Kovács Árpád a Miniszterelnök Stratégiai Tanácsadó Testületének tagja
A magyar gazdaság számára komoly kitörési pontot jelentő nemzetközi kereslet élénkülése a jelenlegi piaci lanyhulás és a zöld átállás bizonytalanságai miatt legkorábban 2026 második felére várható – fejti ki Kovács Árpád, a Miniszterelnök Stratégiai Tanácsadó Testületének tagja. A szakember szerint hosszabb távon a magyar gazdaság feladata a növekedési források diverzifikálása a szolgáltató szektor, a digitalizáció és a tudásintenzív iparágak erősítésével, hogy a következő globális ciklusban ne csak kövesse, hanem formálja is a növekedési trendeket.
– A legfrissebb adatok szerint a magyar gazdaság gyakorlatilag stagnál. A gazdaság egyik húzóereje az autóipar és az akkumulátorgyártás lenne, ami egész Európában rossz bőrben van. Ön szerint mikorra várható a nemzetközi kereslet élénkülése, ami a magyar gazdaság számára is komoly kitörési pontot jelentene.
– A gondok gyökere nem pusztán a hazai adottságokban keresendő, hanem abban, hogy az európai autópiac egészét keresleti lanyhulás sújtja, a zöld átállás bizonytalanságokkal terhelt, miközben folytatódik a kínai gyártók térnyerése. A nyugat-európai fogyasztók ma kivárnak, a gyártók pedig a technológiai átállás miatt jelentős költségnyomás alatt állnak. Ennek következménye, hogy a magyarországi összeszerelő és beszállítói kapacitások sem futnak csúcsra, sőt, egyes szegmensekben kapacitásfelesleg alakult ki. A kereslet komolyabb élénkülését a piacot figyelő szakemberek legkorábban 2026 második felére várják, de ez is több feltétel teljesülésétől függ. Egyrészt az infláció és a kamatszintek mérséklődése Európa-szerte javíthatja a háztartások vásárlóerejét, ami új lendületet adhat az autópiacnak. Másrészt a nagy gyártók – különösen a német prémiumszegmens – új elektromos modelleket hoznak a piacra, ami egyfajta „második hullámot” indíthat el az e-mobilitásban. Ha ezek a modellek sikeresek lesznek, új megrendelések futhatnak a magyar gyártósorokon és így növekedhet a beszállítói közreműködésünk is. Hozzáteszem: a BYD autógyár létrejötte a magyar gazdaság ilyen gondjai oldásában segít.
Ami az akkumulátorgyártást illeti, ott a globális kereslet dinamikusabban bővül, de a túlkínálat és a kínai dominancia miatt rövid távon nehéz profitábilisan termelni. Magyarország számára a lehetőségek kihasználásához a kulcs, a gyártás mellé magasabb hozzáadott értékű tevékenységek, például kutatás-fejlesztés, mérnöki szolgáltatások kapcsolása, emellett folytatódjon a keleti gyártók magyarországi aktivitása.
A nemzetközi kereslet élénkülése nem egyik napról a másikra következik be, hanem egy fokozatos, a napjainktól 2027-ig ívelő folyamat lesz. Úgy gondolom, hogy a magyar gazdaság legfontosabb feladata ebben az, hogy diverzifikálja növekedési forrásait: erősítse a szolgáltató szektort, a digitalizációt és a tudásintenzív iparágakat. Ha ez sikerül, akkor a következő globális ciklus fordulatakor a magyar gazdaság már nemcsak követni, hanem formálni is képes lesz a növekedési trendeket.
– Egy infláció sújtotta, kiszámíthatatlan vámokkal átszőtt világpolitikai helyzetben a cégek is visszafogják a beruházásaikat, ami Magyarországon is érződik. Milyen feltételeknek kellene ahhoz teljesülniük a világban, hogy Európában és Magyarországon újra visszatérjen a növekedésbe vetett bizalom?
– A 2025-ös év súlyos feszültségekkel rajtolt. Sok volt a kérdőjel, és több területen radikális átrendeződés kezdődött. Az USA vámpolitikájának hatása azonban a világkereskedelemre végül a vártnál valamivel mérsékeltebb lett, mert 2025 második felében több, meghatározó fontosságú megállapodás született, így Kínával és Indiával is. A harmadik negyedévre a szélsőséges kilengések alábbhagytak. A piac valamelyest megnyugodott, de a bizonytalanság még nem múlt el. A beruházások visszaesése napjaink gazdaságának egyik legfőbb tünete, és jól mutatja, hogy a világgazdaság kilátásai labilisak, a vállalatoknak pedig nehéz ehhez a valósághoz alkalmazkodni.
