Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Matolcsy: közös eurázsiai pénz jöhet
No menu items!

Matolcsy: közös eurázsiai pénz jöhet

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint elkezdődött Eurázsia korszaka, amelyben a kontinens országai egyre nagyobb szerepet kapnak. Matolcsy György úgy véli, az eurázsiai együttműködés közös pénz bevezetésében is manifesztálódik majd. Erről a budapesti Eurázsia Fórumon beszélt.

Matolcsy György: a bőség időszaka következik. Kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Az MNB elnöke kiemelte: az atlanti korszak után egy olyan új több száz éves korszak előtt állunk, ahol az infrastruktúra, az oktatás és a közgazdasági tudás kiemelten fontos lesz, ezért az eurázsiai kontinens országainak szorosabb összefogására van szükség.

Magyarország élen jár a Kelet és Nyugat közötti kapcsolatok kiépítésében, az európai országok közül elsőként csatlakozott az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez – hangsúlyozta Matolcsy György.

Az MNB elnöke elmondta: az atlanti korszak ötszáz évet ölelt fel, most egy másik, több száz éves történelmi korszak határára értünk, amelyben az eurázsiai országok együttműködése határozza meg a fejlődés menetét.

Matolcsy György rámutatott: furcsa tény, de az euró megjelenése nyitotta meg az eurázsiai államok szorosabb együttműködését. Az euró ugyanis konkurenciát jelent a dollár számára a világ pénzpiacain, az eurázsiai országok egyre gyakrabban eurót használnak az egymás közötti elszámolásban.

A jegybank elnöke kiemelte: a hiány korszakának vége, most a bőség időszaka következik, az információ, az energia, a nyersanyagok egyre olcsóbbakká válnak.

Eurázsia államai közös pénzt használnak majd a jövőben, amely digitális lesz, az aranyon és az elektromosságon alapul majd – mondta Matolcsy György.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Egy bizonyos cégméret felett a megszokásalapú könyvelés már nem biztonság, hanem kockázat. Ilyenkor a váltás már elengedhetetlen.
Hirdetés

Hírek

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás