Kezdőlap Gazdaság Minimálbér. Közeledtek az álláspontok - a kormánytól járulékcsökkentést várnak
No menu items!

Minimálbér. Közeledtek az álláspontok – a kormánytól járulékcsökkentést várnak

Közeledett a munkaadói és a munkavállalói oldal álláspontja a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló tárgyaláson. A megegyezés érdekében mindkét oldal számít járulékcsökkentés formájában a kormány segítségére – mondták el az egyes oldalak képviselői.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke közölte, a visegrádi országokban bejelentett jövő évi minimálbér-emelésekre reagálva a szakszervezeti oldal elmozdult korábban meghatározott 10 százalékos béremelési igényéről és új ajánlatát 7,5 százalékban határozta meg.

Kordás László

Hozzátette, az ülésen – ahol a kormányt Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára képviselte – a szakszervezetek jelezték, hogy számukra a dolgozók bérének nettó pozíciója az elsődleges, ezért fontosnak tartják, hogy a kormány minél előbb tegyen lépéseket a munkavállalókat terhelő adó és járulékok csökkentésére.

Egyúttal a szakszervezeti oldal azt is közölte az államtitkárral, hogy hajlandóak még engedni a 7,5 százalékos bruttó béremelési igényükből, amennyiben a kormány csökkenti a dolgozókat terhelő adó vagy járulékok egyikét.

Ha ez nem történik meg, akkor kitartanak a 7,5 százalékos minimálbér és garantált bérminimum emelésének igénye mellett.

A bértárgyalások a jövő hét elején folytatódnak – mondta a szakszervezeti vezető, aki szerint csak akkor tudnak megegyezni, ha a járulékok csökkentéséről a kormány a munkaadói, vagy a munkavállalói oldal irányába javaslatot tesz.

Perlusz László

Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára elmondta, a munkaadói oldal fontosnak tartja, hogy 2021-ben is megőrizzék a dolgozók bérének a reálértékét, ezért 3 százalékos béremelésre tettek javaslatot. Azzal a kikötéssel, hogy ezt akkor vállalják, ha a kormány folytatja a hatéves bérmegállapodásban foglaltakat és jövőre is újabb 2 százalékponttal csökkenti a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adót (szocho).

Közölte, ha a kormány január 1-től hajlandó engedni a szocho mértékén, akkor a munkaadói oldal is január 1-től, amennyiben ezt a szokásos júliusi időpontban kívánja megtenni a kormány, úgy a munkadói oldal a nyári időszaktól vállalja, hogy 3 százalékkal emeli a minimálbért és a garantált bérminimumot.

A főtitkár reményét fejezte ki, hogy a kormány a munkavállalóknak vagy a munkaadóknak nyújtott adó- és járulékcsökkentéssel fogja segíteni a megegyezést. Ezért azért tartanák fontosnak, mert Magyarországon a minimálbéren és a garantált bérminimumon foglalkoztatottak száma 800-900 ezer között mozog, ráadásul a minimálbér emelése után a munkaadóknak minden bértételt emelniük kell, így mindez az átlagbért is felfelé hajtja – tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy a munkaadók nehéz helyzetben vannak, hiszen idén megvalósították ugyan a minimálbér és garantált bérminimum 8-8 százalékos emelését, azonban annak feltételei nem teljesültek, hiszen például a várt 5 százalékos GDP növekedés helyett idén várhatóan 6 százalékos visszaesés következik be.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Támogatást kap a magyar borászat

Régóta a mezőgazdaság zászlóshajójaként tekintünk a mindig megújulni képes borágazatra, ezért az agrárpolitika is hosszú távra, értékalapon gondolkodik, és a kihívásokra rugalmasan reagálva biztosítja a támogatásokat a szektor számára.

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján

Közeledik Pécs ikonikus nyári programja, a Sétatér Fesztivál

Idén nyáron ismét zenével telik meg Pécs egyik legszebb tere: június 26. és 28. között a Sétatéren a könnyed nyári esték és a minőségi élőzene találkozik – mindez ingyenesen!

Közösségi közlekedéssel a Múzeumok Éjszakáján

Múzeumbuszokkal és MOL Bubival érdemes a Múzeumok Éjszakája helyszíneit megközelíteni a nyár legrövidebb éjszakáján, szombaton.

Érkeznek az adószámla-értesítők

Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett