Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Megint tarolt a SZÉP-kártya
No menu items!

Megint tarolt a SZÉP-kártya

Debreceni pihenés Fotó: Bódi Ágnes

A tavalyi évben a munkavállalók SZÉP-kártyáira feltöltött összegek infláció felett, 25%-kal növekedtek 2022-höz képest, és elérték a 445 milliárd forintot. A turisztikai szolgáltatók SZÉP-kártyás forgalma összességében pedig még úgy is több mint 14%-kal bővült éves szinten, hogy 2023 utolsó öt hónapjában a cafetéria eszközzel hideg élelmiszert is lehetett vásárolni.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak köszönhetően az is látható, hogy turisztikai céllal a szálláshelyek közül a szállodákban, közülük is a négycsillagos hotelekben költötték a legtöbbet a SZÉP-kártyákról.

A kormány az augusztus-decemberi időszakban hideg élelmiszervásárlásra is kinyitotta a SZÉP-kártya felhasználásának lehetőségét. Ezzel egyidőben ugyanakkor ‒ a turisztikai szektor támogatására ‒ több mint 40%-kal, 650 ezer forintra emelte az adómentesen juttatható SZÉP-kártya összeghatárát az év hátralévő időszakára. A munkáltatók tömegesen éltek is azzal, hogy alkalmazottaik teljesítményét, főként az év vége felé, plusz SZÉP-kártya juttatással ismerjék el.

Decemberben így történelmi magasságot ért el a havi SZÉP-kártya feltöltések értéke: 83 milliárd forint érkezett a plasztikokra, ami 58%-al haladta meg a 2022. decemberi szintet. Az adatok szerint az előző év végi felhasználáshoz képest 2023 decemberében 13%-al nőtt turisztikai szolgáltatásokra fordított összeg.

2023-ban a feltöltések mellett a költések is minden korábbit felülmúltak: tavaly 449,4 milliárd forintot költöttek a felhasználók, amely a megelőző évit 17%-al szárnyalta túl, 2019-hez viszonyítva pedig több mint kétszeresére nőtt (+136%), és reálértéken is 61%-al emelkedett. A szálláshelyeken tavaly összesen 516 ezer felhasználó vette igénybe számlája kiegyenlítéséhez SZÉP-kártyáját. Emellett továbbra is szívesen fizettek vele éttermekben és turisztikai attrakcióknál, a SZÉP-kártya a turizmus kiváló év végi hajrájához is jelentősen hozzájárult.

A SZÉP-kártya továbbra is a turizmus motorja, különösen vidéken, ahol a belföldi forgalom zöme összpontosul. 2022-höz képest a felhasználók száma jelentősen bővült, számuk mára meghaladja a 2,7 milliót. Emellett az elfogadóhelyeké is közel 10%-al, 60 ezerre növekedett az elmúlt évben. A december végi adatok szerint jelenleg több mint 83 milliárd forint áll rendelkezésre a SZÉP-kártyákon, amely a magyar családok belföldi pihenését, étterembe járását, kikapcsolódását szolgálja majd, a turisztikai szolgáltatók számára pedig bevételt jelent a következő hónapokban. (Magyar Turisztikai Ügynökség)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...