Kezdőlap Turizmus "Meet me in Malta - A közösségi bakancslista"
No menu items!

“Meet me in Malta – A közösségi bakancslista”

A Visit Singapore kampány sikerét követően a Komodo kreatív ügynökség a VisitMalta-val együttműködésben elindította legújabb kezdeményezését: Meet Me in Malta – A közösségi bakancslista. A kampány egy játékos, tartalomgyártók által közvetített utazási élmény, amely a Z generáció és a fiatal felnőttek utazási vágyát kívánja felébreszteni az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Európában.

A kampány középpontjában egy közösségi platformokra szabott, virálisan terjedő történet áll. A TikTok legismertebb tartalomgyártói Máltán kalandoznak, ikonikus helyszíneken – Gozo és Comino kék lagúnájától Valletta, Mdina és Rabat történelmi utcáiig. A közönség aktív részese lehet az utazásnak: valós idejű szavazások, rejtélyes nyomok és interaktív kihívások révén irányíthatják az eseményeket. A programok között szerepel például részvétel egy hagyományos regattán a Nagy Kikötőben, naplementevadászat Mdinában, vagy borkóstoló az Inkvizítor Palotájában – mindez úgy tervezve, hogy spontán, megosztható és közösségi élmény legyen.

A VisitMalta célja, hogy a fiatal követők is felvegyék Máltát a bakancslistájukra, miközben a kampány hozzájárul a turizmus diverzifikálásához és új piacok eléréséhez.

Nick Seymour, a Komodo társalapítója így nyilatkozott: „A fiatal közönség nem reklámokat akar – élményeket keres. A ‘Meet Me in Malta’ kampánnyal a turizmusmarketinget szórakoztatássá alakítjuk. A tartalomgyártók és követőik kerülnek a középpontba, miközben nyomokat fejtenek meg, rejtett kincseket fedeznek fel, és egy olyan Máltát ismernek meg, amit egy prospektusban nem lehet m,egtalálni.”

Carlo Micallef, a Máltai Turisztikai Hivatal vezérigazgatója hozzátette: „A VisitMalta hisz abban, hogy a turizmus jövője az érzelmi kötődésekben és a kulturális felfedezésben rejlik. A ‘Meet Me in Malta’ kampány révén egy új utazói generációt hívunk meg, hogy hiteles, elmélyült és közösségi módon kapcsolódjanak szigeteinkhez.”

A Komodo már tárgyalásokat folytat más turisztikai hivatalokkal is, hogy a „The Journey” kampánysorozat keretében hasonló projekteket indítsanak világszerte, ahol a turizmus maga válik tartalommá, és a közönség az élmény részévé.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Hirdetés

Hírek

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.