Kezdőlap Hírek Koronavírus - Két héten belül kibocsátják az első orosz védőoltásokat
No menu items!

Koronavírus – Két héten belül kibocsátják az első orosz védőoltásokat

A Covid-19 elleni orosz védőoltás első adagjait két héten belül legyártják, elsősorban az egészségügyben dolgozók számára – jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter.

Murasko szerint az oroszországi gyártás elsősorban a hazai igényeket elégíti ki, de Moszkva lehetőséget kínál a vakcina külföldi előállítására is. Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyag kidolgozását finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója korábban azt mondta a vakcina helyi kipróbálására és összesen egymilliárd dózis legyártására  több, mint 20 ország jelentett be igényt.

A tárcavezető azt mondta, hogy a vakcinálás önkéntes alapon kezdődik meg az egészségügyi alkalmazottak között, de ajánlott a pedagógusok számára is. Arról, hogy ki kaphatja majd ingyenesen és ki térítésért az oltást, hamarosan dönt az orosz kormány. A miniszter a veszélyeztetett csoportoknak külön javasolta a pneumococcus elleni védőoltást is.

Mursako “abszolút alaptalannak” nevezte az orosz vakcinával kapcsolatban megfogalmazott külföldi aggályokat, amelyet szerinte annak “versenyelőnyei” miatt fogalmaztak meg. Hangsúlyozta, hogy az orosz oltóanyag klinikai ismeretekre és adatokra épülő megoldáson alapul, és egy olyan, alaposan kitanulmányozott és veszélytelen platformon hozták létre, amelyet más készítmények szintetizálására és gyártására már alkalmaztak.

Alekszandr Gincburg akadémikus ugyanezen a sajtótájékoztatón és az Interfax hírügynökségnek korábban adott nyilatkozatában azt mondta, hogy az új védőoltás az emberi adenovírus felhasználásával készült csakúgy, mint az elmúlt években három Ebola- és egy MERS-vakcina, amelyeket több mint háromezer önkéntesen próbáltak ki.

Szavai szerint a SARS-Cov-2 elleni vakcina 80 százalékban homológ azzal, amelyet a Gamaleja a MERS ellen már kifejlesztett és 220 orosz állampolgáron első és második fázisban már kipróbált, csak ez másik genetikai sort kellett a vektorba (az adenovírusba) betáplálni.

Sajtóbeszámolók szerint a vakcina Szputnyik V néven jelenik meg majd a piacon, mintegy visszautalva arra a megrökönyödésre, amelyet 1957-ben a Szovjetunió okozott a nyugati világban az első műhold fellövésével. Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden jelentette be a Covid-19 elleni első orosz vakcina állami bejegyzését.

Oroszországban egyébként az elmúlt egy nap alatt 5102-vel 902 701-re emelkedett az igazolt Covid-19-fertőzések száma. Ez 0,6 százalékos növekedést jelent. Az új esetek 27,5 százaléka tünetmentes.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (5 141 208), Brazília (3 057 470) és India (2 329 638) után.

Az aktív esetek száma 2150-nel 177 143-ra csökkent. A halálozások száma 129-cel 15 260-re, a gyógyultaké pedig 7123-mal 710 289-re emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 31,3 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 177 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 234 547 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás