Kezdőlap Gazdaság Magyarország javított, de van még hova fejlődni a pénzmosás elleni küzdelemben
No menu items!

Magyarország javított, de van még hova fejlődni a pénzmosás elleni küzdelemben

A kép illusztráció. Forrás: Bigstock

Az európai kormányoknak javítaniuk kell a pénzmosás elleni küzdelmen és a bűncselekményekből származó pénzek visszaszerzésének gyakorlatán – áll a 46 tagú Európa Tanács Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Szakértői Bizottsága (Moneyval) jelentésében. A szakértők szerint Magyarország előrehaladást ért el az ajánlásoknak és a vonatkozó előírásoknak való megfelelés terén.

A kérdésben illetékes ET-bizottság a 2022-es éves jelentésében azt írta: nem elégséges mértékű a bűncselekményekből származó illegális bevételek államok közötti visszaszerzése, a bűncselekményből származó vagyon becsült értékéhez képest viszonylag ritka a sikeres elkobzás.

Véleményük szerint nemcsak be kell fagyasztani, hanem le is kell foglalni, el kell kobozni a bűnügyek során megszerzett pénzeszközöket, amihez kulcsfontosságú a vonatkozó hatóságok hatásköreinek és erőforrásainak bővítése. Az államoknak továbbá nem csak a bűnügyek elkövetéséből származó pénzeszközök azonosítása és befagyasztása terén kellene javítaniuk az eredményeiket, hanem növelniük kellene a súlyos pénzmosási bűncselekmények miatt hozott ítéletek számát – jelentették ki.

Meg kell tagadni a hozzáférést minden olyan pénzeszközhöz, alaphoz és forrásokhoz, amelyet káros tevékenységek elősegítésére használhatnak, beleértve azokat is, amelyek alááshatják az európai biztonságot és stabilitást – írták. A kormányoknak többet kell fektetniük a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem nemzeti programjaiba, és szigorúbb intézkedéseket kell elfogadniuk a korrupcióval összefüggő bevételek tisztára mosásának megakadályozására – hangsúlyozták.

A szakértők szerint a tagállamok az előző évekhez hasonlóan tavaly is mérsékelt hatékonyságot mutattak a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemben. A legjobb eredményeket a kockázatkezelés, a nemzetközi együttműködés és a pénzügyi intelligencia felhasználása terén érték el. A nemzetközi normáknak való megfelelés különösen gyenge maradt a pénzügyi szektor felügyelete, a magánszektor megfelelősége, a jogi személyek átláthatósága, a pénzmosással kapcsolatos ítéletek és elkobzások, valamint a terrorizmus finanszírozásával és a tömegpusztító fegyverek elterjedésével kapcsolatos szankciók terén.

A jogszabályi és intézményi reformokra vonatkozó ajánlásoknak való megfelelés tekintetében a tagállamok kiváló eredményeket értek el, az ajánlások 72 százalékát maradéktalanul végrehajtották – emelték ki.

Emlékeztettek: 2022 végén az értékelt 26 tagállam közül 21 esetében tartották fenn a fokozott nyomon követési eljárást a vonatozó szabványoknak való korlátozott megfelelés miatt. Az érintett országok között Albánia, Andorra, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Csehország, Georgia, Gibraltár, Magyarország, Észtország, Lettország, Litvánia, Monaco, Málta, Lengyelország, Moldova, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, az Egyesült Királyság fennhatósága alá tartozó Man-sziget és Ukrajna szerepelt. Örményország, a Vatikán, Liechtenstein, San Marino és Izrael továbbra is a Moneyval rendszeres nyomon követési eljárása alá tartozik.

A szakértői csoport a dokumentum szerint a Magyarországra vonatkozó nyomon követési jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország javította a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelmet szolgáló intézkedéseket, ami - mint írták - jó előrehaladást mutat a vonatkozó előírásoknak való megfelelés terén.

A magyar hatóságok által megtett előremutató lépések Magyarországnak a részben megfelelő fokozatról a nagymértékben megfelelő fokozatra való felminősítését eredményezték a levelezőbanki kapcsolatok, a pénzügyi intézmények belső ellenőrzése, valamint a jogi személyek átláthatósága és tényleges tulajdonosi köre területén. A Moneyval által feljegyzett pozitív fejlemények közé tartozik a cégnyilvántartás módosítása is, amely meghatározta a szükséges követelményeket a nyilvántartásba vett jogi személyek alapvető információi pontosságának biztosításához. Emellett Magyarország előremutató követelményeket vezetett be a pénzintézetekkel szemben a munkaerő-felvétel során alkalmazott szűrési eljárásokra és a folyamatos képzésekre vonatkozóan. Pozitív továbbá, hogy Magyarország új követelményeket vezetett be az EU-n belül letelepedett pénzintézetekkel fenntartott levelezőbanki kapcsolatokra vonatkozóan – írták.

Összességében Magyarországnak sikerült teljesítenie a Moneyval azon általános elvárását, hogy az országok a legtöbb, ha nem az összes műszaki megfelelőségi hiányosságokat a kölcsönös értékelő jelentés elfogadását követő öt éven belül orvosolják – tették hozzá éves jelentésükben az Európa Tanács szakértői.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...