Kezdőlap Gazdaság MNB: a magyar fenntarthatóság az uniós középmezőnyben van
No menu items!

MNB: a magyar fenntarthatóság az uniós középmezőnyben van

Magyarországon a gyors növekedés mellett sikeres felzárkózásra van szükség, aminek a kulcsa a 21. században a fenntarthatóság. A növekedést technológiai megújulással, innovációval és kutatás-fejlesztéssel lehet fenntarthatóvá tenni – hangzott el az MNB első, várhatóan évente elkészülő Fenntarthatósági jelentését bemutató online sajtótájékoztatón.

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke kiemelte: a magyar gazdaság 2013 óta egy fokozatos, folyamatos felzárkózási pályán mozog, amelyet jó eséllyel a válság sem tört meg.

Virág Barnabás

A sikerhez a fenntarthatóság minden pillérében, így a környezeti, társadalmi, pénzügyi és technológiai fejlettség területén jó teljesítményre lesz szükség – jegyezte meg.

Az alelnök arra is kitért, hogy a magas átoltottságnak és a nyitásnak köszönhetően a magyar gazdaság az idei harmadik negyedévben elérheti a válság előtti – a 2019. év negyedik negyedévi – szintet.

Baksay Gergely, az MNB ügyvezető igazgatója a részleteket ismertetve elmondta, hogy a magyar gazdaság a jelentés szerint fenntarthatósági szempontból az uniós középmezőnybe tartozik, a 27 uniós országból a 15. helyen helyezkedik el. Ez kedvezőbb a versenyképességi vagy a fejlettségi rangsorok eredményénél, ott ugyanis az ország a 19., 20. helyet foglalja el – tette hozzá.

A környezeti pillér mutatóiban Magyarország teljesítménye uniós viszonylatban relatíve jó – emelte ki az ügyvezető utalva arra, hogy az ország az unión belül például a 6. legkevesebb üvegházhatású gázt bocsátja ki. A környezeti területen ugyanakkor az egész unióban előrelépésre van szükség, hiszen négy ország kivételével minden európai ország – Magyarországot is beleértve – többet használ fel a természeti erőforrásaiból, mint amennyi rendelkezésére áll. Globálisan 1,7 Földre lenne szükség a jelenlegi gazdasági és növekedési modell fenntarthatóságához – emlékeztetett.

A magyar gazdaság a környezeti fejlesztésekre a GDP 2 százalékát költi, és ezzel az uniós középmezőnybe tartozik – ismertette Baksay Gergely.

A környezeti pillér lemodernebb területén, a zöld pénzügyek kategóriában Magyarország teljesítménye kiugróan jó – hívta fel a figyelmet az ügyvezető utalva az MNB zöld programjára és a magyar állam zöld kötvény kibocsátásaira.

Baksay Gergely

Baksay Gergely elmondta, hogy a társadalmi pillér területén összességében átlagosan teljesített Magyarország, azon belül a közbiztonság területén kiemelkedő eredményt, közel 90 százalékos pontszámot ért el. A képzettség területén viszont előrelépésre van szükség, nagyon alacsony például a felsőfokú reálvégzettséggel rendelkezők aránya – jegyezte meg. Jelentős lemaradás tapasztalható az uniós átlaghoz képest a lakhatás területen is – tette hozzá utalva arra, hogy Budapesten az uniós átlagnál többet kell dolgozni egy lakásért és az országban magas az elégtelen lakáskörülmények között élők aránya is.

A pénzügyi fenntarthatóságban Magyarország és az unió helyzete viszonylag kedvező, de a legmodernebb technológiák átvételében mérsékelt az előrelépés, Kína az egész kontinens előtt jár – hívta fel a figyelmet az ügyvezető. A pénzügyi szolgáltatások elterjedésében Magyarország nem áll túl jól – jegyezte meg Baksay Gergely példaként felhozva, hogy az országban a hitelfelvevők mindössze 1 százaléka választotta az online csatornát, míg egyes uniós országokban ez a szám tízszer olyan magas.

Az ügyvezető elmondta, hogy a hitelek aránya a betétekhez és a GDP-hez képest az előző válság óta nagymértékben csökkent Magyarországon, ami fenntarthatóságot jelez, ugyanakkor jelentős növekedési potenciált is rejt.

Az MNB igazgatója arra is kitért, hogy az államadósság a tavalyi növekedés ellenére még mindig alacsonyabb, mint az uniós átlag, a hasonlóan fejlett országokhoz képest viszont magasabb, így a fenntarthatóság javítása érdekében a GDP-arányos mutatót csökkenteni kell. Az államadósság szerkezete ugyanakkor sokkal kedvezőbb, mint az előző válság idején, mára az államadósság egyötöde van csak devizában – hívta fel a figyelmet.

Az elmúlt évek gazdasági növekedéseinek köszönhetően Magyarország elérte az uniós átlag 73 százalékát fejlettségi szempontból – idézte fel Baksay Gergely utalva arra, hogy a növekedést technológiai megújulással, innovációval és kutatás-fejlesztéssel lehet fenntarthatóvá tenni. Ehhez javítani kell a termelékenységet, azon belül a kis- és közepes vállalatok lemaradásának a ledolgozására van szükség. Magyarország szinte sereghajtó a haladó digitális megoldásokat használó kkv-k arányát tekintve és alacsony az innovációs tevékenység is a kisebb vállalatoknál – sorolta azokat a területeket, ahol jelentős előrelépésre lenne szükség.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás