Kezdőlap Gazdaság Megjelentek az első új otthonfelújítási hitelek 5 százalék alatti kamattal
No menu items!

Megjelentek az első új otthonfelújítási hitelek 5 százalék alatti kamattal

Februártól már nemcsak program van, hanem végre kedvezményes hitel is az új otthonfelújítási támogatáshoz. Meghirdette az első két bank a maximum 6 milliós kölcsönt, ami a jobbik ajánlatban 4,65 százalékos kamattal és 5,2 százalékos THM-mel vehető fel. Ebből az igénylők elvégezhetik a felújítást, aminek a végén 3 milliót megkaphatnak támogatásként az államtól. Várhatóan napokon belül további bankoknál is elérhetővé válik az új hitel – írja a Bank360.hu.

Idén januártól él az új otthonfelújítási támogatás a gyermeket nevelők számára. A 3 milliós vissza nem térítendő állami támogatást és 6 milliós kedvezményes hitelt 2887 kistelepülésen lévő lakóingatlan korszerűsítésére lehet felvenni. A 2021-2022-es, akkor még az egész országban elérhető első programhoz hasonlóan a vissza nem térítendő támogatás mértéke az igazolt felújítási költségek 50 százaléka, de legfeljebb 3 millió forint, amiből a munkadíj és anyagköltség 50-50 százalékos arányban számolható el a jogszabályban meghatározott felújítási munkálatokhoz.

Kedvezményes kölcsönből lehet felújítani

Az állami támogatáshoz csak a munkálatok elvégzése után, a számlák bemutatásával juthatnak hozzá a gyerekes jogosultak, ezért nagyon sok igénylőnek szüksége lesz ennek a pénznek a megelőlegezéséhez és esetleg a másik 50 százalékhoz a kedvezményes hitelre. Hiába indult el azonban a program már januártól, mindeddig nem kínálta egy bank sem ezt a kölcsönt.

Február 1-től viszont változott a helyzet, ugyanis az OTP Bank és a K&H Bank is közzétette a vidéki otthonfelújítási hitel kondícióit. Ezek szerint a pénzintézet 7,65 százalékos induló ügyleti kamattal nyújtja ezt a kölcsönt, amiből az adósoknak 4,65 százalékot kell megfizetni, ugyanis az állami kamattámogatás mértéke fix 3 százalék, (a K&H-nál 7,66 és 4,66 a kamat.)

Ez az első otthonfelújítási programban ez még nem így működött, akkor a 3 százalék az a fix kamat volt, amit az ügyfelek fizettek, és erre jött az a kamattámogatást, amit a bank az államtól kapott. A CSOK Plusz hitel esetében most is így van, annak is éppen 7,65 százalékos az induló ügyleti kamata februártól, de abból fix 3 százalékot kell csak a családosoknak megfizetni.

Változhat a törlesztőrészlet a futamidő alatt

A jogszabály maximalizálja a banki hitel ügyleti kamatát, amit az államkötvényhozamokhoz köt. Az ügyleti kamat az 5 éves állampapírhozam 110 százaléka + 1 százalékpont lehet, a maximum 3 százalékos kamattámogatás 10 évre jár. Az igénylők hitelköltsége valamivel magasabb, mint a kamat, az OTP 5,2 százalékos teljes hiteldíj mutatóval (THM) kínálja a kedvezményes kölcsönt, míg a K&H 5,3 százalékossal. Az OTP példaszámítása alapján a 6 milliós hitelnek így 62 806 ezer forint a havi törlesztőrészlete, a THM-be beszámított 114 580 forint díj és költség mellett.

A törlesztőrészlet a kamatfordulók idején változhat felfelé és lefelé is a referenciakamat függvényében. A hitel ügyleti kamata az első és a második évben módosulhat, ezt követően ötéves kamatperiódusra áll át. Ha az igénylők a munkálatok végén megkapott állami támogatásból előtörlesztik a kölcsönt, akkor a fennmaradó hitel törlesztőrészlet jóval alacsonyabb lesz, ennek idejétől függően akár kevesebb mint a felére csökkenhet. A Bank360.hu számításai szerint a kedvezményes kölcsön legalább 2 százalékos kamatelőnyt jelent az ügyfeleknek ahhoz képest, mintha piaci feltételű lakáshitelt vennének fel a munkálatokra. Egy 7,2 százalékos THM-mel kínált ilyen 6 milliós hitelnek 70 ezer forint lenne a havi törlesztőrészlete.

A Bank360.hu kérdésére nemrégiben az OTP és a K&H mellett az Erste jelezte, hogy nyújtani szeretné ezt a kedvezményes hitelt az ügyfeleinek, várhatóan február 10-től.

Két otthonfelújítási program fut egyszerre

Az igénylőknek érdemes azzal is tisztába lenniük, hogy 2025-től két otthonfelújítási program fut párhuzamosan. A vidéki otthonfelújítási támogatás mellett korszerűsítési forráshoz lehet jutni az uniós forrásból finanszírozott energetikai otthonfelújítási programból is. Ebben 1 millió forintos önrész mellett 6 milliót igényelhet az ügyfél egy legalább 7 milliós beruházásra, amelyből 3 millió forint lehet a támogatás és 3 millió forint a nulla százalékos hitel. Ezt a támogatást csak meghatározott energetikai felújításokra lehet felhasználni, viszont az egész országban és nem csak a gyerekeseknek.

A Bank360.hu szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy a program támogatását 2025. január 20-tól már a 2007. január 1. előtt használatbavételi engedélyt kapott, életvitelszerűen lakott, egy- és többlakásos családi házakra lehet igényelni, míg korábban csak a 1991 előtt épültekre lehetett. A felújítással igazoltan legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérni. Ezt hitelt csak az MFB Pont Pluszokon lehet igényelni, amelyek az OTP, az MBH és a Gránit Bank hálózatában találhatók.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.