Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Matolcsy György 4T modellje - "Tehetség Minisztériumra lenne szükség"
No menu items!

Matolcsy György 4T modellje – “Tehetség Minisztériumra lenne szükség”

Ha az elmúlt 500 év sikereinek kulcsa a pénzvagyon tőkévé alakítása volt, akkor a most induló korszak kulcsa a tehetség bevonása a tudás, a technológia és a tőke legjobb kombinációinak létrehozásába – írta a jegybankelnök A 4T modell címmel megjelent írásában.

Matolcsy György a növekedés.hu-n közölt cikkében úgy fogalmazott, hogy “ma egy új reneszánsz korszakban hajózunk és egy új szellemi forradalom, a hosszútávú fenntarthatóság forradalma felé tartunk, miközben a nagy földrajzi felfedezések helyére a nagy technológiai áttörések léptek“.

Matolcsy György. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Hozzátette: ma is mintha ugyanaz a négy forrás lenne a siker kulcs, mint korábban, egy döntő különbséggel: megfordult sorrend. A most véget érő 500 éves korszakban a négy sikertényező sorrendjét a tőke vezette, mozgatva a technológiát, a tudást és a tehetséget. Most már a tehetségek mozgatják a másik hármat.

A jegybankelnök írásában vizsgálja a magyar és a térségi felzárkózások sikerének lehetséges mintáit. Elsőként szerinte legalább nyolc dolgot érdemes jól megoldani az országban rejlő tehetségtőke gondozása érdekében. A döntőnek a korai felismerést nevezi a tehetséget illetően még családi körben, majd később a közösségekben.

Felvetette, hogy új kormányzati felfogásra van szükség, az indiai Jóga Minisztérium és az Emirátusok Boldogság Minisztériuma mintájára itthon Tehetség Minisztériumra lenne szükség.

A tudás felhalmozása érdekében is legalább nyolc lépésre van szükség szerinte, amiket keverni kell az előző lépésekkel. A tudás köztulajdonához teljes és ingyenes hozzáférést kell adni minden kicsi és nagyobb állampolgárnak – írta.

Matolcsy György szerint minden családnak alanyi jogon, ingyenes internet hozzáférésre van szüksége. Teljeskörű, versenyképesség-központú felsőoktatási reformra van szükség. Minden felsőoktatási intézmény saját 5-15 éves vízió alapján működjön, építsen stratégiát és menetrendet a jövőkép céljainak elérése érdekében – írta.

A korszak technológiai forradalmaiban az új beszállási pontok legalább 8 területen már láthatóak: az első a megújuló energiaforrások, különösen a napenergia hasznosítása. Ezt az új közlekedési és járműipar kiépítése követi, ezen belül a villamosautó és az önvezető járművek forradalma. Matolcsy felsorolása szerint az új egészségipar kiépülése a harmadik beszállási pont, amely teljesen átalakítja mindenki, különösen az idősebb nemzedékek életét.

Matolcsy György szerint az új korszak gazdasági növekedése is tőkeintenzív, a sikerhez egyszerre kell dinamikus hazai tőkefelhalmozás, tőkeimport és tőke-kifektetés.

Itt is legalább 8 területen kell sikeresnek lenni szerinte. Az első kettő szerint ösztönözni érdemes a belföldi megtakarításokat pozitív reálhozamú pénzügyi befektetési formákkal és intézményekkel, valamint negatív reálkamatú hitelekkel érdemes ösztönözni a vállalkozói beruházásokat. Erős kormányzati befektetési programokat kell működtetni, részvételi lehetőséget adva a magánvállalkozásoknak. A pénzügyi rendszer elsőrendű céljává kell tenni a megtakarítások és hitelek tőkévé válthatóságát, valamint a “holt” tőkeelemek bevonását az üzleti körforgásba – írta.

Ahogy Ray Charles ajánlja, egyet mindenképpen kerüljünk el: “Ne menj visszafelé! Ott már voltál” – összegezte a jegybankelnök.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.