A bizalom visszatéréséhez először a makrogazdasági stabilitásnak kell helyreállnia. Ma a cégek nem az alacsony növekedéstől félnek, hanem a kiszámíthatatlanságtól. Noha az infláció Európában már mérséklődik, a kamatszintek még mindig túl magasak ahhoz, hogy újraindítsák a beruházási ciklust. Ha a monetáris lazítás feltételei is visszatérnek belátható távlatban, az érezhető lökést fog adni a befektetési kedvnek.
A második feltétel a globális kereskedelmi feszültségek enyhülése. A világ ma újra blokkosodik: az Egyesült Államok, Kína és az Európai Unió között egyfajta technológiai „hidegháború” zajlik, amelynek a vámháborúk, az exportkorlátozások, nemkülönben a stratégiai nyersanyagok körüli verseny csak tünetei. Amíg ez a geopolitikai feszültség fennáll, a vállalatok inkább védekeznek, mintsem terjeszkednek. A beruházási bizalom helyreállásához tehát egy új, stabilabb globális kereskedelmi keret – például az amerikai–európai koordináció erősödése – elengedhetetlen lenne.
Harmadrészt a zöld és digitális átmenet kiszámíthatóbb finanszírozása is kulcstényező. Ma a vállalatok nem tudják, mely szabályozási irány marad tartós: milyen technológiák kapnak támogatást, melyek kerülnek tiltólistára. Ez különösen az autóipart, az energetikát és a vegyipart érinti, ahol a beruházások több évre előre szólnak. Ha az Európai Unió egyértelmű, stabil szabályozási és támogatási pályát tud kijelölni, az önmagában is bizalmi tényező lenne.
Ugyanitt megemlíthetjük az MI-vel kapcsolatos fejlesztéseket is, ahol a leginkább érvényesül a globális verseny, egyelőre kevéssé szabályozott jogi környezetben. Noha a verseny dinamikáját egy jobban szabályozott környezet fékezheti, ennek szükségessége mind nyilvánvalóbb. Itt is, miután a technológia megtérülése egyelőre hosszú években mérhető, kiváltképp fontos lenne a kiszámíthatóság.
Végül, Magyarország számára különösen fontos a hazai intézmények működésének kiszámíthatósága. A tőke oda áramlik, ahol stabilak a szabályok és átlátható a gazdaságpolitika. A kiegyensúlyozott költségvetési pálya, az EU-s források rendezett beérkezése és a jogbiztonság mind olyan feltételek, amelyek a nemzetközi és a hazai tőke szemében a magyar gazdaság kockázati prémiumát csökkentik, és segítenek az elindított, vállalkozásokat támogató programok is. A novemberi washingtoni megállapodások ténye pedig önmagában is befektetői bizalmat erősítő faktor.
Ha mindezen feltételek – a kamatcsökkenés, a geopolitikai enyhülés, a kiszámítható zöld átmenet és a hazai intézményi stabilitás és nem utolsó sorban a pénzügyi támadások esetén felhasználható külső forrásbevonás lehetősége – érzékelhetővé kezdenek válni, akkor a növekedésbe vetett bizalom is visszatér. Ez azonban hosszabb folyamat. 2026 már a stabilizáció, az érzékelhető növekedés éve lehet, míg az erőteljesebb fellendülés az ezt követő években bontakozhat ki, de ez is felkészülést igényel.
– A mesterséges intelligencia (MI) globális GDP-növelő hatását most 10 ezer milliárd dollárra becsülik 2030-ig, miközben Magyarországon is megjelent az első MI törvény. Hogyan frissítené Ön a korábbi termelékenységi javaslatait (pl. K+F ráfordítások, digitális képzések) ezekre a friss becslésekre alapozva?
– Előre bocsátom, hogy a legkevésbé sem érzem magamat ebben az új, információtechnológia-vezérelt világban szakértőnek. Tájékozódásaim alapján azonban van véleményem és igyekezem tanulni, még a hetvenes éveim vége felé is.
A nemzetközi becslések, amelyek a mesterséges intelligencia alkalmazásának köszönhetően több ezer milliárd dolláros többletet valószínűsítenek az évtized végéig, növelik az ambícióinkat, de óvatosságra is intenek: a haszon nem automatikus és nem egyenletesen oszlik el. Igen sok mindent kell tenni a sikerért. Frissíteni kell a kutatás-fejlesztés eljárásait, ahol ne az általános mennyiség-növelésben gondolkodjunk, hanem célzott, „misszió-vezérelt” K+F-ben. Vagyis az MI alkalmazásokban az ipari, egészségügyi és közszolgáltatási pilotjaira és a magas hozzáadott értékű szoftverfejlesztésre fókuszáljunk.
