Hirdetés
Kezdőlap Hírek KSH: szeptemberben kevesebb lett az exporttöbblet, mint tavaly
No menu items!

KSH: szeptemberben kevesebb lett az exporttöbblet, mint tavaly

A külkereskedelmi mérleg havi aktívuma 248 millió euró volt, 720 millió euróval kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. 

Az export euróban számolt értéke 2,4 százalékkal csökkent, az importé 6,4 százalékkal nőtt szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest – jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az exporttöbblet 20 millió euróval kevesebb a november 9-én kiadott első becslésnél, amikor 0,1 százalékponttal kisebb export visszaesést és ugyancsak 0,1 százalékponttal alacsonyabb importnövekedést jelezett a KSH.

Szeptemberben a gépek, szállítóeszközök exportja 5,0 százalékkal, az élelmiszerek kivitele 5,7 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbihoz mérve. A

gépexport második hónapja, az élelmiszer-kivitel március óta csökken éves összevetésben. A feldolgozott termékek exportja 2,4 százalékkal nőtt, ami a márciusi csökkenést leszámítva a legalacsonyabb növekedés ebben az évben.

A gépek, szállítóeszközök importja 2,6 százalékkal, a feldolgozott termékeké 9,6 százalékkal haladta meg a tavaly szeptemberit. Az energiaimport euróban 20,6 százalékkal nőtt, változatlan áron számolva viszont 12,8 százalékkal kevesebb volt a tavaly szeptemberinél.

A kőolaj és kőolajtermékek import volumene hetedével visszaesett. A gázimport tizedével, a villamos energia behozatala közel ötödével mérséklődött.

Az év első kilenc hónapjában a kivitel 4,2 százalékkal, a behozatal 6,7 százalékkal nőtt euróban, a külkereskedelmi mérlegtöbblet 4,861 milliárd eurót tett ki, 1,439 milliárd euróval csökkent a múlt év azonos időszakához viszonyítva.

KSH 2018 II.negyedév beruházások volumeneAz első három negyedévben a gépexport 3,5 százalékkal nőtt euróban. Ezen belül a közúti járművek kivitele 0,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a villamos gépek, készülékek és műszerek exportja viszont 7,3 százalékkal nőtt.

Energiafejlesztő gépek és berendezések kivitele 5,4 százalékkal csökkent, az irodagép és gépi adatfeldolgozó berendezéseké 6,0, a híradástechnikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékeké pedig 4,4 százalékkal nőtt.

A feldolgozott termékek exportjának 6,3 százalékos növekedését a gyógyszerexport 12,2 százalékos növekedése húzta, amely a legnagyobb súllyal szerepel a termékcsoportban.

A gumitermékek kivitele 8,4 százalékkal nőtt, a szerves vegyi termékeké 7,7 százalékkal emelkedett a tavalyi első három negyedévhez képest.

Az élelmiszerexport 2,7 százalékos visszaesésében a legnagyobb tétel a gabonakivitel 24,8 százalékos zuhanása, miközben a takarmányok exportja 6,7 százalékkal nőtt, az élő állatok kivitele 8,2, a húskészítményeké 4,5 százalékkal nőtt. Az italok exportja 16,5, a dohánytermékeké 48,5 százalékkal nőtt.

Importban 4,1 százalékkal nőtt a gépek, szállítóeszközök behozatala és majdnem 48 százalékkal részesedtek a teljes importból. A villamos gépek és készülékek importja 11,8, a közúti járműveké 4,6, az egyéb szállítóeszközöké viszont 34,8 százalékkal nőtt.

A feldolgozott termékek importjának 9,7 százalékos növekedését is a gyógyszerimport 22,6 százalékos emelkedése húzta, de 12,2 százalékkal emelkedett a műanyag alapanyagok behozatala és 12,0 százalékkal a szervetlen vegyszerek importja.

Az élelmiszerimport 5,5 százalékkal nőtt az első három negyedévben, amiben a legnagyobb tételt a zöldségek és gyümölcsök behozatalának 8,9 százalékos növekedése jelentette, de 7,9 százalékkal nőtt a gabona, és 15,2 százalékkal a takarmányok importja.

Az energiaimport 10,7 százalékos negyedévi növekedésében 25,7 százalékkal nőtt euróban a kőolaj és az olajtermékek behozatala, míg az áram importja 13,4 százalékkal csökkent.

Az Európai Unióba a szeptemberi 1,3 százalékos visszaesés ellenére 4,0 százalékkal nőtt a kilenchavi export, az import 3,6 százalékkal emelkedett a múlt év azonos időszakához viszonyítva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás