Kezdőlap Turizmus Már most rekordot döntöttek a magyar turisták Horvátországban
No menu items!

Már most rekordot döntöttek a magyar turisták Horvátországban

Split az egyik kedvenc úti célja a magyar turistáknak. Kép forrása: Freepik

Az eddigi adatok alapján rekordévet vár a horvát turisztikai szakma 2023-ban. A magyar vendégek száma például az idén már negyedével nőtt a múlt évhez képest – közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi igazgatója.

Ivana Herceg jelezte: május 20-ig bezárólag, azaz nem egészen öt hónap alatt már csaknem 50 ezer magyar turista érkezett Horvátországba. Ez a szám 26 százalékkal haladja meg a tavalyit, de a 2019-es rekordév adatát is 13 százalékkal múlja felül. A közelgő pünkösdi hétvége adatait pedig még nem is tartalmazza – jegyezte meg.

A magyar turisták ebben az évben eddig több mint 140 ezer vendégéjszakát töltöttek az adriai államban.

Ez 25 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest, és 23 százalékkal szárnyalja túl a 2019-es év azonos időszakában mért -  eddigi legmagasabb - vendégéjszakaszámot.

A legtöbb éjszakát, csaknem 67,5 ezret szállodákban töltötték a Horvátországba látogató magyarok, ez 33 százalékos növekedés a 2022-es év hasonló időszakához képest. A kempingben helyet foglalók száma az idén már 42 százalékos növekedést mutat.

A magyar turisták által legkedveltebb régió ebben az évben eddig a Kvarner, az Isztriai-félsziget, valamint Split-Dalmácia, a leglátogatottabb település pedig Abbázia (Opatija), Zágráb, Rovinj és Crikvenica volt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megerősítette Magyarország államadósság-besorolását a Scope Ratings, továbbra is befektetésre ajánlott az ország

A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország "BBB" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is, továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában tartják nyilván Magyarországot.

Lengyelország – az európai fejlődés modellje – Kiállítás

Szabadtéri kiállítás nyílt a Lengyel  Nagykövetség  kerítésén az Európai Fejlődés Modellje címmel.  A kiállítás a korábbi évekhez hasonlóan a Nagykövetség és a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet közös projektjeként jön létre és 2025 év végéig lesz látható a járókelők számára.

Több mint ötvenezren igényelték a falusi csokot

Átlépte az ötvenezret a falusi csokot igénylő családok száma.

Idén már 21 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat

Gyarapodott a hazai kutyabarát strandok száma: tíz éve csak 8, idén már 21 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Hirdetés

Hírek

Megerősítette Magyarország államadósság-besorolását a Scope Ratings, továbbra is befektetésre ajánlott az ország

A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország "BBB" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is, továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában tartják nyilván Magyarországot.

Vegyesen alakult péntek reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.