Úgy vélem, hogy a digitális képzések skálája és minősége is irányváltást igényel. Cél: a középszintű mérnököktől az ún. domain-szakértőkig terjedő képességkiegészítés, hogy a honi vállalatok alkalmasak legyenek saját értékláncukba beilleszteni a mesterséges intelligencia használatát. És persze szükség van az adó- és támogatási eszközök finomhangolására is. Ezek növelhetik a magántőke mozgósítását és csökkenthetik a megtérülési kockázatot.
Mivel a mesterséges intelligencia értékének nagy részét az adathasználat adja, nyilvánvaló a szükségessége a kompatibilis adatgazdálkodási keretnek, interoperábilis nyílt adat-katalógus fejlesztésnek, és hazai felhőkapacitás-bővítésnek, együtt a megújuló energiaforrások integrálásával, a nagy energiaigényű modellek „zöldítésével”. Meggyőződésem, mindez megköveteli az adat- és infrastruktúra-stratégia kialakítását s az operatív szabályozást.
A jövő elkezdődött, s nem szégyellem bevallani, nagyon sokat kell még ahhoz is tanulnom, hogy akárcsak igen szerény felhasználói szinten elboldoguljak a mesterséges intelligencia használatában. Ha arra gondolok, hogy milyen vállalkozói termelékenységet érintő javaslatokat tettem korábban, akkor a válaszom az, hogy ezeket ma is időszerűnek tartom. Az ipari szerkezetváltást, a teljesítményhez, a feltételek teljesítéséhez kötött támogatáspolitikát, az előre-gondolkodó oktatáspolitikát, a kiegyensúlyozott, „kanyaroktól” mentes, távlatos beruházás- és fejlesztést és még sorolhatom, nem helyettesíti mesterséges intelligencia, hanem többletet adva kiteljesedését segítheti. Ha pedig ebből valami hiányzik, még élesebb fénybe helyezi, segíti a gyengeségek korrigálását.
– Korábban, Ön hosszabb távon optimista volt a növekedés erősödésében, de “keleti és déli súlyponttal”. A mostani globális fejlemények (pl. USA-Kína vám-vita, EU klímacélok) alapján mennyire gyorsulhat ez a váltás?
– Meggyőződésem a „keleti és déli súlypont” eltolódása nem pusztán retorika: a feltörekvő piacok részesedése a globális GDP-ből és a kereskedelemből tartósan nőtt az elmúlt években, ami szerkezeti alapot ad a súlypontváltásnak. Ugyanakkor a folyamat sebességét nagymértékben befolyásolja a geopolitikai környezet, különösen az USA–Kína vám- és exportkorlátozásos konfliktusa, valamint az EU ambiciózus klíma- és iparpolitikája, amelyek egyszerre indukálnak, de- és re-regionálizációs nyomásokat. A magas vámok és exportkorlátozások rövid távon ösztönzik a „near-shoring” és „friend-shoring” törekvéseket, azaz a termelés diverzifikálását Kínán kívüli helyszínek felé. Mindez gyorsítja az ellátási láncok átrendeződését, de alapjaiban nem változtatja meg az ázsiai súlypontú gazdaság további térnyerését. Ebből következik: a váltás sebessége eltérő lesz. Bizonyos iparágakban – például az elektronika alkatrészgyártás, kritikus nyersanyagok feldolgozása, akkumulátorok előállítása – költség vagy más, akár politikai kockázatok miatt a területi megoszlása változhat, míg más szektorokban – főként a nagyléptékű, alacsony költségigényű tömegtermelés esetén – a helyi komparatív előnyök továbbra is a dél-keleti szereplők javára fognak dönteni.
Időben mérve a szakértők lehetséges forgatókönyvnek tartják, hogy 3 – 5 éven belül látványos átrendeződések jelennek meg a globális beszállítói hálózatokban, miközben az intézményi és technológiai kötődések miatt a teljes súlypont-eltolódás 7 – 15 éves folyamat lehet.
– És mire lenne szükség az EU-s versenyképességi fordulathoz? Mitől lehet valódi növekedési motor az EU-ban a KKE-régiónk, és hol helyezkedhet el itt Magyarország?
– Úgy vélem, ameddig az Unió meghatározó országai és általuk a Bizottság fenntartja a háborús üzemmódban való cselekvést erre nincs esély. Ebben ugyanis Európa folyamatosan lemond természetes geopolitikai kapcsolatrendszeréről, szankciós és diszkriminációs politikát folytat, s olyan környezetvédelmi törekvéseket finanszíroz, amelyekhez nincs ereje, s az „alapító atyák” kijelölte együttműködésre építő útról letér, folytatódik teljesítmény-vesztése. Mindez különösen azért szomorú, mert Európának olyan technikai, szellemi és kultúrtörténeti adottságai vannak, amelyek egy sokkal méltóbb pályára vezethetnék. Fogy az idő, s inkább romlást, mint emelkedést mutatnak a számok.
