Kezdőlap Hírek Lazítottak az olaszok is a karanténon
No menu items!

Lazítottak az olaszok is a karanténon

Visszatértek a munkahelyükre 4,5 millióan, 192 utas volt az első Milánó-Róma-Nápoly vonaton, a bárokban ismét fő a kávé. Tudósítónk  a vezető olasz napilap, a Repubblica nyomán nyújt életképet a dámai eseményeket túlélt Olaszország első, hivatalosan is lazább karantént engedő napjairól. 

Itália életbe léptek a lazítások

Conte óvatósságra int

Március 10. óta csak az ország működéséhez elengedhetetlen munkahelyek működtek. Május 4-én, a lazítások legfontosabb intézkedéseként 4,5 millió olasz felvehette a munkát. Ők a kormány által meghatározott nagy jelentőségű szektorokban, elsősorban az élelmiszeriparban dolgoznak.

A lazítások csak felelősségteljes és fegyelmezett magatartással fognak működni” – figyelmeztetett Giuseppe Conte kormányfő vasárnap esti tévébeszédében. A megbetegedések és a halálos áldozatok száma csökken, de továbbra is napi 200 emberéletet követel a vírus – hívta fel a figyelmet. A vezető olasz napilap, a Repubblica tudósítói a “második fázis” első óráiról számolnak be.

Az ENSZ adatszolgáltatása alapján

Milánó

A főpályaudvaron 192 utas szállt fel az első nagysebességű Rómán keresztül Nápolyba közlekedő vonatra. Az ellenőrzőpontnál nem volt tumultus. Minden utas betartotta a 2 méteres távolságot, maszkot és kesztyűt viselt. Többségük a csizma legdélebbi tartományába, Calabriaba tart. Milánóban dolgozók, akik az utazási tilalom miatt március eleje óta nem látták a családjukat. Volt prominens is az utasok között, Piercamillo Davigo a ’90-es években az egész politikai életet átszövő korrupció ellen fellépő legendás ’Tiszta Kezek Mozgalom’ nyomozási bírója. A vonat 6 perces késéssel, 7:16-kor indult el – számolt be a Repubblica újságírója.

Úton… Kép/Forrás: Repubblica

Nem volt tolongás 7:30-kor a város egyik legzsúfoltabb buszjárata, a 90-es végállomásán. Csak két utas volt a buszon. Egyik ült, másik a jármű túloldalán állt. Így nem kaptak szerepet a padlóra ragasztott jelzések, amelyek az utasoknak közötti kellő távolságot mutatják.

A Porta Genova pályaudvarra érkeznek a vonatok a Milánó déli elővárosaiból ingázókkal. „A túlszervezéssel sikerült a kevés utasból tömeget csinálni” – mondja fejcsóválva az egyikük. „Csak a metró irányába lehetett menni a perontól és arra is csak egy ajtó volt nyitva. Rögtön feltorlódtak az emberek. Többeknek fel kellett emelni a hangjukat, hogy a biztonsági őrök más irányokba is engedjenek minket.

Brescia

Az észak-olasz város a legfertőzöttebb területen fekszik. A munka újraindulása fontos nap az olasz gazdaság szívének számító régió 200 ezres településen. Csak a termelőüzemekben szabad dolgozni. Természetesen maszkban, kesztyűben és a biztonsági távolság betartásával. A város és a járás 250 ezer aktív polgárából 96 ezren térhetnek vissza a munkahelyükre. Az Iparkamara várakozása szerint a jövő héten a cégek 90 százalékánál megindul a gyártás. Azokban a munkakörökben, ahol a home office lehetséges, továbbra is kötelező otthon maradni.

Róma

Az olasz főváros tömegközlekedési vállalata 50 százalékos sűrűséggel közlekedteti a járatait. Ennek ellenére nem volt zsúfoltság hétfőn. Egyetlen buszon sem közelítette meg az utasok száma a megengedett maximumot. Szinte mindegyiken maradt üres a kijelölt ülések közül, amelyeken helyet szabad foglalni – tapasztalta a baloldali napilap riportere.

Metróállomáson, Rómában

Nápoly

A dél-olasz metropolisz tengerparti promenádját már reggel 7-kor ellepték a kocogók. Két hónap után szabad az utcán sportolni! Nápolyban később szokott indulni az élet, futni viszont 8:30 után továbbra is tilos. Az utcán is kötelező a maszk és a 2 méteres távolságtartás.

