Kezdőlap Élelmiszeripar Komló. Hatmilliót ad az állam a telepítésre
No menu items!

Komló. Hatmilliót ad az állam a telepítésre

Komlóültetvény telepítésére a teljes 8 millió forintos hektáronkénti költségből hatot megtérít az állam. A beruházási támogatásról a rendelet hamarosan megjelenik – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Nagy István

Elmondta: százmillió forintot csoportosít át az agrártárca új komlóültetvények telepítésének támogatására. A miniszter ismertette, hogy körülbelül 8 millió forintba kerül egy hektárnyi komlóültetvény beruházása, az agrártárca pedig a maximálisan adható 6 millió forintot adja a gazdáknak arra, hogy vállalkozzanak komlótermesztésre.

A tárcavezető szerint szükség van a komlótermesztés újjáélesztésére, a növényt az 1980-as és 1990-as években még 550 hektáron termesztették Magyarországon, 2011-ben már csak 5 hektáron.

Nagy István méltatta a Heineken és az Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) közös projektjét, amellyel Kastélyosdombón hátrányos helyzetű családoknak biztosít bevételt a komlótermesztés. Emellett – mint fogalmazott – csak másodlagos, hogy a sörnek magyar alapanyaga lesz. A támogatással mintegy húsz hektárral nőhet a komló termőterülete Kastélyosdombón. A miniszter üdvözölte továbbá, hogy a MÖS tervezi szárító és feldolgozó létrehozását is.

Lehel László

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója szerint a program jó példa arra, hogy szektorokon átívelő összefogással hogyan lehet hosszú távú esélyt kínálni rászoruló családoknak.

Nagy István felidézte, hogy a rendszerváltást követően a magyar élelmiszer- és feldolgozóipart privatizálták, az új tulajdonosok a gazdaságosságra hivatkozva többnyire a nemzetközi piacon szerezték be az alapanyagokat, a magyar termékek pedig a 90-es évek első éveiben hátrányba kerültek.

Jelenleg már csak a hazai komló hiánycikk – mondta a miniszter.

Ugyanakkor később a helyi alapanyagok és élelmiszerek jelentőségét egyre inkább felismerték. Ez látható például a Soproni Sörgyárnál is, amely minőségi magyar árpából és gyümölcsökből készíti a söreit, ehhez jelenleg már csak a hazai komló hiánycikk – jegyezte meg a miniszter.

Geert Swaanenburg

Geert Swaanenburg, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a vállalat elkötelezett abban, hogy folyamatosan növelje a hazai mezőgazdasági termékek felhasználását a sörkészítés során. Az árpa és gyümölcsök után a magyar komlóra is kiemelten épít a Soproni Sörgyár.

Farkas Ciprián

Farkas Ciprián, Sopron fejlesztési tanácsnoka hozzáfűzte, hogy a nagy tradícióra visszatekintő Soproni Sörgyár 1895 óta főz sört, közel 200 család megélhetését biztosítja, a város egyik legnagyobb munkaadója és jelentős nagyságrendű iparűzési adót is fizet, amellyel a közteherviselési rendszereken keresztül a város közszolgáltatási  finanszírozásához is hozzájárul.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás