Hirdetés
Kezdőlap Hírek Mérgező abroncsok a Riviéra közelében. Zátonynak szánták a franciák, most kármentesítenek
No menu items!

Mérgező abroncsok a Riviéra közelében. Zátonynak szánták a franciák, most kármentesítenek

Eltávolítják a mesterséges zátonynak szánt autógumikat a dél-franciaországi part menti vizekből, mert kiderült, hogy mérgező anyagokkal szennyezik a környezetet.

A több mint egymillió euróba kerülő műveletet a Michelin gumiabroncsgyártó vállalat, valamint a francia állam fedezi – írta a BBC hírportálja.

A kiemelést végző búváregységek munkáját egy hajó is segíti.

Az egyik helyi halászegyesület vezetője, Denis Genovese szerint néhány hal ugyan úszkálgatott a gumik körül, de “egyetlen faj sem vetette meg a lábát a területen”.

Az 1980-as években 25 ezer gumiabroncsot süllyesztettek el a tengerbe a Francia Riviérán fekvő Cannes és Antibes között, nagyjából 500 méterre a parttól.

A mesterséges zátony annak idején több szempontból is jó ötletnek tűnt, mert úgy gondolták, hogy egyrészt segít megszabadulni a használt gumiabroncsoktól, másrészt élőhelyet teremt a tengeri élővilág számára, serkentve a tengeri organizmusok megtelepedését a gumikon.

A kutatók már 2005-ben megállapították, hogy a használt autógumikból mérgező anyagok, egyebek között – az emberre is veszélyes – nehézfémek szivárognak a környezetbe. A hatóságok 2015-ben közölték, hogy a gumik kihelyezésekor “teljesen veszélytelennek” hitték őket, és nem gondolták, hogy kockázatot jelenthetnek a környezetre.

A térségben kialakított mesterséges zátonyok kiemelése már 2015-ben megkezdődött, akkor 25 ezer gumit távolítottak el. A következő hetekben 10 ezret fognak és jövőre is folytatódnak a munkálatok.

A gumiabroncsokból kialakított mesterséges zátony ötlete annak idején a világ több más pontján is hódított. A floridai Fort Lauderdale partjainál azóta azonban több tízezer gumit távolítottak el a tengerfenékről. A Gibraltár körüli vizekben az áramlatok széthordták a gumikat az 1970-es években, ezért később hajókkal, autókkal és betontömbökkel helyettesítették őket.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.