Csak a közismert leckét tudom ismételni, hogy az EU versenyképességi fordulatához technikai értelemben mi volna szükséges. Először is strukturális stabilitás és innovációs dinamika lenne követendő: a monetáris és fiskális politikának kiszámíthatónak kell lennie, a szabályozási környezetnek pedig ösztönöznie kell a beruházásokat. Emellett a kutatás-fejlesztés és a digitális átállás gyorsítására lenne szükség: csak a magas hozzáadott értékű, technológia-intenzív ágazatok képesek valódi növekedési motorokká válni.
Hozzáteszem, hogy ilyen fordulatra a Közép- és Kelet-Európai régió válhatna leginkább alkalmassá, mert megfizethető, képzett munkaerőt és európai integrációból adó piaci hozzáférést kínál; ugyanakkor a régió országainak gyorsan fel kell zárkózniuk a zöld és digitális technológiákban, hogy haladásuk ne csupán költségelőnyre épüljön, hanem hosszú távú versenyképességet biztosítson.
Magyarország pozíciója ebben kettős: rövid távon a hagyományos ipari beszállítói láncokban, különösen az autóiparban és az elektronikai gyártásban tud piaci részesedést növelni; középtávon viszont a fenntartható növekedés érdekében a magas hozzáadott értékű K+F-re, a digitális képzésekre és a mesterséges intelligencia alkalmazására kell fókuszálnia. Ha sikerül ilyen ipari együttműködéseket és ökoszisztémákat építeni – például járműipari MI, egészségügyi MI, zöld technológiák –, Magyarországon a KKE-régió vezető, innovációvezérelt gazdasági központjává válhat, ami egyszerre vonzza a külföldi tőkét és erősíti a hazai vállalatok globális versenyképességét.
– A „régi” növekedési modell (olcsó energia + olcsó munka) kifutott. Melyek lehetnek az „új magyar mix” pillérei 2026-ra?
– Itt is hangsúlyoznom kell, hogy gondolataim a magam ismereteit és benyomásait tartalmazzák és a legkevésbé sem szándékoznak magabiztos értékelésnek és hívatlan tanácsnak lenni. Igy messze egyetértek azokkal, akik szerint a „régi” magyar növekedési modell – az olcsó energia és munka – kifutott, és a 2026-ra készülő új „mixnek” több, egymást erősítő pilléren kell nyugodnia. Mint ahogy beszélgetésünk előző fordulataiban ezekről esett szó.
Meggyőződésem, hogy első pillérként a magas hozzáadott értékű ipari termelés, különösen a K+F-intenzív szektorok szerepe emelhető ki. Ide tartozik az autóipar digitalizációja, a járművek elektromos és intelligens rendszerei, az akkumulátorgyártás, valamint a precíziós ipari automatizálás. Ezek nemcsak exportbevételt generálnak, hanem hosszú távon a munkaerő képzettségét is emelik.
Második pillérként említem a digitális és mesterséges intelligencia-alkalmazások integrálását a gazdaságba. A cél nem pusztán a szoftverfejlesztés, hanem az MI, adat- és felhőalapú megoldások széles körű alkalmazása a gyártásban, logisztikában, egészségügyben és a szolgáltató szektorban. Ez a pillér növeli a termelékenységet, csökkenti a költségeket és regionális versenyelőnyt biztosít.
Harmadik pillérként előttem a zöld és fenntartható energiagazdálkodás jelenik meg. Az energiahatékonyság, a megújuló energiák integrálása, a környezetbarát gyártástechnológiák mind a költségszerkezet stabilizálását és a klímapolitikai megfelelést szolgálják, miközben új beruházásokat vonzanak.
A negyedik pillért, akár elsőnek is ki lehetne emelni. Ez a humán tőke fejlesztése: átképzések, digitális és technológiai kompetenciák, menedzsment és mérnöki képzések, amelyek biztosítják, hogy a munkaerő képes legyen a magas hozzáadott értékű és AI-alapú termelést kiszolgálni.
Végül ötödikként a regionális integrációt és klaszterépítést említeném: Magyarország a KKE-régióban a közelségéből és kereskedelmi és partnerépítési nyitottságából adódóan, a logisztikai és piaci előnyöket kihasználva alakíthat ki erős ipari és innovációs ökoszisztémát, összekapcsolva vállalatokat, egyetemeket és kutatóintézeteket.
Érsek M. Zoltán
