hogy több évtizede külföldön él ugyan, de családjával együtt mindig is magyar maradt, gyermekeit is magyarul nevelte, így ők is szívesen járnak ide.

Magyarországon tanulta meg az alaptudományokat, itt kezdte el alkalmazni a tudását, a vírusokat kutatni. Az Egyesült Államokban sem volt mindig könnyű az élet, hiszen olyan tudományterületet választott, amelyben sokan nem hittek – emlékezett.

Nyolcadik éve Németországban dolgozik munkacsoportjával, amellyel tovább folytatják kísérleteiket az mRNS más típusú alkalmazásait – például rákos betegségek vagy szívelégtelenségek kezelése – is kutatva – mondta a kitüntetett biokémikus.

 

Igazi HR kihívás: hogyan tartsuk meg és motiváljuk a fiatal generációt. AzÜzlet november 17.-i HR konferenciája azt is megmutatja, hogyan építhetünk jól működő, többgenerációs munkahelyet. Jelentkezés: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Újabb nemzetközi elismerés Máltának!

A VisitMalta Incentives & Meetings, Málta  kongresszusi irodája elnyerte a „Destination Marketing Leader” díjat a rangos Cvent Excellence Awards Europe gálán.
Hirdetés

Hírek

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Stratégiai partner lett a WING és az Accent Hotel Management

A partnerség révén közösen együttműködve is képesek a jövőben harmadik felek számára megbízható, professzionális üzemeltetési és projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtani.

Országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.