A város autópályagyűrűjén is nagy volt a forgalom. Azokra a munkahelyekre igyekezhettek, ahol az országos törvények és tartományi rendeletek alapján május 4-én fel lehet venni a munkát.

A várakozásoknak megfelelően a reggel Milánóba induló 3 és Torinóba közlekedő 2 vonatra napokkal ezelőtt elkelt minden jegy. Pedig az utazóknak 14 napos házikarantént kell vállalniuk a célállomáson. A pályaudvaron mindegyiküknek alá kell írnia az erről szóló nyilatkozatot, igazolnia kell magát és a hőmérőzés is van. Ha 37,5-nél többet mutat, jön a korona-gyorsteszt, ha pozitív, az azonnali zárt karantént jelent.

Velence

A lagúnák városába is visszatért az élet. A velenceieknek nem csak az a furcsa, hogy két hónap után viszonylag sokan vannak az utcákon és járnak a tömegközlekedési hajók. Feltűnőbb, hogy nincsenek fényképeszkedő és bőröndöt húzó turisták. Tavaly 28 milliónyian járták az 55 ezres belváros utcáit.

Bologna

A közép-olaszországi egyetemi városa központjában is jóval többen vannak az utcán, mint az elmúlt hetekben. A maszkot és kesztyűt viselők többsége munkába vagy bevásárolni megy. De vannak közöttük kocogók, biciklizők és olyanok is, akik csak sétálnak a friss levegőn – mindez két hónapig tilos volt. Zsúfoltság nincs sehol. A buszokon az utasok száma nem éri el a megengedett 50 százalékos kihasználtságot – számol be a Repubblica. Sor csak a bankok és élelmiszerüzletek előtt vannak sorok. A többi kereskedelmi egység egyelőre nem nyithat ki.

Torino

Az egymilliós északi-itáliai városban az autóforgalom még távol van a megszokottól. Az utcát járó újságírónak az is furcsa, hogy a szupermarketeken és az elvitelre árusító éttermeken kívül minden üzlet zárva. Sok futó, kutyával és egyedül sétáltató már reggel kihasználta, hogy újra nyitva a város legnagyobb parkja, a Valentino. Hogy sok mindent továbbra sem szabad, azt a városközpontban cirkáló és igazoltató csendőrök látványa teszi világossá.

Kalábria

A csizma legdélebbi régiójában csak elvitelre főzhetnek az éttermek. A helyben fogyasztás a teraszokon is tilos. A római kormány megsemmisítette a tartományi elnök ezt engedélyező rendeletét. Már ez is nagy változás a két hónapos kényszerszünet után.

Kalábriában a teraszok nem fogadhatnak vendégeket egyelőre

Az idegenforgalomból élő Cosenzában az éttermek és bárok többsége zárva maradt. Nem éri meg csak az elvitel és a házhozszállítás kedvéért kinyitni. A kivetlek közé tartozik egy főpostával szembeni bár, ahol Mirko Gervasi dolgozik. „Félek a vírustól, de még jobban munkahelyem elvesztésétől. Legtöbb kollégám a kényszerbezárás után rögtön az utcára került” – mondja. A bárba senki nem mehet be. Az ajtóban kell rendelni és oda viszik az elkészült ételt, italt is. A nagyobb megrendeléseket házhoz is szállítják. Egyelőre kicsi a forgalom. Mirko bízik benne, hogy többen fognak jönni: „Kellenek a vendégek. A túlélésért küzdünk.”

Bari

„Ma még egyetlen utasom se volt” – panaszolja egy taxis a dél-olasz Puglia tartomány fővárosának pályaudvara előtt hétfőn dél körül. „Javulásra sem számítok, mert úgy tudom ma még nem jönnek vonatok északról. Két hónapja nem keresek. Ha nem javul a helyzet, éhen fogok halni” – fakad ki a Repubblica riporterének, aki a pályaudvaron se tapasztal nagy forgalmat. Nem csoda, hogy az egyik bár üzemeltetője szintén a kevés vendég miatt panaszkodik. „Alig van, aki venne kávét vagy szendvicset elvitelre.

Házi készítésű tészta – megjelenhetett újra, egyelőre az utcán árulva

Több ember van a tengerparti sétányon. Futók, néhányan szabálytalanul, csoportban, de a többség egyedül, maszkban. Mások sétálnak. Akad horgász is – május 4-től a tartományi rendelet szerint ez is megengedett.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás